Egyéb

Veszélyes a vakoknak a 4-es metró

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége balesetveszélyesnek és diszkriminatívnak, ezért elfogadhatatlannak tartja a Budapesti Közlekedési Központ döntését, amely szerint az M4-es metró szerelvényajtói gombnyomásra működnek. A szövetség folytatja az egyeztetést a BKK-val, kudarc esetén jogászokkal konzultálnak, hová forduljanak felülvizsgálatért.

„Ha annak idején már én vezetem a szövetséget, a Combino villamosok gombnyomós ajtói ellen is fellépünk” – mondta az Átlátszónak Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke, hozzátéve: pedig a 4-es, 6-os körúti villamosok, illetve a szintén gombnyomásra nyíló M2-es vonal ajtói még mindig biztonságosabbak, mint az M4-es.

A körúti tujákat és a „déli” metrót ugyanis emberek irányítják, s ha a vak ember az első ajtónál próbál fölszállni, akkor legalább van esély, hogy veszélyhelyzet esetén a vezető eljár, vagy legalábbis nem indítja el a szerelvényt (ezzel együtt fordultak már elő balesetek gyengén látókkal a metrókban). Ezzel szemben az M4-est úgynevezett metróautomata működteti.

Az Átlátszó érdeklődésére a BKK kommunikációs irodája azzal érvelt, hogy maguk az állomások akadálymentesek, a peronra vakvezető sávok segítségével lehet eljutni, odalenn pedig peronőrök dolgoznak, akik segítséget nyújtanak a beszállásban a gyengén látóknak.

A szövetség elnöke szerint a vakvezető sáv hasznos ugyan, de a beszállást nem segíti: a peronig elvezet, de az ajtókig (biztonsági okokból) nem. Az önműködő ajtókat a vakok megtalálják a hangjuk alapján, de a gombnyomáshoz hosszasan tapogatni kellene a szerelvény oldalát, ami rendkívül balesetveszélyes – mondta Nagy Sándor, aki szerint a peronőr segítségére sem lehet alapozni a biztonságos utazást, főképp mert az őröknek nem a „vakfigyelés” lesz az egyetlen feladatuk.

Ráadásul a gyengén látók ragaszkodnak az önálló, mások segítségének nem kiszolgáltatott életvitelhez, így a segítségmentes közlekedéshez, ez a joguk, így az esélyegyenlőségük sérülne, ha a BKK nem találna elfogadható megoldást.

Nagy elmondta, fölvették a kapcsolatot az Európai Vakok Szövetségével is, amelynek az MVGYOSZ a tagja, hogy tapasztalatokat szerezzenek, azokban a városokban, ahol bevett dolog az utas által működtetett ajtó, sorstársaik hogyan tudnak biztonságosan közlekedni. A szövetség elnöke egyébként nem érti, mi indokolja a változtatást: a Combino esetében létezik gazdasági indok, például hogy a klimatizált levegő ne távozzon feleslegesen, de ugyanez a metró esetében értelmezhetetlen szerinte.

A tömegközlekedés akadálymentességét 1998 óta garantálja törvény Magyarországon.

Rádi Antónia

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás