A Fidesz útja a Lockheedtől a Gripenekig

„1995-ben a Lockheed-Martin húszezer dollárt adott nekem az Amerika-sorozatom elkészítésére, ezért az F16-os repülőgépeket gyártó bázison kellett forgatnom és dicsérnem a terméket. Csak azért mondom, mert ha én 1995-ben megértem nekik ennyi pénzt, akkor vajon mennyit érnek nekik a döntéshozók?” – tárja fel múltjának eme szeletkéjét Bayer Zsolt. „Mennyit értek a magyar döntéshozók 1995-ben?” – teszi fel a vészterhes kérdést ezután.

Hogy Bayer ára mennyi volt, immáron tudjuk. De hogy 1995-ben mennyi volt a közszereplők átlagolt árfolyama a hadiiparban, bajos lenne pontosan megsaccolni. Az 1999-es árak dollárosításával is gondban lennénk, bár ott azért van egy-két kapaszkodónk. Orbán Viktor ugyanis akkortájt a hadiipari óriáscégekkel is szinte kéz a kézben járt. 1998 és 2002 között sikerült a Fidesznek az a kunszt, hogy két, egymással gyilkos konkurenciaharcot vívó fegyvergyártó cég oldalán egyaránt gyanúba keveredjen.

Először Selmeczi Gabriellának (s jó néhány társának) a Lockheed-konszern egyik középvezetőjéhez fűződő viszonya tárult fel a botrány apropóján. Nevezett politikus és a többi „szenátor” Steven M. Jones, a Lockheed értékesítési menedzsere nagyköveti kinevezéséért törtek lándzsát. Aztán mégis: a Fideszben az F16-osok helyett ama Gripenek mellett döntöttek, melyekről a balliberális érzelmekkel nehezen vádolható Csermely Péter írta az alábbiakat.

„…nem kellene azon töprengeni, hogy F-16-osokat vegyünk vagy Gripeneket, ami önmagában is álprobléma, mivel a Gripeneket háborúban még soha, sehol nem használták, amit egy harci repülőgép esetében bizony hiányosságként kéne elkönyvelni. De nem: nálunk a média úgy gerjed a svéd gépekre, mintha azok lőtték volna ki a Halálcsillagot. Vezeklésül Wallenbergért?” (Csermely Péter: 139 perc. A szerző kiadása. Gödöllő. 1998. 16. o.)

Úgy látszik, aztán Orbán is rágerjedt a Gripenekre. 2001. szeptember 10-én hozott döntést az általa vezetett kabinet a vadászgép-beszerzésről. Nem tudunk róla, hogy a kormányfőt gyakran interjúvoló Csermely ekkor is hangoztatta volna kifogásait. A Gripen-ügyben lefolytatott 2007-es vizsgálat során kiderült:

„2001-ben sem külső, sem belső kényszer nem volt új vadászrepülőgépek beszerzésére, sőt a beszerzés ellentétes volt egy országgyűlési határozati javaslattal, amely ezt 2003 utánra tervezte. Mi több, a Honvédelmi Minisztérium nem a Gripen, hanem az F-16-os vadászgépek beszerzését javasolta a Nemzetbiztonsági Kabinetnek. A beszerzés előtt az alapvető hadműveleti, műszaki és gazdaságossági követelményeket sem fogalmazták meg, így nem voltak világosak a repülőtechnikával, a fegyverzettel, a kiképzéssel és a logisztikával szemben támasztott követelmények sem.” Továbbá nem volt „közbeszerzési eljárás, és a szerződéskötés után sem tisztázták, hogy milyen forrásból akarják finanszírozni a gépek bérleti díját. Nem vizsgálták a bérleti szerződéssel összefüggő adókötelezettséget, ami tovább növelte a kiadásokat.”

E sorok írójának fentebb linkelt 2009-es riportjából kiderül: a vizsgálat során „nem kis nehézséget okozott, hogy számos irat hiányzott.” Továbbá ajánlatkérő levelek és ajánlatok tűntek el, csak utalások formájában lehetett következtetni létezésükre. „Következtetéseket levonni pedig csak az iratok ismeretében lehetne” – olvasható ugyanott.

Hát igen. Mindenki tudta, hogy az F-16-osok jobbak. Csakhogy, mivel Selmeczi Gabriella – Orbán akkori államtitkára, jelenleg is aktív Fidesz-politikus – élettársa a hadiipari multi lobbistájaként dolgozott, Gyuricza Béla, a másik államtitkár tengerentúli gyógykezelését pedig „Jones tette lehetővé”, a kormányfő csapdahelyzetbe kerülhetett: hiába jobb a Lockheed, az ajánlatuk elfogadása után senki nem mosná le róluk, hogy a fenti összefonódások miatt engedte őket győzni. Tehát így kompenzálhatták az irányukban felvillanó elfogultságot, fél évvel a 2002-es választások előtt nem akarván bevállalni még egy skandalumot.

Hogy aztán a Gripeneket eladó svéd konszern csak ennek köszönhette-e győzelmét, vagy rásegített még valamivel, nem tudni. A Profil tavalyelőtti riportja szerint

„180 millió schilling volt az összeg, amelyet öt magyar személy kapott megvesztegetés gyanánt a Gripen-lízingüzlet előmozdítására.”

Mivel az iratok egy része eltűnt, momentán, a meglévő dokumentumok közül némelyek titkosításának feloldása után is csak abban bízhatunk, hogy az öt személy valamelyikére – Bayer Zsolt példáján felbuzdulva – rátör az őszinteségi roham.

Papp László Tamás

Fotó: innen