Egyéb

Éjjel háromkor a legaktívabbak az embercsempészek

Hétfőnként és péntekenként voltak a legaktívabbak az embercsempészek és legtöbbször az éj leple alatt, három órakor vágtak neki a menekültek szállításának – derül ki a rendőrség idei év augusztus végéig szóló határrendészeti kimutatásából. A fenti időszakban 97 094 menekültkérelmet nyújtottak be, tiltott határátlépés és kísérlete miatt pedig mintegy 173 ezer szabálysértési eljárás indult.

Október 2-án jutalmazták meg azokat a nyomozókat, akik részt vettek a 71 halálos áldozatot követelő embercsempészési ügy felderítésében és rácsok mögé juttatták a tragédiát okozó személyeket. Egy másik embercsempész banda több hónap megfigyelést követő lefülelését pedig szeptember 23-án hozták nyilvánosságra a rendőrség honlapján, a police.hu-n.

Ezek a nagyobb ügyeket jelentik az embercsempészési esetek között, hiszen számos ügyben piti magánzók viszik autóikkal a menekülteket a kinézett célig. Így augusztus 22-én éjjel fél kettőkor a Csongrád megyei egyenruhások három öcsödi férfit kaptak el akkor, amikor négy szír menekültet vettek fel autójukba. Néhány óra múlva, kora hajnalban, az M5-ös autópálya szatymazi pihenőhelyén három szír férfit szállító szerb állampolgár szaladt a rendőrök karjaiba. Majd reggel hét óra előtt egy kamion rohant egy leállósávban várakozó autóba, amelynek vezetője és kísérője épp három szír menekülttel egyezkedett arról, mennyiért szállítják el őket a fővárosba.

Nagyüzemi menekültcsempészet hatósági szemhunyással? Ezek az érintett budapesti szállók

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kirendeltsége szomszédjában zajlik a maffiagyanús embercsempészetnek tűnő, a környéket alapjaiban felforgató tevékenység Kőbányán. Az Átlátszó munkatársai a menekült-segítő önkéntesek között hetek óta hírhedt budapesti szállodákat néztek sorra a múlt hét végén, s azt tapasztalták: néhol visszavettek ugyan az üzemeltetők, több helyen azonban továbbra is padlógázzal pörög a menekültbiznisz. A hotelek tulajdonosi hátterében föltűnő, hogy a legdurvábbnak tűnő helyek működtetői utazási irodákat is futtatnak. Tovább a teljes cikkre.

Ebben az évben augusztus végéig 867 embercsempész bűntettet rögzített a rendőrség a honlapjukon, a police.hu-n található, Határrendészeti helyzetkép nevet viselő beszámoló adatai szerint. Ebből 246 történt augusztusban. Tavaly a nyolcadik hónapban csupán 44 eljárás indult embercsempészés gyanúja miatt, illetve 2014 első nyolc hónapjában összesen 338 esetet rögzítettek.

Megugrott a szabálysértések száma

A számoktól, adatoktól hemzsegő anyag tartalmazza azt is, hogy a tiltott határátlépést (THS) és kísérletét, ami szabálysértésnek számít, idén január elseje és augusztus 31. között 173 804-en követték el, míg erre az időszakra vonatkozóan tavaly 12 517 főt regisztráltak. Csak augusztus tekintetében most 57 824 szabálysértési eljárás indult. Ez a szám egy évvel korábban 2 828 volt.

A THS száma mellett a rendőrség megadta azt is, hogy a migrációhoz kapcsolódó további jogellenes cselekmények – embercsempészés és közokirat-hamisítás bűntette, továbbá a túltartózkodás és a külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértések – elkövetői állampolgárságuk szerint főleg szírek (54 683), afgánok (39 203), koszovóiak (21 760), pakisztánok (14 559) és irakiak (5 470) voltak.

A főbb adatok

Az embercsempészek – az idei 867 bűncselekmény – között a legnagyobb számban a szerbek voltak, még pedig 178 esettel. Második helyen a magyarok állnak; ők 101 bűntettet követtek el. Utánuk következnek 58 üggyel a románok.

A rendőrség határrendészeti kimutatása szerint az embercsempészek a legaktívabbak idén hétfőnként és péntekenként voltak és legtöbbször az éj leple alatt, három órakor vágtak neki a menekültek szállításának.

A tiltott határátlépést vagy annak kísérletét megvalósító menekültek között az idei év első nyolc hónapjában 148 115 volt a férfi és 25 689 a nők száma. Az arányok az elmúlt év azonos időszakában nagyjából ugyanígy alakultak: a 12 517 THS-esek között 10 644 férfi és 1 873 nő volt.

A külföldiek szabálysértéseivel foglalkozó kimutatások és táblázatok között a legérdekesebbek azok, amelyek szerint azok leginkább reggel 7 és délelőtt 11 óra körül buktak ki a hatóságok számára, a legnagyobb számban hétfőn és vasárnap. A hétközepe, a szerdai és a csütörtöki napok, a legeredménytelenebbek az adatok alapján.

Azokat, akik a beutazáshoz előírt feltételekkel nem rendelkeznek – vagy az útiokmánya hamis, esetleg szerepel a SIS-ben (a Schengeni Információs Rendszerben), illetve lejárt a tartózkodási engedélye, de még hazánkban tartózkodott –, visszairányították őket oda, ahonnan érkeztek, vagy ahová őket vissza kell fogadni, esetleg oda, ahol a tartózkodási helyük van, vagy ahova beutazhatnak. Számuk január elseje és augusztus 31-ig 7 690 volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 8 755. Ez az intézkedés szerbeket, albánokat és ukránokat érintett a legtöbbször.

A SIS-ben olyan okokért szerepelhetnek az emberek, mint hogy európai vagy nemzetközi elfogatóparancs alatt állnak. Idén ebből a szempontból a schengeni külső határon felfedett SIS találatok (6 442) között alig néhány tucat személy, összesen 79 személy szerepelt idén nyár végéig. A legnagyobb számban a beutazási és tartózkodási tilalom miatt regisztrálták az embereket a SIS-ben, összesen 2 861-t. Jelentős volt még azok száma, akiknek a tartózkodási helyét szerették volna a hatóságok tudni, ezért kerültek bele a rendszerbe; számuk 1 156 volt.

2015-ben augusztus végéig 97 094 menekültkérelmet nyújtottak be, míg tavaly ennek tíz százalékát sem, 7 034-et. A legtöbb kérelmet afgánok (27 134), szírek (25 463), koszovóiak (17 953) és pakisztániak (10 620) nyújtották be.

A rendőrségi adatok szerint kiutasítások száma nyolc hónap alatt 5 680 volt és a szíreket érintette leginkább (3 619.) Ehhez képest tavaly 2 467-ből 374 szír ügyében döntöttek így. Akkor a koszovóiak „elküldése” az országból 681 esetben fordult elő.

A kitoloncoltak között idén 3 308 szír szerepelt, az összlétszám 5 131 volt.

Csikász Brigitta

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42