Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást! – kiált ránk a Fidesz választási plakátja minden utcasarokról. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik a háború, a terror, a szenvedés elől menekülnek. A befektetőket, akik a „keleti nyitással” ámítják a magyar kormányt, akik arannyal hímzett királyi párnákat hoznak a miniszterelnöknek, nem kerítés várja, hanem kivételes bánásmód, számtalan előny, aminek az árát mi fizetjük meg, magyar adófizetők. Akkor is, ha egykori kommunista politikai és talán titkosszolgálati kapcsolat is feldereng a háttérben. Az itt következő hosszú történet erről szól. Kőszeg Ferenc cikke.
Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
Amikor az államosított lakásokat fillérekért eladták a bérlőknek, az 1990-es évtized elején, a Budapest V. kerületi Párisi udvar (azzal a régies helyesírással írom, ahogy a kapu feletti feliraton jelenleg is olvasható) kimaradt a szórásból: kevesen laktak benne, az épület nagy részét az IBUSZ irodái foglalták el. Aztán Rogán Antal belvárosi regnálása idején az SCD csoport, amely korábban a Balaton körül tevékenykedett, 2010-ben öt nagy értékű ingatlan megvásárlásáról kötött megállapodást Belváros-Lipótváros önkormányzatával. Köztük volt a Párisi udvar is.
Az építkezés mégsem kezdődött meg, a kiürített épület állaga rohamosan romlott, a padlók, ajtók megvetemedtek, a helyiségeket penészgomba lepte el. 2012-ben az önkormányzat nem járult hozzá a Párisi udvar századik születésnapjának nyilvános megünnepléséhez: a látogatókat elborzasztotta volna az egykor pompás épület rettenetes állapota.
Budapest, 2012. június 14. – Orbán Viktor miniszterelnök (b2) beszédet mond a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitó ünnepségén. Mellette Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter (b) és Zaid Naffa, Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja (j2) áll. Budapest új luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfõjénél lévõ Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki. MTI Fotó: Kollányi Péter
Az önkormányzatnak ekkor kapóra jött, hogy a szomszédban lévő Buddha-Bar Hotelt üzemeltető csoport jelezte, meg kívánja vásárolni a Párisi udvart. Az adásvételi szerződés megkötésére 2014. május 21-én került sor, az eladó Budapest V. kerületének önkormányzata volt (képviseli: Rogán Antal polgármester), a vevő a Párizs Property Kft. (képviseli: Majdi Helmi Rida ügyvezető, a képviselő meghatalmazottja: Hamdan Sameer Mahmoud). A vételár 2.100.000.000 (kettőmilliárd-egyszázmillió) forint volt, az eladott terület 2082 négyzetméter.
A szerződés III. pontjának 2. szakasza így hangzik:
„A Felek a jelen szerződés aláírásával kifejezetten megállapodnak abban, hogy a Vevő birtokba lépésének napjától kezdődően a Vevő jogosult az Ingatlan kizárólagos, minden korlátozástól mentes birtoklására és használatára.”
A szerződésnek ez a pontja valótlan volt, hiszen a Párisi udvar a megépítésétől kezdve átjáró házként kötötte össze a Petőfi Sándor utcát a Kígyó (Apponyi, Felszabadulás) térrel, továbbá a Párisi udvarból nyílott a Kígyó udvarnak nevezett passzázs, innen pedig a Ferenciek tere 11 számú társasház kapuja. Kizárt dolog, hogy ezt a szerződő felek ne tudták volna: a Párisi udvart minden budapesti átjáró házként ismerte, ráadásul az átjárási szolgalmi jog a tulajdoni lapon is be volt jegyezve. Az átjáró lezárásával mind a lakók, mind a Váci utca közvetlen közelében közlekedő helyiek és turisták szívnak.
Az arab nagyvonalú nép, írta II. Abdullah jordániai király Orbán Viktornak 2012-ben, a Buddha Bar Hotel megnyitása alkalmából. De nagyvonalúak a magyarok is. Nemcsak eladták a szállodát az arab befektetőknek meglehetősen olcsón, de kiemelt beruházásnak nyilvánították, sőt az arab tulajdonú beruházó Párizs Property 2016 májusában 6,85 milliárd forint beruházási hitelt is kapott a kizárólagos magyar állami tulajdonban lévő Eximbanktól. Attól a banktól, amelynek a törvény értelmében a feladata, hogy elősegítse a magyar áruk és szolgáltatások exportját, növelve ezzel Magyarország külpiaci versenyképességét.
A Párisi udvar luxusszállodává alakítása nyilvánvalóan növeli versenyképességünket, de talán annak is lehetett jelentősége a közel hétmilliárdos hitel odaítélésében, hogy az Eximbank vezérigazgató-helyettese ekkor már (és még) Puskás András, Rogán korábbi alpolgármestere volt.
Budapest, 2014. október 5. – Rogán Antal (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere (b) és Szentgyörgyvölgyi Péter alpolgármester, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje átadják a Batthyány-örökmécses felújított környezetét 2014. október 5-én, az aradi vértanúk emléknapja elõtti napon. MTI Fotó: Illyés Tibor
De kicsit vissza a lezárt átjáróhoz! A kérdés megoldása Rogán utódjára, Szentgyörgyvölgyi Péterre várt. Az elb@szott helyzet rendbetétele érdekében az új polgármester új megállapodást kötött a Párizs Property Kft-vel. Ennek értelmében a Kft-nek lehetővé kellett tennie az átjárást, mind a Párisi udvaron, mind a Ferenciek teréről a Kígyó udvarba vezető folyosón keresztül. A második szerződés számszerűen meghatározza, miről kell a beruházónak lemondania: a Párisi udvarban 452,38 négyzetméterről, a Kígyó udvarhoz vezető folyosón 28,35 négyzetméterről. Ennek értéke a teljes vételár arányában körülbelül 500 millió forint.
Az új szerződést az önkormányzat képviselő-testületének határozata alapozta meg. A képviselő-testület 2015. október 20-án ülésezett, de a szerződést már október 16-án aláírták. Győzelemre született az a nép, amelynek még a kerületi polgármesterei is ilyen biztos tekintettel pillantanak a jövőbe. Az ember persze elgondolkodik: mi lett volna, ha az arab tulajdonosok nem írják alá a második szerződést, ha a bírósághoz fordulnak, hogy átverték őket. Ettől azonban nem kellett tartani, a beruházó nem kért kártalanítást.
A megállapodásban a pontosan megjelölt határidőkhöz semmiféle szankció nem tartozik. Pedig, ha egy szerződés határidőket tartalmaz, oda szokták írni, milyen kötbér sújtja a szerződő felet, ha nem tartotta tiszteletben a szerződésben rögzített határidőt. Sélley Zoltán doktor, a kerület jegyzője ezt nyilvánvalóan tudja, és tudja azt is, hogy a szankció hiánya felhívás keringőre: a határidőket nem kell komolyan venni. Nem is vették őket komolyan.
A kijárat a Ferenciek tere felé még mindig nem nyílt meg, holott a lezárása óta nem másfél, hanem három és fél év telt el. De ez nyilván nem ok arra, hogy a 2012-ben a beruházó araboknak adott állami kitüntetést visszavonják – mert bizony ilyen kitüntetést is adott Sameer Hamdan és Zuhair Awad ügyvezetőknek az Orbán-kormány.
Születésem óta, azaz pontosan nyolcvan éve, ugyanabban a házban élek, bár a tér neve, a ház száma többször megváltozott. Érdekelt, mi történik ott, ahol lakom, érdekelt, mint belvárosi, budapesti lakost, mint magyar állampolgárt. Érdekelt a jordán-palesztin beruházók bensőséges és számukra anyagi előnyöket biztosító kapcsolata Orbán Viktorral, amely látványosan ellentmondott a kormány migráns-ellenes, bevándorló-ellenes szövegelésének.
2015 novemberében az építkezés kedvéért lezárták a Petőfi Sándor utcát. Előzőleg 2012-től két éven át már le volt zárva, ekkor épült a Belváros Új Főutcája, amelyet nagy csinadrattával közvetlenül a 2014-es választások előtt nyitottak meg. A 2015-ös döntés ellen aláírásgyűjtést kezdeményeztem, a kerület nevében Böröcz László alpolgármester afféle, csupa megértést kifejező, csöpögős levéllel válaszolt. Tarlós főpolgármester nem bajlódott a válasszal, továbbította a szöveget Budapesti Közlekedési Központnak. Innen aztán megkaptam a megfelelő felvilágosítást. A BKK levelezési szakterületének a vezetője tudatta velem, hogy a Belváros Új Főutcája csupán „a felújítási projekt neve volt”, a Petőfi Sándor utca nem főútvonal, hanem mellékút.
Az önkormányzat sajtóközleményéből tudom, hogy a Belváros Új Főutcája II. üteme projekt összköltsége több mint 3,6 milliárd forint, amely az Európai Unió és a Magyar Állam pénzügyi támogatásával valósult meg. Vagyis a pénzügyi támogatással a Belvárosban mindössze egy mellékút épült. „Kérem alpolgármester urat – írtam Böröcz Lászlónak –, szíveskedjék erről tájékoztatni a magyar kormányt, a brüsszeli illetékeseket, valamint Rogán Antal kabinetfőnök urat. Hátha nem tudják.”
A petíción kívül egy cikket is írtam a Párisi udvar ügyéről (Népszabadság. 2015. december 15.) és kártérítési pert kezdeményeztem a Párizs Property Kft. ellen. Semmi okom nem volt a meglepődésre, hogy amikor 2016 elején a beruházás projektmenedzsere tájékoztatta az építkezésről társasházunk lakóit, és én is jelentkeztem, a menedzser megállított: – Örülök, hogy itt van – mondta. – A beruházók szeretnék személyesen is megismerni. A meghívásnál jobban meglepett a menedzser neve: Hermesz Jánosnak hívják. Hermész a hírvivő, a közvetítő isten, az úton járók és a halottak kalauza, mellékesen a tolvajok istene is. Néhány egyeztető telefon után egy délután ötre átmentem a szemközti Buddha Bar Hotelba; ha hétig nem jönnék haza, keressetek a Jordánban, mondtam a szeretteimnek.
Valójában nem tartottam semmitől, tudtam, hogy barátságosan fognak fogadni. Én leginkább a kártérítésről szerettem volna beszélni. Úgy véltem, a kényelmetlenségért, hogy valahányszor kilépünk a lakásunkból, meg kell kerülnünk a fél háztömböt, mind a húsz tulajdonos jogosult lenne félmillió forint kompenzációra, a tágas, reprezentatív kapu elvesztéséért pedig a társasházat illetné meg kártalanítás. Bár az említett összegek a beruházás költségeinek fél százalékát sem tették ki, a befektetők elhárították a kérdést.
Vendéglátóimat a kártérítésnél sokkal jobban érdekelte a cikkem egyik megjegyzése. „Szemben lakom a Buddha Bárral, ha este kinézek az ablakon, azt látom, hogy a hatalmas épület minden ablaka sötét, mintha senki nem lakna a szállóban – írtam a cikkemben, majd leírtam a szállodával kapcsolatos környékbeli pletykákat, hozzátéve, hogy „én persze egyik változatot sem hiszem el”.
Vendéglátóim ragaszkodtak hozzá, hogy menjek be velük az egyik üres szobába. Végigfutottak bennem a krimik képei, fejemre dobnak egy paplant, ott fojtanak meg alatta, hogy ne kiálthassak. De csak azt mutatták meg, hogy az ablakok különleges üvegből készültek, amelyen kívülről nem lehet átlátni. Sokakat zavar, mondják, hogy belátnak a szemben lévő szállodai szobába, ahol vendégek élik a magánéletüket. A kukkolók pedig keressenek szórakozást másutt. Mindkét beruházó kiválóan beszél magyarul. Több mint harminc éve élnek Budapesten.
