Ahogy azt 2 éve megírtuk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium 8,4 milliárd forintért újította fel a magyar állam egyik oroszországi létesítményét, a Moszkvában található Liszt Intézetet. A kivitelezéssel az egyedüli ajánlattevő Mega-Logistic Zrt.-t bízták meg. Most ugyanez a cég végezheti a mobil bútorok, belsőépítészeti elemek és dekorációk beszerzését, miután 619,9 millió forintos ajánlatával elnyerte a minisztérium erre vonatkozó tenderét is.
A Liszt Intézet épülete Moszkva belvárosának egyik előkelő utcájában, a Povarszkaja utca 21. szám alatt található. A Magyar Állam 1935-ben kapta meg az épületegyüttest örökös használatra, de a telek tulajdonosa az orosz állam. 1967-ig a Magyar Nagykövetség otthonaként szolgált, majd ezt követően a Kereskedelmi Képviselet működött itt, végül 1999-ben a Magyar Kulturális Intézet otthona lett. A leromlott állagú épület felújítását 2020-ban kezdték meg, és legutolsó információink szerint 8,4 milliárd forintot költöttek a munkálatokra. A felújított épületbe mobil bútorok, belsőépítészeti elemek és dekorációk is kellenek, ezért a Külgazdasági és Külügyminisztérium tendert írt ki a beszerzésükre.
Az EKR-be feltöltött bírálati összegzések szerint a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárásra 7 cég jelentkezett, ebből hármat kizártak, majd a fennmaradó 4 alkalmas vállalkozásból hármat kértek fel ajánlattételre. A G-Green Interior Kft. nettó 655 200 592, a Garzon Novum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nettó 652 825 066, míg a Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. nettó 619 968 377 forintos ajánlatot adott, így utóbbi lett a befutó.
Vagyis a Mega-Logistic Zrt. nettó 620 millió forintért végezheti el a munkát,
alvállalkozóként bevonva a „Studio G.” Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Bt.-t.
A cégek feladata lesz több száz darab szék, ülőbútor, asztal, tároló bútor, ágy, heverő, szőnyeg, függöny és egyéb berendezések (többek között fogas, tükör, esernyőtároló, posztamens, vitrin, pult és képkeret) leszállítása. A nyertes ajánlattevő feladata a szállítás, továbbá a beépítés és a komplettre szerelés is.
A Povarszkaja utca 21/17. Fotó: Stas Lobov/Wikipédia
A közbeszerzési eljárásra egyébként csak olyan cégek jelentkezhettek, amelyek többek között alkalmaznak 1 fő orosz nyelvismerettel rendelkező szakembert, aki a helyszíni összeszerelésben részt vesz, és aki bútorok helyszíni összeszerelésében legalább 24 hónap szakmai tapasztalattal bír. A részvételi jelentkezések elbírálásakor pedig az alkalmas és érvényes jelentkezést benyújtó cégeket a meghatározott és teljesített referenciák közül a diplomáciai védettség alá tartozó épületekben végzett referenciák összértéke alapján rangsorolták.
A tendert elnyerő Mega-Logistic Zrt. cég több külföldi megbízást is kapott már az államtól. 2011 decemberében a külügyi tárca öt céggel szerződött a külképviseletek felújítására 1,2 milliárd forint értékben, köztük a Mega-Logistic Zrt.-vel. De 3,8 milliárd forintért ők újíthatták fel a washingtoni magyar nagykövetség épületét is. Emellett 2019-ben döntöttek arról is, hogy a Mega-Logistic Zrt. végezheti tizenöt térségbeli magyar nagykövetség és konzulátus épületfenntartását. Továbbá ők építették újjá több mint 8 milliárd forintért a petrinjai iskolát is Horvátországban.
Az 1119 fős társaság éves forgalma az elmúlt öt évben 15 és 31 milliárd forint között mozgott, a nyereség tavaly 1,7 milliárd forint volt. A tulajdonosok továbbra is a Lóki család tagjai.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az illetékes Országos Vízügyi Főigazgatóság a sürgős beavatkozásra is hivatkozva nem írt ki tendert. Azt nem árulták el, mely cégektől kértek még ajánlatot.
Az augusztus 21-i orosz rakétatámadás a munkácsi várat is megrongálta. Más várakat inkább a természetes amortizáció fenyeget, és a hadiállapot közepette ezek védelmére is kevesebb forrás jut.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!