Egyéb

Pert nyertünk a Fradival szemben – semmit nem kell helyreigazítanunk

Még július végén közöltünk egy írást a Fradi vezetése és a szurkolói közötti ellentétek eszkalálódásáról. A Ferencvárosi Torna Club nem habozott, helyreigazítást kért, valamint tízmillió forint kártérítést igényelt tőlünk jóhírnév megsértéséért. Hat pontban vélték javítandónak a cikkünket. A bíróság első fokon egyben sem.

Megvan annak a diszkrét bája, hogy egy országgyűlési képviselő által vezetett fociklub egy tényfeltáró portált perel bagatell 10 millió forintra. De ezzel a most ismertetett ítéletében a bíróság nem is foglalkozott, mert sérelemdíj (leánykori nevén nem-vagyoni kártérítés) személyiségi jogi, és nem sajtóperben követelhető. A bíróság első fokon arról döntött, hogy helye van-e az átlátszó helyreigazításra kötelezésének valótlan tények állítása miatt.

Előzmények

Elküldték a Fraditól a börtönviselt “szurkolói koordinátort”

Tízmillió forint kártéritést követel a Fradi egy blogposzt miatt

Kubatov Gábor helyett a felesége csapott össze a Fradi-ultrákkal

A helyreigazítási perekben régóta alkalmazott szabály, hogy a megjelent cikkeket valóságos tartalmuk szerint kell értékelni, a közömbös, lényegtelen pontatlanságok nem adnak alapot helyreigazításra, ahogy vélemény, értékelés vagy bírálat sem, ugyanis ezek nem tényállítások. És természetesen csak az kérhet helyreigazítást, akinek személyére a kifogásolt cikk közvetlenül utal.

Ezen szabályok alapján a bíróság nem is juthatott más következtetésre, mint hogy teljes egészében elutasítja azt a keresetet, amely hat dolgot sérelmezett az átlátszó cikkében.

1. A 15 milliárdból épített új stadion elkezdett kiürülni, a szezon első hazai bajnoki mérkőzésén a hivatalos adatok szerint csak hatezer néző volt. Az FTC állítása, hogy a tényleges nézőszám 6.027. A bíróság szerint az a kijelentés, hogy „elkezdett kiürülni a stadion”, értékelő vélemény, a nézőszámmal kapcsolatban pedig sokszor ellentmondásos adatok jelennek meg különböző helyeken. Azt mi tesszük hozzá, hogy ha igaz is az ötezrelékes eltérés a cikkben írt adat és a valós nézőszám között, az nyilván lényegtelen.

2. A bérletszámok kapcsán általunk közölt 50%-os helyett a valós 36%-os csökkenés közti különbség szintén a lényegtelen kategóriájába esik: a megvásárolt bérletek száma így is radikálisan csökkent.

3-5. Az FTC kérte helyreigazítani azt az állítást is, hogy a) Kubatov Gábor és a klub vezetősége megakadályozta azt, hogy a saját szurkolói bemenjenek egy UEFA meccsre, b) egy adott napon Szabó „Szőke” Ferenc, a biztonsági szolgálat egyik koordinátora Kubatovék házában tartózkodott, illetve hogy c) a Ferencváros vezetése elszámította magát a keményvonalas szurkolók ellenállása kapcsán.

A bíróság mindegyik helyreigazítási kérelmet azon egyszerű okból tartotta megalapozatlannak, hogy egyik sem vonatkozik arra az FTC-re, amelyik a helyreigazítási kérelmet benyújtotta.

Szabó „Szőke” Ferenccel a vitatott cikk megjelenése után, még a tárgyalás előtt megszakította a kapcsolatot a Ferencváros, véget ért szurkolói koordinátori megbízatása.

6. Végül azt a mondatot is kérte helyreigazítani az FTC, hogy „a Ferencváros vezetése elszámította magát a keményvonalas szurkolóinak ellenállását illetően”. A fociklub szerint ez azért valótlan, mert semmilyen számítás nem készült a szurkolók ellenállásával kapcsolatban. A bíróság szerint ez az állítás véleménynyilvánítás, szerintünk emellett a magyar nyelv nem ismerete is egyben. Ha valaki azt mondja, hogy más „elszámította magát” és nem matematikáról beszél, akkor nagyon ritkán gondol arra, hogy az illető Excel táblán vagy kockás füzetben számításokat végzett.

Természetesen másodfok még jöhet, és személyiségi jogi per is. Utóbbival kapcsolatban a bíróság az ítéletében megjegyezte, hogy az FTC-nek mint az ország legjelentősebb, világszerte ismert sport klubjának az átlagosnál fokozottabban kell tűrnie a tevékenységét érintő kritikákat.  Mi is így véljük, és ennek alapján nem tartunk attól, hogy egy esetleges személyiségi jogi per végén milliókat kellene fizetnünk az egyébként indokolatlanul nem sértő, de kétségtelenül kritikus hangokat ismertető cikkünkért.

M. Tóth Balázs

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42