Utóbbi tény persze újabb kérdéseket vet fel. Sameer Hamdan, Zuhair Awad (a Párizs Property Kft. jelenlegi ügyvezetői) és Zuhair testvére, Naji Awad az 1980-as évek közepe tájén érkeztek Budapestre Jordániából, külföldi ösztöndíjasként. Najit 1995-ben Budapesten felrobbantották, testvére pedig nagyberuházó ma is Magyarországon. Hogy juthattak el idáig? Valami töredékes történetet össze lehet rakni, íme.
A kommunista rendszer szokásai szerint a külföldi ösztöndíjasok, akik a testvéri szocialista országokból vagy a harmadik világ „haladó” – értsd: szovjetbarát – országaiból érkeztek, tanulmányaik megkezdése előtt egy évig a Nemzetközi Előkészítő Intézetben tanultak magyarul. Ha egy ösztöndíjas külföldi diák tanulmányi kötelezettségének nem tett eleget, erről – Orbán László művelődésügyi miniszterhelyettes rendelkezése szerint – értesíteni kellett a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatalt, amely döntött a külföldi kiutasításáról.
A fentebb már említett Népszabadság-cikkemben, korábbi sajtóértesülésekre hivatkozva (Blikk, 2009. július 23.) leírtam, hogy „Zuhair Awad, a testvérével, Naji Awaddal együtt pénzváltó tevékenységet folytatott a Keleti pályaudvar környékén”. (Hogy jártak-e egyetemre, és ha igen, melyikre, arról ellentmondásosak a sajtóértesülések.) Az Awad-fiúk édesapja Arafat szűkebb köréhez tartozott, Naji pedig a pénzváltói jövedelméből „valószínűleg jelentős összegekkel támogatta a PLO-t, a Palesztin Felszabadítási Szervezetet”.
Ez a PLO kapcsolat az egyik lehetséges magyarázat arra, miért tolerálták a belügyi szervek a Jordániából érkezett ösztöndíjasok magyarországi működését annak ellenére, hogy a pénzváltás 1991-ig állami monopólium volt, az utcai pénzváltás pedig bűncselekmény. A szovjet politika Izraellel szemben Arafatot és a PLO-t támogatta, a pénzszerzés a PLO részére tehát az antiimperialista harc része volt.
Naji 1995. szeptember 19-án a Práter utcában robbantásos merénylet áldozataként végezte az életét. A Blikk feltételezése szerint a merényletet egy rivális palesztin szervezet vagy az izraeli titkosszolgálat hajtotta végre. A robbantás módszere kísértetiesen hasonlított a három évvel későbbi Aranykéz utcai merénylethez: a robbanóanyagot itt is túladagolták, de szerencsére itt nem voltak kívülálló áldozatok.
A Fidesz egyik propaganda-lapja, a Pesti Srácok, 2013. június 16-án, azaz már Portik Tamás letartóztatása után, Portikot is kapcsolatba hozta a merénylettel. Eszerint Portik Naji Awadot bízta volna meg azzal, hogy az olajszőkítésből származó jövedelmét váltsa át értékálló valutára, és helyezze el külföldi bankokban A tranzakció során azonban a pénzből 500 millió forint eltűnt: Najinak ezért kellett meghalnia. (A Népszava híradása szerint a Práter utcai robbantást, az Aranykéz utcaival együtt, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának a jelentése is az „olajos” bűncselekmények közé sorolta.)
A Párisi udvar tulajdonosai jól ismerték a Népszabadságban megjelent cikkemet, de a magyarországi életük kezdeteiről írottakat nem hozták szóba. A Práter utcai merényletet én említettem, jelezve, ha ez túlságosan fájdalmas emlék, akkor ne beszéljünk róla. Zuhair Awad bólintott: testvére haláláról nem akar beszélni.
