Egyéb

Döntött az Alkotmánybíróság: csak földvásárlásra fordíthatja az állam a földárverések bevételeit

Közel egy hónapja zajlik gőzerővel a magyar állami termőföldvagyon árverezése. Az Alkotmánybíróság most megsemmisítette azt a kormányrendelkezést, amely lehetővé tette volna hogy az állam a földvásárlástól eltérő célokra is felhasználhassa az árveréseken beszedett bevételeket.

Ellenzéki képviselők még októberben fordultak az Alkotmánybírósághoz utólagos normakontrollt kérve a földárverésekről szóló kormányrendeletre. Az utóbbi időben az alkotmánybírók már több ülésükön is tárgyalták a Földprogrammal kapcsolatos kifogásokat.

A taláros testület előtt lévő kifogások egyikében a kormány lépett idő előtt, és lehetővé tette, hogy az Európai Unió más tagállamainak állampolgárai is vásárolhassanak állami földeket, ha teljesítik a földforgalmi törvény követelményeit.

Ellenzéki képviselők azt is kifogásolták a földárveréseket elindító kormányrendeletben, hogy nincsen körültekintően kezelve az a 300 milliárd forintos kérdés, hogy mit csinál az állam a földeladásokból származó bevételekkel.

Az árverésekből befolyó összegeket a Nemzeti Földalapról szóló (NFA) sarkalatos törvény szerint az állam csak földvásárlásokra fordíthatná, viszont a kormányrendelet pongyolábban fogalmaz, a kormány szerint nemzeti vagyon gyarapítására kell fordítani a bejövő milliárdokat.

Ezt a részt semmisítették meg most az alkotmánybírák, így a földeladásokból származó bevételekből földet kell majd vennie a magyar államnak. Az Alkotmánybíróság döntését itt olvashatják:

 

Zavaros jogi helyzet

Szintén menet közben akart belenyúlni a kormányzat a földeladások jogi környezetébe a lex Simicskával annak érdekében, hogy a második Orbán-kormány alatt kivételezett helyzetben lévő, és azóta kegyvesztetté vált oligarcha bérelt földjeinek szerződéseit könnyebben lehessen felmondani.

A törvény először elbukott a Parlamentben, mert nem volt meg a kétharmados támogatás, majd más módon hozta vissza a Fidesz az Országgyűlés napirendjére a javaslatot.

Számos egyedi eset is van, amikor olyan földrészletek kerülnek kalapács alá, melyeknek a jogi helyzete nem tiszta. Ha az árverési hirdetményekben nem jelentek meg arról információk, hogy per tárgyát képzi a terület, akkor jogsértést követett el az NFA.

A kishantosi ökogazdaság által 2013 előtt bérelt állami földekkel kapcsolatban több per is van folyamatban. Van olyan földrészlet, ami miatt 14 millió forintra perelték be a kishantosiak az új bérlőt, mert az beszántotta a biominősítésű területet.

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. is a bíróságon keresi az igazát a földbérleti pályázatok ügyében. A nagy múltú agrárközpont földjeinek szétdarabolása ellen a teljes ellenzéki spektrum is tiltakozott.

Ameddig a ménesbirtok mintegy ötödét érintő jogi eljárás nem ér véget, addig a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az érintett földrészletek árveréseit. Bitay államtitkár tételesen jogellenesnek nevezte a Fővárosi Törvényszék gazdasági Kollégiumának végzését, és a Földművelésügyi minisztérium megtámadta a döntést.

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mezort Zrt. ügyvédi felszólítást küldött az NFÁ-nak, azt követelve hogy állítsák le az árveréseket. Levelükben azt írják, hogy hivatali visszaélések és hűtlen kezelések is megvalósulhatnak a licitek során.

Szerződések nélkül

Közel egy hónappal azután, hogy az első földek árverésén koppant az üléslevezetők kalapácsa, még mindig nem kötöttek szerződést a nyertesekkel. Az ok egyszerű: az Átlátszó által megkérdezett érintettek szerint nincsen szerződésminta, amit az NFA kibocsátott volna. Az ebből fakadó bizonytalanságot érezni lehet: az egyik, árveréseken aktív ügyvéd szerint, sokan nem is mernek licitálni.

Mivel a megkötött szerződések kifüggesztése után hatvan napig van lehetősége az elővásárlási joggal élni az arra jogosultaknak, ezért az egész földárverési program hónapokkal fog elhúzódni a szerződésminta hiánya miatt.

A földvásárlási program állami banki finanszírozása sem áll biztos jogi talapzaton, hiába változtattak rajta a program elindulása után. Az Átlátszónak nyilatkozó, földárveréseken résztvevők szerint a Magyar Fejlesztési Bank hitelprogramjában résztvevők nem előszerződést kötnek a bankkal, és nem is hitelígérvénnyel mennek az árverésekre, hanem csupán egy „finanszírozási terv” nevű dokumentumot kap az MFB-től az, aki állami hitelből szeretne állami földet venni.

Ez a kvázi árajánlat nem kötelezi erősen a bankot a hitel folyósítására, az árveréseken való részvételhez mégis elegendő dokumentum.

Vágó Gábor

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

Az Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42