Egyéb

A rendőrigazolványát is felteszi rá, Bolcsik úr?

A NAV sem sárosabb, mint a többi nyomozati jogkörű szervezet – tudtuk meg a legilletékesebbtől. Kérdés, mennyire hiteles ez annak a vezetőnek a szájából, akiknek a nevéhez, illetve az általa irányított szervezetekhez Magyarország két leghírhedtebb bűnügyének nyomozásakor elkövetett hatalmas rendőrségi baklövések köthetőek.

A bizottság tagjai és a meghívottak számára is világossá válhatott, hogy a létszám arányára tekintettel a bűncselekmények szempontjából a Nemzeti Adó és Vámhivatal semmivel sem fertőzöttebb, mint a hatáskörünkben vizsgált egyéb szervezetek.

Ezt a szép, veretes magyar szófüzért Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója bírta a légtérbe engedni. Neki pedig hihetünk, mert nem csak anyanyelvünknek, de a bűnüldözésnek is legendás művelője. Nyugodtan alhatunk hát, hogy egy ilyen kiváló valaki segít be a Transparency melójába. Bolcsik szakember a javából, sokrétű tapasztalattal. Jolly Joker, akire momentán épp rendvédelmi, közigazgatási és titkosszolgálati szervek belső ellenőrzésének felügyeletét bízták. Hogy mivel érdemelte ki ezt?

Nyilván a magyar kriminalisztika történetének két legnagyobb elkúrásával.

Bolcsik és Zsombok hite Kaiser és Hajdú móri bűnösségében hihetetlenül erős volt, ragályként fertőző szakmai meggyőződésből fakadt, megkérdőjelezhetetlen súlyát magas vezetői beosztásuk tekintélye szolgáltatta.” – írta a legendás gyilkossági nyomozó, a döglött akták szaktekintélye, dr. Kovács Lajos rendőr ezredes A Mór megtette… Az elmúlt évek legmegrázóbb magyar gyilkosságai című memoárjában. (Korona Kiadó. Budapest, 2009. 274.o.)

E visszaemlékezés szerint Bolcsik egy állománygyűlésen „felemlítette a kétkedő szirénhangokat, amelyek szerinte épületszerte hallhatók voltak, majd nyomatékosítva meggyőződését a közel kétszáz hallgató előtt kijelentette, az ügy nyilvánvalóan megoldódott, leteszi a rendőrigazolványát, ha nem Kaiser és Hajdú a két móri gyilkos.” (Uo. 275. o.)

Bolcsik ekkor éppúgy bírta a szoclib kormányzat töretlen bizalmát, akár korábban és most a Fidesz és Pintér Sándor esetében.

A Teve utcai auditóriumban volt az NNI alakuló vezetői értekezlete. Új belügyminiszterként Lamperth Mónika elnökölt, Ferenczi László tábornokkal az egyik, Bolcsik igazgatóval a másik oldalán. […] A bizakodó, néhol hurráoptimizmust sem nélkülöző elnökségi tósztok eufórikus ívét dőreség lett volna megtörni azzal, hogy az igazgatóságot egy év alatt közel hatvanan hagyták el, hogy időnként süt a feszültség az épületben, hogy a móri nyomozás félárbócon lóg. Csendben hallgattam az első női belügyminisztert, akinek szavaiból nyilvánvaló volt, hogy biztató-bizakodó mondatait a frissen alakuló Nemzeti Nyomozó Irodáról e pillanatban nem a valós helyzet ismerete diktálja.” – emlékezik Kovács Lajos. (Uo. 320.o.)

Aztán beütött a valóság, elfogták az igazi tetteseket. „Határozottan meglepte a hír a Kaiser-Hajdú-féle vonalat az ítéletig végrehajtó vezetőket: Zsombok, úgy hallottam, elfehéredett, később berúgott betyárosan, majd felajánlotta korrektül – ha igaz – a lemondását, de állítólag csak négyszemközt és Bolcsiknak, aki nem fogadta el, mert akkor a sajátját is fel kellett volna ajánlania.” – írja Kovács, aki mindvégig szkeptikus volt Kaiser és Hajdú bűnösségét illetőleg. (Uo.356.o.)