Budapest, 1995. szeptember 19. – Rendõrök helyszínelnek a Práter utca 73. sz. ház elõtt a megrongálódott Mercedes gépkocsinál, mely szeptember 19-én, a késõ esti órákban felrobbant, amikor vezetõje beszállni készült az autóba. Az autó tulajdonosa a helyszínen életét vesztette, a környéken több ház ablaka betört. MTI Fotó
A külföldi ösztöndíjasok és a Nemzetközi Előkészítő Intézet szoros állambiztonsági ellenőrzése az előző rendszerben részben a „rendkívüli események” túldimenzionálását jelentette, részben pedig a tanárok és diákok nem hivatalos külföldi kapcsolatainak nyomon követését szolgálta.
Akkoriban egy csöpp Mao-jelvény viselése miatt a vétkes diák kollégiumi szobájában titkos házkutatásra került sor, amelyben két állambiztonsági tiszten kívül egy fotós és a kollégium igazgatója is részt vett. A hatnapos háborút követő szovjet és lengyel anticionista-antiszemita hullám gulyáskommunista változataként az Előkészítő Intézetből három zsidó származású tanárt távolítottak el külföldi, részben izraeli kapcsolataik miatt.
De az állambiztonsági munka a külföldi ösztöndíjasok esetében túlment a szokásos elhárító tevékenységen. Az állambiztonsági szervezet 1968-ban rezidentúrát létesített a Nemzetközi Előkészítő Intézetben. Az 1968. január 23-án kelt jelentés szerint a rezidentúra vezetője a 77-es számú SZT tiszt, tagjai „Béla” informátor, az intézet gazdasági igazgatója, „Halmos” informátor, az intézet kulturális bizottságának titkára, a portán dolgozó „Mária” informátor, „Szalai” informátor, vezető ápolónő, továbbá egy „Pénzes” fedőnevű ádeni állampolgár és Mezei Lajos, a BM hivatalos kapcsolata, az Intézet diákotthonának a vezetője.
A rezidentúra nemcsak a tanárok és diákok magyarországi magatartását, tevékenységét kísérte figyelemmel, de jelentett arról is, hogyan vélekednek a külföldi diákok a nemzetközi eseményekről és hazájuk belpolitikai eseményeiről, sőt igyekezett véleményüket, a külföldi diákszervezetek politikáját aktívan is befolyásolni.
Értelemszerű, hogy a fejlődő országokból származó diákok befolyásolására irányuló hazai törekvéseket a magyar állambiztonsági szervezetnek össze kellett hangolnia a szovjet állambiztonsági szervezet igényeivel, már csak azért is, mert a szovjet szerveknek nyilvánvalóan sokkal több információjuk volt távoli országok belső politikai viszonyairól, mint a magyar állambiztonsági szervezetnek.
Ez is valószínűsíti a feltételezést, hogy Sameer Hamdan és az Awad testvérek a magyar, sőt a szovjet állambiztonsági szervezet egyetértésével folytathatták a tevékenységüket. Róluk semmilyen irat nem található az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, holott a levéltár a Nemzetközi Előkészítő Intézetről több objektumdossziét őriz, és az ott folyó állambiztonsági tevékenység az 1950-es évek második felében létrejött, majd 1966-ban önállósult intézetben a szigorúan bizalmas jelentésekből jól nyomon követhető. Legalábbis a 80-as évek elejéig. Mert onnan kezdve egyetlen jelentés sem található az Előkészítő Intézetről.
A történet lezárásaként annyit még érdemes elmondani, hogy az Előkészítő Intézet „tartója” Tárnyik István volt, jelentések tanúsága szerint eszes, racionálisan gondolkodó állambiztonsági tiszt. Idegen nyelvi főiskolát végzett, egy évet tanult a Szovjetunióban, franciául felsőfokon, oroszul középfokon beszélt. Főhadnagyként kapta a megbízást az Előkészítő Intézet állambiztonsági ellenőrzésére, 1984-ben, huszonhét évi szolgálat után, negyvennyolc éves korában alezredesként ment nyugdíjba.
