Egyéb

Kazincbarcika végre megküldte a buszvárós szerződést

Türelmünk és kitartásunk meghozta gyümölcsét: közadatigénylésünk benyújtása után fél évvel, és a NAIH erre felszólító határozata után 1 hónappal az MSZP-s vezetésű Kazincbarcika végre megküldte a méltán híres buszvárók kivitelezésére a város kedvenc cégével kötött szerződést.

barcika

Tavaly októberben kértük ki közadatigénylésben a szocialista vezetésű kazincbarcikai önkormányzattól a város kedvenc, egyébként pedig a polgármester szomszédjainak tulajdonában lévő céggel, a Serol-Bau Kft.-vel 6 darab buszváró kivitelezésére kötött szerződést minden mellékletével együtt, mert furcsálltuk, hogy szél és eső ellen nem védenek az objektumok, viszont egy darab több mint 4,5 millió forintba került. Kazincbarcika nem adta a szerződést, azt mondta üzleti titok. Mi meg azt mondtuk, hogy közpénzek elköltésével kapcsolatban ilyen nincs, és különben sem atomreaktort építettek, úgyhogy bepanaszoltuk őket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. Március végén megérkezett a NAIH válasza, miszerint Kazincbarcika természetesen tényleg jogellenesen tagadta meg az adatigénylés teljesítését, ezért a hatóság felszólította az önkormányzatot, hogy haladéktalanul küldje meg részünkre a kért dokumentumokat.

Ehhez képest három hétig nem történt semmi. Akkor felhívtuk telefonon Szitka Péter MSZP-s polgármestert, aki iszonyúan készséges volt: igen, olvasta a NAIH-levelet; igen, mindenben igazunk van, ezek közérdekű adatok, amiket nyilvánosságra kell hozni; nem, el sem tudja képzelni, hogy miért nem kaptuk meg őket egyből, de utánanéz; természetesen nem akarnak sem nekünk problémát okozni, sem törvénysértést elkövetni; máris hívja a kollégáit, és napokon belül megkapunk mindent, kezemet csókolja, viszonthallásra.

Csodák csodájára pedig egy hét múlva tényleg megküldték végre a buszvárós szerződést. Először is: örüljünk, hogy közel 10 millióval olcsóbb lett a projekt a Serol-Bau eredeti ajánlatánál. Ugyanis az elektromos munkákat végül mégsem végeztette el a város, ezzel megspóroltak egyszer 9,1 millió közpénzt, másrészt a cég még 871.600 forinttal csökkentette a vállalkozási díjat a tárgyalásos eljárás folyamán, így lett a végösszeg „csupán” 27,5 millió.

3 és fél elteltével a buszvárók elkészülte után persze már lehetetlen megállapítani, hogy a szerződésben foglaltak nem csak maradéktalanul kifizetésre, hanem elvégzésre is kerültek-e, de azért jó látni egy ilyen szép táblázatban (- elektromos munkák és még – 871.600 Ft), hogy miből jött össze a buszvárók darabonkénti több mint 4,5 millió forintos ára.

buszvarobarcika

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42