Rakétákat vesz a kormány Amerikától, hatalmas a hiány az államkasszában
Heti lapszemlénk.
Több száz károsultnak több mint hatmilliárd forintot fizetett ki az állam a csődközelbe került Bászna Gabona Zrt. helyett. Vagyis az adófizetők álltak jót a cégért, amelynek tulajdonosa Kósa Lajos rokona. Az Átlátszó birtokába került üzenetváltás szerint arról, hogy mekkora baj van a cégnél, Mészáros Lőrinc érdekeltségi körében is tudtak. És bár úgy volt, hogy megpróbálnak tenni valamit, mielőtt kirobban a botrány, végül mégsem mentették meg a társaságot.
A bedőlt Bászna Gabona Zrt. károsultjait rekordgyorsasággal fizette ki az állam. Ennek nagy valószínűséggel a közelgő választás az oka: nem szerették volna, ha az ügy ráég a kormánypártra. Pedig egyre több információ kerül napvilágra arról, hogy a cég tulajdonosa több fideszes potentálttal is jó viszonyban volt. Eddig csak az derült ki, hogy Kósa Lajos fideszes országygyűlési képviselő, a kormánypárt alelnöke beült a luxusautójába és együtt vitorlázott a családjával, de az Átlátszó most azt is megtudta, hogy a Bászna Gabona a miniszterelnök barátjának, Mészáros Lőrincnek a cégével is üzleti kapcsolatot ápolt.
Legalábbis ezt támasztja alá a birtokunkba került üzenetváltás, amelyben egy bizonyos Makai Szabolcs azt írta a csőd szélén álló Bászna Gabona Zrt. tulajdonosának, Szilágyi Gábornak, hogy „mégis megnézné a cég pénzügyi helyzetét”. A „tulajjal” ugyanis arról beszélgettek, hogy lehet, mégis átveszik a céget, hogy az „ne boruljon be”.
Makai azt is írta, hogy ehhez persze az is kell, hogy a „kollégákkal rendben menjen minden”, továbbá sürgette Szilágyit, hogy minél előbb küldje meg a kért adatokat emailen (akár „aláírás nélkül” is),
„hátha a botrány előtt” még tudnak valamit csinálni.
A hozzánk eljuttatott információk szerint az üzeneteket küldő Makai Szabolcs megegyezik azzal a Makai Szabolccsal, aki többek között az Opus Global Nyrt., a Gallicoop Zrt., a Talentis Agro Zrt. és az Agrolink Zrt. igazgatója is.
A beszélgetéssel kapcsolatban megkerestük a Talentis Agro Zrt.-t, hogy megtudjuk, valóban Makai küldte-e az üzeneteket, és ha igen, milyen viszonyban áll Szilágyi Gáborral, miért ajánlotta fel neki a segítségét. Arról is érdeklődtünk, végül miért nem vették át a bedőlt céget. A társaságtól a következő választ kaptuk:
„A Bászna ügyben az Agrolink Zrt. is károsult félnek minősül. Ennek megfelelően a vállalat menedzsmentje minden, az adott helyzetben elvárható és indokolt intézkedést megtett a károk megelőzése, illetve mérséklése érdekében. Az Agrolink Zrt. a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartása mellett vett részt az egyeztetésekben, amelyek célja a kialakult helyzet rendezése volt. Ezen tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. Az Agrolink Zrt. feljelentést tett az ügyben.”
Ugyanezeket a kérdéseket feltettük a Bászna Gabona Zrt.-nek, illetve Szilágyi Gábor jogi képviselőjének is. Utóbbitól azt a választ kaptuk, hogy ügyfele nem cáfolja a beszélgetés tényét, azonban „bővebben ezekről nyilatkozni nem tud”.
Az Opus Global Nyrt., a Gallicoop Zrt., a Talentis Agro Zrt. és az Agrolink Zrt. is Orbán Viktor barátjának, a leggazdagabb magyarnak, Mészáros Lőrincnek az érdekeltségébe tartozik.
Vagyis, amikor Makai azt írta, beszélt a „tulajjal”, akkor szinte biztosan Mészáros Lőrincre utalt. Ha így volt, akkor Mészáros is pontosan tudta, mekkora baj van a Bászna Gabonánál. Makai üzenetében a mégis szó pedig arra utal, hogy már korábban is egyeztettek az ügyben, de akkor még más volt az elképzelésük.
Mindenesetre a Bászna Gabona a cégadatbázis szerint továbbra is Szilágyi Gábor tulajdonában van, vagyis az adásvétel nem történt meg, és a Mészáros-cég végül mégsem nyújtott segítő kezet Kósa Lajos rokonának.