Elhunytakor, 1992. augusztus 6-án, dr. Császár Józsefné, az örök Jolika, a Belügyminisztérium Személyzeti Főosztályának vezetője, aki pályafutását még a Katonapolitikai Osztályon kezdte, az eltávozott alezredest a szerv halottjává nyilvánította. De vajon milyen szervről volt szó? Hiszen a Belügyminisztérium „állambiztonsági szerve” 1990 februárjában megszűnt, helyét az elkülönült nemzetbiztonsági szolgálatok vették át. Jolika azonban ezt nem vette tudomásul. Lehet, hogy megint csak neki volt igaza, és a kommunista titkosszolgálatok túléltek a rendszerváltást?
Hamdan és Awad 1997-ben hozták létre ingatlanfejlesztő vállalkozásukat Mellow Mood néven. Ekkor már tíz éve éltek Budapesten, ahol a rendszerváltást átívelően virágzott az illegális, majd legalizált valutaváltó piac, és másfél éve lett merénylet áldozata Awad testvére.
A cég neve higgadt kedélyt, de ha tetszik derűs jókedvet, vagy éppen spicces hangulatot jelent. A vállalkozás alapötlete Kolumbusz tojása volt: Budapestre is folyamatosan érkeznek a kispénzű, hátizsákos turisták, a szocialista nagyvárosokban azonban nem alakult ki a youth hostelek, az olcsó ifjúsági szállások rendszere, ezt a piaci hiányt kell mihamarább betölteni.
Az 1980-as évek második felében elporladt az általános foglalkoztatottság szocialista dogmája, az állami üzemek elbocsátották a feleslegesnek ítélt munkaerőt, a rendszerváltó jogszabályok pedig lehetőséget adtak arra, hogy a nagyüzemek a saját vagyonukként eladják a munkásszállásaikat. Jelentős kínálat keletkezett olcsó szállodaként hasznosítható épületekből – mellesleg ekkor, és ennek következtében, alakult ki a budapesti hajléktalanság.
A Mellow Mood csoport tulajdonosai jó üzletemberként kihasználták az erős kereslet és az olcsó kínálat egybeesését, és sorra létesítették a kispénzűek számára a hosteleket a régi munkásszállókból. Megegyeztek továbbá több diákszálló vezetésével, és a nyáron kiürülő szobákat kiadták turistáknak. Igy hasznosították többek között a Budapesti Műszaki Egyetem két XI. kerületi kollégiumát vagy a II. kerületi Káldor Miklós kollégiumot.
Voltak azonban szálláshelyek, amelyeknek a megszerzéséhez az üzleti érzéken kívül megfelelő kapcsolatokra, 1990 előtti nyelven „szocialista összeköttetésekre” is szükség volt. A Párisi udvar felépültével egy időben, 1912-ben az Aréna út (ma: Dózsa György út) és az Angyalföldi út sarkán is felépült egy jókora ház. A Párisi udvarra abban is hasonlított, hogy díszítésében szerepet játszott a Zsolnay gyár. Rendeltetése azonban távol állt a bankszékháznak épült Párisi udvarétól. Az angyalföldi épületet Népszállónak hívták, megépítését Bárczy István, a főváros polgármestere kezdeményezte, annak érdekében, hogy mint más nagyvárosok hasonló céllal épült házai, olcsó szállást biztosítson a Budapesten dolgozó, de nem a városban élő munkásoknak.
A Népszálló a szocializmus évtizedei alatt a Fővárosi Tanács munkásszállásaként működött, 1994-től pedig Fővárosi Szociális Központ és Intézményei (később Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, BMSZKI) néven hajléktalan-szálló és a fővárosi hajléktalan-ellátás központi intézménye lett. Az épület Angyalföldi utcai bejárata felőli részt azonban nem vehette igénybe a hajléktalan-ellátó intézmény, mivel abban még a rendszerváltás előtti időktől egy Diákszálló működött. A Diákszállót – mily meglepő – a Mellow Mood Kft-t később megalapító hőseink üzemeltették.
2001-ben a hajléktalanokat ellátó intézmény új vezetése meg akart szabadulni a társbérlőtől, és vizsgálni kezdték, milyen szerződés alapján használja a kft. az épületnek ezt a részét. Megrökönyödésükre semmiféle szerződésként értelmezhető iratot nem találtak, és ilyet bemutatni a kft. sem tudott. Mindössze egy levél került elő, amelyben még a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztálya engedélyezi a munkásszálló épületében egy diákszálló működését.