Zsombok György (aki az NVSZ-hez is követte Bolcsikot), végül ittas vezetésbe bukott bele. Hát igen: ugyebár Bolcsik a móri ügyben felajánlotta a rendőrigazolványát. „A beosztását, a rendfokozatát dobta oda ezzel garanciaként a meggyőződéséért, ahogy talán a keresztények az életüket szokták a hitükért az autodafén, de nem valódi detektívek egy bűnügy bizonyítottságáért. Mert itt csak két dolog számít: maguk a bizonyítékok egyszer és azok hitelessége másodszor, nem pedig a meggyőződését egy közösségre tukmáló vezető hatalma, rendfokozata, beosztása, autoritása.” – így Kovács Lajos. (Uo. 337. o.)

Ehhez képest Bolcsik vezérőrnagy megúszta annyival, hogy lerakták Veszprém megyébe főkapitánynak. Ahol szintén kitett magáért. Az általa vezetett szervezet jókorát hibázott a Cozma-ügyben.

Írásos fegyelmit kapott Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya Bencze József országos rendőrfőkapitány félretájékoztatásáért. […] Bencze a megyei főkapitány tájékoztatása alapján állította azt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának múlt heti ülésén, hogy azért késett a nemzetközi elfogatóparancs kiadása a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottjai ellen, mert nem tudták elérni az ilyen döntéshez szükséges bírót. A veszprémi bíróság hétfőn tagadta ezt, és közölték: a rendőrség meg sem próbálta felhívni ügyeletesüket. Ezt később a rendőrség belső vizsgálata is megerősítette. Azt állapították meg, hogy Bencze Józsefet tévesen tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság illetékese az ügyben, és valójában mind az eljáró ügyészség, mind a bíróság „azonnal, késedelem nélkül intézkedett” a rendőrség kérésére. Bencze bocsánatot kért a bíróságtól.” – adta hírül a 2010-es kormányváltás előtt az Origo.

Mit érdemel a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az, akinek szakmai vezetése alatt a szoclib érában sokáig bottal üthették a leghírhedtebb bűnözők nyomát, illetve csak késve és/vagy téves ítélet után fogták el őket? Hát logikus, hogy rábízzák a hatósági korrupció üldözéséért felelős intézmény vezetését. Mert ha egyszer a szimpla „civil” bűnözők is kihívást jelentettek neki, akkor a sokkal veszélyesebb (mert a bűnüldözést belülről ismerő) egyenruhás bűnözőkkel biztos boldogulni fog.

Pedig Bolcsik aztán ama bizonyos elmúlt nyolc év alatt is szárnyalt, illetve mindig a talpára esett. Lényegében következmények nélkül, hisz egy normális országban egyetlen ilyen fajsúlyú és nagyságrendű baklövést sem úszhatna meg valaki azonnali elbocsátás nélkül, nemhogy kettőt.

Mikor azon gondolkodunk, vajon miért járnak a korrupcióra, zsarolásra, pénzmosásra alapozott bűnszövetkezetek mindig jóval a hatóság előtt, valamit nem árt szem előtt tartani. Ha a maffiában követne el valaki ekkora hibát, a keresztapa már másnap halállistára rakná, de minimum örökre kitiltaná a szervezetből. Viszont amennyiben a rendőrségnél lő ekkora bakot, akkor meg kap egy jó kis vidéki állást, hogy utána (újabb baklövést követően) visszatérhessen a csúcs közelébe. S éber szemmel fürkéssze, nem botlanak-e meg a bajtársai.

Ő, aki az igazolványát tette fel a legnagyobb magyar rendőri blamázsra. Most azt mondja, a NAV se rosszabb, mint a többi. Tényleg? És a rendőrigazolványát is felteszi rá, Bolcsik úr? S ezúttal vissza is adja, ha úgy jár vele, mint Kaiser Edével a móri ügyben?

Papp László Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42