Bár tagadta, nem csak Mészárosék, de Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke is tudhatott a Bászna Gabona rossz anyagi helyzetéről. A sajtó megkeresésére azt ugyan elismerte, hogy Szilágyival távoli rokonok, de azt állította, hogy a cég gazdálkodásáról semmilyen konkrét információja nincsen. Annyit árult csak el, hogy amikor Mátészalkán vagy a környéken járt és találkoztak, akkor Szilágyi Gábor „szívesen megmutatta a cég telephelyét”.
Mint kiderült, ennél azonban jóval szorosabb volt a viszony a rokonok között. Ahogy arról nemrég beszámoltunk, Kósa az Átlátszó birtokába került fényképek tanúsága szerint azon túl, hogy Szilágyi egyik luxusautójában fotózkodott, együtt is vitorlázott vele. Így nehezen hihető, hogy nem került szóba a Bászna Gabona helyzete.
Bár Kósa lapunk megkeresésre nem reagált, cikkünk megjelenése óta nem kért helyreigazítást a megjelent információkkal kapcsolatban, és cáfolatot sem tett közzé sehol.
A Hajdú-Bét cégcsoport Magyarország egyik legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozója és -értékesítője volt. A társaság finanszírozási problémái 1998-ban kezdődtek, a társaság jelentősen eladósodott, majd 2003-ban a víziszárnyas-piac összeomlása miatt a helyzete tovább romlott. A cég 2004-ben bejelentette a fizetésképtelenségét, és azonnali felszámolást kért önmaga ellen. A vállalkozás záró mérleg szerinti vagyona 10,5 milliárd, míg a vele szemben megfogalmazott követelés értéke 14,6 milliárd forint volt. A Hajdú-Bét felszámolása mintegy ötszáz családot érintett, számos hitelező soha nem lett kártalanítva.
A régi történet politikai szálát az adta, hogy a cég korábban kapcsolatban állt Bajnai Gordon későbbi miniszterelnökkel. Ő a 2000-es évek elején a Wallis Group vezetője volt, amely egy időben tulajdonrészt szerzett a Hajdú-Bétben. Amikor Bajnai később politikus lett, a Fidesz gyakran próbálta az ügyet hozzá kötni, azt állítva, hogy felelőssége volt a cég összeomlásában. A vizsgálatok azonban nem állapítottak meg személyes büntetőjogi felelősséget Bajnai részéről.
Most hasonlóan alakul a Bászna Gabona Zrt. körüli események fogatókönyve is. Ahogy arról a Telex tavaly december végén beszámolt, több milliárd forintos hiány és tízezres tonnaszámú eltűnt készlet miatt forrongott a kelet-magyarországi gabonapiac. Akkor derült ki ugyanis a legtöbb érintett számára, hogy
a mátészalkai központú cégnél több milliárd forintnyi tőke mellett több tízezer tonnányi gabonának is nyoma veszett.
Gazdák sokasága nem jutott a pénzéhez, mások pedig azt tapasztalták, hogy a raktárban nincs meg az a készlet, aminek papíron ott kellett volna lennie. A cég öt banknak is tartozott.
A helyzet súlyossága miatt közraktári zárolásokat rendeltek el, hogy megakadályozzák a még fellelhető vagyon kimentését. A Telex szerint ugyanakkor a feljelentések ellenére még január elején is mentek ki szállítmányok a cég telephelyeiről, például Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez, a fegyverneki Kunhalom Agrária Kft.-hez és a tiszapüspöki Kall Ingredients Kft.-hez.
A rendőrség sikkasztás és csalás gyanúja miatt indított eljárást, a cégvezető-tulajdonost pedig letartóztatták. A kormány először stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bászna Gabona Zrt. elleni felszámolási eljárást, majd 581 döntés értelmében 6,53 milliárd forintot fizet(ett) ki a károsult vállalkozóknak – közpénzből.
Katus Eszter
Nyitókép: Olvasónktól
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Heti lapszemlénk.
Az akkugyárakban használt szerves oldószer újrahasznosítását végezné a kínai BYN üzeme Kunmadarason. Korábban sikertelenül próbált a cég üzemet nyitni Hevesen és Tiszadobon.
Ez az első ismert eset, hogy uniós országban ilyen, okostelefonos hirdetési adatokra épülő tömeges megfigyelési technológiát vetnek be.
Több tucat mozgóurnás szavazási kérelem érkezhetett be egyetlen e-mail címről a Nemzeti Választási Irodához, úgy, hogy az érintettek nem tudnak róla.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!