A Művelődésügyi Főosztály vezetője akkor Mezei Gyula volt, aki Aczél György fővárosi másaként felügyelte és irányította Budapest kulturális és oktatási ügyeit. Kizárt dolog, hogy a főosztályvezető engedélyezte volna egy ilyen levél kiadását a magasabb pártszervek hozzájárulása és az állambiztonsági szervek jóváhagyó bólintása nélkül. Vagyis kizárt, az érintett arab befektetők állambiztonság háta mögött folytatták volna tevékenységüket.
A hajléktalanszálláson működő diákszálló a kilencvenes évek során jelentős turisztikai üzemmé fejlődött. Az alábbiakban A recepció működési szabályzata című, 1999. december 1-én kelt iratból idézünk: „A Mellow Mood Kft. üzemeltetésében áll az egész évben 24 órán keresztül nyitvatartó Diáksportszálló. […] A Mellow Mood Kft Sameer Hamdan ügyvezető igazgató, Zuhair Awad és Mazen Al Ramahi tulajdonában áll. […] Román, jugoszláv, arab, albán, magyar, gyanús, koszos, csomag nélküli embereket nem csekkelünk be. […] Arabokat csak akkor lehet becsekkelni, ha Sameer, Mazen vagy Zuhair személyesen neked ad engedélyt rá.”
A perben tartott tárgyalások során Sameer Hamdan több alkalommal hivatkozott arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál, illetve a Főpolgármesteri Hivatalban befolyásos kapcsolatokkal rendelkezik. Az állítólagos kapcsolatok ellenére 2003-ban ki kellett üríteniük az egykori Népszállóban használt helyiségeket. Csupán tekintélyes mennyiségű vízipipa maradt utánuk. A befolyásos kapcsolatok hasznosítására csak a Fidesz 2010-es újbóli kormányra kerülése után nyílt módjuk.
A Magyar Narancs 2017. április 27-i számában A jordán ház címmel két oldalas írás jelent meg „A párisi udvar elajándékozásáról”. A cikket Keller-Alánt Ákos írta, aki azóta elnyerte a Tarnói Gizella díjat, amellyel az Élet és Irodalom munkatársai jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt a gazdasági újságírás területén.
A Párizs Property és a Belváros-Lipótvárosi önkormányzat megállapodásában még az állt, hogy a Petőfi Sándor utcát a Ferenciek terével összekötő passzázsban kisebb, speciális funkciójú üzletek lesznek.
„Ezzel a kialakítással próbálja az Építtető megőrizni a földszinti passzázs megépítésekor megálmodott hangulatot, és életet vinni ebbe a rendkívüli szépségű belső térbe, melynek megőrzése közös érdek.”
A valóságban – a tervek szerint, amelyeket az Origo ismertetett – „a hatszögletű, kupolás központi térben lesz a luxushotel előtere, de ide csatlakozik egy bár, étterem és kávézó is. Mindez „eléggé távol áll a közhasznú funkciótól – írja a Narancs munkatársa. Feltételezése az, hogy a Párisi udvar, amely átjáróháznak épült, és ezt a funkcióját száz éven át megőrizte, a szálloda megnyitása után nem lesz átjáróház. Ezt az eredeti szerepét nemcsak a gyakorlatban veszti el, hanem jogilag is.
A szerződés szerint ugyanis a bíróság a „telki szolgalmat”, magyarán az átjárás eltűrését megszüntetheti, ha arra az ingatlan tulajdonosának már nincs szüksége. Ebben az esetben a szállodatulajdonosnak kötbérként csupán nyolcvanmillió forintot kell kifizetnie, és máris korlátozás nélküli tulajdonosa a Párisi udvarnak, ahogy azt Rogán megálmodta.
