Egyéb

Titkolja a Miniszterelnökség a nemzeti konzultációk eredményeit

Kevesen vitatkoznának azzal az állítással, hogy egy demokráciában fontos, hogy a hatalom birtokosai tudják, mit gondol a nép. Egyesek ezen kívül azt is gondolják, hogy a nép álláspontjának megismerése érdekében folyatott ún. nemzeti konzultációk eredményei a népre is tartoznak. Mások szerint az a helyes, ha a konzultációk eredménye titok: a nép véleménye nem tartozik a népre. Utóbbi állásponton van a Miniszterelnökség. Ön mit gondol? 

2015 februárjában az atlatszo.hu adatkérő rendszerén keresztül közérdekűadat-igényléssel fordult egy állampolgár a Miniszterelnökség felé, amelyben az eddig lefolytatott nemzeti konzultációs kérdőívek feldolgozása módszertanának, valamint a konzultációs kérdőívek összesített eredményeinek közlését kérte. A Miniszterelnökség válaszában közölte, hogy a kért adatok kapcsán ő az adatkezelő, ezen túlmenően a feltett kérdésekre nem válaszolt, annyit írt, hogy

Valamennyi szociális és gazdasági tárgyú, illetve az Alaptörvény és annak módosításáról szóló törvények esetében figyelemmel voltak a jogalkotási folyamatban a részt vevők az eredményekre.”

Vagyis érdemben egy szót nem válaszolt a feltett kérdésre. Annyit tudunk meg a válaszból, hogy az ismeretlen módszertan alapján megszületett ismeretlen eredményeket a közelebbről meg nem nevezett illetékesek figyelembe vették a pontosan meg nem határozott törvények megalkotása során. A Miniszterelnökség szerint a sok milliárd forintból a demokratikus párbeszéd imitálása céljából folytatott össznemzeti levélküldésről ennyi tartozik a választókra. (Érdekes, hogy egy korábbi adatkérésben a módszertannal kapcsolatban a KEKKH adott tájékoztatást az eljárásról, az nem világos, hogy erre a Miniszterelnökség miért nem utal a válaszában, és az sem, hogy ez az információ mennyire felel meg az igénylésnek, tekintettel az adatkérésben leírt módszertani útmutatásra.)

Az eredményekről hallgató válasszal az adatkérő nyilván nem elégedett meg, így 2015. április 1-jei válaszában jelezte, hogy a Miniszterelnökség által adott tájékoztatásban nem szerepelnek azok a közérdekű adatok, amelyeket kért, ezért informatikai útmutatás mellett felszólította arra, hogy teljesítse az adatigénylést. Több eredménytelen kört futottak még a felek, de a Miniszterelnökségből többet nem sikerült kihúzni.

Mit tesz ilyenkor a jogban járatlan, de kitartó adatkérő? Jogász segítségével megpróbálja kikényszeríteni a kért adatok közlését. Felhasználónk így is tett, az atlatszo.hu jogi segítségét kérte az ügyben. Szerintünk kétség kívül nyilvánosságra tartozó adatokról van szó, és nem azért, mert gondolunk valamit a demokráciáról, ami nem éppen az, ahogy ma a hatalom gondolkodik róla. Hanem azért a törvényből ez következik. Miért?

A kért adatok mindegyike megfelel a közérdekű adat fogalmának, hiszen állami feladatot ellátó szerv által kezelt, személyes adatot nem tartalmazó adatokra vonatkozott az igénylés. A Miniszterelnökség elismerte, hogy ő kezeli ezeket az adatokat. Ráadásul erre célra közel hárommilliárd forint közpénzt fordított az állam 2012 végéig, ami egy külön indok a kért adatok nyilvánosságára. Ennek ellenére nem közölték az egyes nemzeti konzultációk eredményeit (melyik kérdésre hány ember milyen választ adott), és azt sem, hogy milyen volt a konzultációs kérdőívek feldolgozása során alkalmazott módszertan.

Márpedig közpolitikailag fajsúlyos kérdésekről van szó, ami egyértelműen következik a Miniszterelnökség azon többször megismételt nyilatkozatából, hogy a nemzeti konzultáció eredményeit az Alaptörvény elfogadása, módosítása és az összes szociális és gazdasági tárgyú törvény megalkotása során figyelembe vették. Ezért most az ügy az atlatszo.hu segítségével elkészített beadvány útján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz került, első körben itt fognak állást foglalni abban a kérdésben, hogy a nemzeti konzultációk módszertana és eredménye nyilvánosságra tartozó információ-e. Kíváncsian várjuk a döntést.

M. Tóth Balázs

(Kép forrása: http://unadjustd.tumblr.com/post/118956639811/tchicayat-jean-yves-levelet-kapott-orban-viktor)

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Megosztás