közbeszerzés

Nettó 150 millióért reptetnék a Magyar Birkózó Szövetség tagjait

Lejárt a korábbi szerződés, így új közbeszerzést írt ki a Magyar Birkózó Szövetség. A szervezet ezúttal kisebb összeget szán repülőjegyekre, és bár az ajánlattételi határidő január 21-én lejárt, egyelőre nem tudni, ki kapja a megbízást. Ha minden a korábbi évekhez hasonlóan alakul, akkor nagy valószínűséggel a Mauri Kft. lesz a befutó.

Repülőjegyek és külföldi utazásokkal kapcsolatos járulékos ügyintézői tevékenységek beszerzésére írt ki pályázatot a Magyar Birkózó Szövetség tavaly év végén. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentum szerint a nyertes ajánlattevő feladata lesz „repülőjegy foglalása, ezzel kapcsolatos teljes körű ügyintézés, beleértve a jegymódosítás, jegylemondás intézését, valamint a fel nem használt jegy(ek) visszatérítését” is.

A Birkózó Szövetség kiegészítő szolgáltatásokat is kér, így például 0-24 órás rendelkezésre állást, vízumügyintézést, valamint azt, hogy a szolgáltató biztosítson magyar nyelvű kapcsolattartást. A korábbi tapasztalatok alapján évente átlagosan 600 főre szóló foglalás a beszerzés mennyisége.

Az utazásszervezési szolgáltatásokra vonatkozó keretszerződés értéke nettó 150 millió forint.

A legutóbbi tenderen 200 millió forintot szántak a célra, a nyertes a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett – akárcsak azt megelőzően több más alkalommal.

De az utazásszervező cég nem csak a Magyar Birkózó Szövetséggel áll üzleti kapcsolatban. A Mauri Kft. nyerte el többek között

  • a Batthyány Lajos Alapítvány 68 000 000 forintos,
  • az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 45 000 000 forintos,
  • az MTVA munkatársainak külföldi utaztatására szánt 140 000 000 forintos,
  • a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. 118 231 418 forintos,
  • a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány 500 000 000 forintos,
  • a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. 65 000 000 forintos,
  • és a Müpa Budapest – Művészetek Palotája Nonprofit Kft. 79 200 000 forintos

megbízását is.

A Kalanovics Attila többségi tulajdonában álló céget azonban az állami szervezetek megbízása ellenére is megviselte a koronavírus: a 2019-es 5,8 milliárdos éves forgalma 2020-ra 1,3 milliárdra csökkent. Az egri cégvezető szakmai pályafutásáról a 24.hu írt részletesebben 2001-ben.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) felújított kollégiuma avatóünnepségén Csepelen 2021. augusztus 31-én (forrás: MTI/Máthé Zoltán)

Megosztás