Az újságírói feltételezés, hogy a szálloda megnyitásával beköszönt a Tilos az Á korszaka, annyira bántotta a beruházókat, hogy sajtótájékoztatót hívtak össze a megcáfolására. „A Narancs tök igazat írt”, tudósított az eseményről Szily László, a 444. hu portálon, 2017. május 19-én. Az újságíró a sajtótájékoztatón megkérdezte Fazekas Tamást, a szálloda már kinevezett igazgatóját, hogy pórázra kötött kutyával vagy kézben tartott biciklivel keresztül lehet-e menni a Párisi udvaron. Erre nem tudok válaszolni – felelte a majdani igazgató. Hermesz János a Narancsnak merészebben válaszolt.
„Bárki számára nyitva áll majd a passzázs – kutyával, biciklivel vagy anélkül, és azon dolgozunk, hogy be is akarjanak majd jönni az emberek. A szándékunkat azonban csak a megnyitást követően tudjuk bizonyítani (…) a 2018 nyári nyitás után meggyőződhetnek szándékaink valódiságáról.”
A bizonyítás azonban elmaradt, a nyitásra az eredeti, 2017. márciusi időpontnál tizenöt hónappal később, 2018 nyarán sem került sor.
A Párisi udvar 2010-ben. Fotó: Wikimedia Commons
Most azonban mintha már valóban közeledne a nyitás. A bejáratot takaró vasoszlopok között rá lehet pillantani a Petőfi Sándor utcai bejáratra. Az üvegajtó mögött egy építmény látható, akár beléptető kapu is lehet. Mellette egy pórázra kötött kutya talán elfér, egy kézben tolt bicikli aligha. De különben is kinek van kedve portások és biztonsági őrök között áthaladni, csak azért, hogy húsz méterrel lerövidítse az útját.
Egy efféle fedett utcába akkor érdemes betérni, ha ott kirakatokat lehet nézni, ténferegni, ismerősökkel beszélgetni, esetleg vásárolni valamit, átlagos áron meginni egy kávét vagy egy sört. Ahogy ez lehetséges volt a századeleji Párizsi ház fedett bevásárló udvarában, vagy még inkább a Párisi udvar mintájául szolgáló milánói II. Viktor Emánuel galériában.
A Kígyó udvarból a Ferenciek terére vezető kietlen folyosó, amelynek az elkészültét 2017 márciusára ígérték, idén április közepén elkészült. Innen a Párisi udvar felé az átjárhatóság helyett elegendő az átláthatóságot biztosítani. Nos, hát azt biztosították. A folyosó falában van egy ablak. Ha legalább 175 cm magas vagy, bekukucskálhatsz, ahogy a Rimbaud leírta párizsi utcagyerekek a pékműhely ablakán, és meglesheted, hogy vízipipáznak, falnak és vedelnek az arany érdemkereszttel felékesített migránsok és a fideszes mutyi-bárók az egykori polgári Pest talán legszebb épületének fényben úszó udvarán.
Egy dolog közös bennük: mindent megengedhetnek maguknak, semmilyen ígéretet, semmilyen határidőt, semmilyen szerződést, semmilyen jogszabályt nem kell tiszteletben tartaniuk.
Kőszeg Ferenc
Címlapfotó: Sajtóbejárás 2017. május 19-én a Párisi Udvarban, ahol szállodát alakítanak ki. MTI Fotó: Mohai Balázs
Hibaigazítás (2019. május 8.): Cikkünk egy korábbi változatában tévesen állítottuk, hogy a 2014-es értékesítéskor „az épület ára négyzetméterenként alig haladta meg a százezer forintot”.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Közadatigénylésben kértük ki, hogy 2010 óta milyen ingatlanokat kiknek adott át az MNV ingyen. Az adatok szerint ilyen épületből és...
Öt év alatt összesen mintegy 119 milliárd forintot költött a Városliget Zrt. a Liget Budapest Projekt néven megvalósuló új kulturális...
Pintér Attila dunaújvárosi MSZP-elnök a társtulajdonosa annak a cégnek, ami az MTI néhány nappal ezelőtti híre szerint 662 millió forintnyi...
Pár hónappal ezelőtt egy olvasónk vette észre, hogy három Porsche 911 Targa parkol egymás mellett egy XIII. kerületi garázsban. Az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!