Egyéb

Meghívásos közbeszerzésen nyert 620 millió forintos megbízást Pintér volt cége

Pintér Sándor belügyminiszter korábbi érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) tulajdonában lévő Pajzs 07 Zrt. nyerte el konzorciumban a többségi fővárosi önkormányzati többségi tulajdonú Budapesti Nagybani Piac Zrt. őrzés-védelmi feladataira kiírt pályázatot 620 millió forintért.

A Pajzs 07 száz százalékos tulajdonosa a CBSZ, amelyből Pintér 2010-es miniszteri kinevezése előtt kiszállt. A cég jelenleg Pintér két korábbi bizalmas munka- és üzlettársáé: Tölgyesi Vilmosé és Szabó Péter exfőrendőré.

A Pajzs és a CBSZ is érintett az Átlátszó által nemrégiben bemutatott kaotikus alvállalkozói rendszerben, amelyben a megbízó állami érdekeltség, a sor végén viszont felszívódó fantomcégecskék foglalnak helyet, miközben a dolgozó vagyonőröknek még a biztosításuk is bizonytalan:

Fantomcégek a postatelepen – a Civil Biztonsági Zrt.-től az Új Hebridákig tart a vagyonőrök alvállalkozói lánca

A tavaly 3,4 milliárd forint árbevétel mellett több mint félmilliárdos eredményt produkált Pajzs 07, akárcsak anyacége, fővállalkozóként is szépen szerepel a közbeszerzéseken: az élelmiszerhatóságnak és a Mol-érdekeltség FGSZ Földgázszállítónak is dolgozik.

A piacos tenderen konzorciumi társa a BB Védelem Kft. volt, amely tavaly óta Bakonyi Péter biztonságpiaci üzletemberé. Az ő érdekeltsége egyebek mellett az Opekun 2005 Kft. is, amely több fideszes vezetésű önkormányzatnak is dolgozik, és amelynek formaruháját viselték a vagyonőrök az ellenzékinek mondott Sirály klub 2013-as kilakoltatási kísérletekor.

Az az őr is, akiről a HVG – a kilakoltatáson felvett videoanyagot és az illető Facebook-profilját összevetve – annak idején megírta: szurkolói körökben ismert biztonsági ember, a Fradi Security bedolgozója.

Elküldték a Fraditól a börtönviselt “szurkolói koordinátort”

A Pajzs 07-BB Védelem páros – akkor még harmadik konzorciumi társukkal – 2013-ban már megnyerték a nagybani őrzését, az akkori tender értéke „mindössze” 70 millió forint volt. Akkor nyílt pályázatot írt ki a fővárosi zrt, most azonban hirdetmény nélküli meghívásos volt a megmérettetés a friss Közbeszerzési Értesítő szerint.

Rádi Antónia

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1077 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42