Volt NNI-s főtisztek üzemeltetik a nemesfémmel üzletelő áfacsaló hálózatot

Katonás szervezettség, maffiamódszerek és precíz könyvelés: a legnagyobb magyar nemesfémre szakosodott áfacsaló hálózaton meglátszik a Nemzeti Nyomozóiroda két nyugalmazott főtisztjének hatása. Az eredmény imponáló, a struktúra évi legalább 300 millió forintnyi nyereséget termelt. És a nagy dobás, az afrikai arany átolvasztása és uniós forgalmazása még csak most következik – persze csak akkor, ha a szisztéma továbbra is érinthetetlen marad. Ehhez állítólag politikai megfontolásoknak is köze van.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Cikksorozatunk előző része

Az aranycsináló és az alezredesek: áfacsalás a nemesfémpiacon

2014 októberében egy reggel a budapesti illetőségű Sz. László rommá törte az autóját: nagy sebességgel felhajtott egy járdaszigetre, majd egy lámpaoszlopnak ütközött. A kocsiban előző este még 600 kiló ezüst utazott: Sz. reggel pakolta be az árut Pesten, majd indult a Wroclaw melletti Legnicába.

Bár papírforma szerint az ő cége, a Sz. Trade sp. z. o. o. adta el azt a 30 tonna ezüstöt, amit a balesetet megelőző 8 hónapban Mariusz M. legnicai székhelyű cégének kiszállított, Sz. valójában csak egy katona volt, a polgári üzleti élet fogalmai szerint stróman. Az ezüsthöz annyi köze volt, hogy reggel Pesten bepakolta a 25 kg-os zsákokat az ezüstgarnulátummal, délután kipakolt Mariusz cégénél, megvárta, hogy bevizsgálják az árut, majd elinduljon a banki utalás.

Sz. addig elment gyúrni egyet, evett valamit, aztán indulás haza. Utanként 50 euró bónuszt kapott a havi fix mellé, ebbe nem fért bele a szálloda, inkább lenyomta azt az 1500 kilométert alvás nélkül. Azon az októberi reggelen, már itt Pesten, néhány kilométerre a céltól egy percre becsukta a szemét a Soroksári úton. Sz. kisebb sérülésekkel megúszta, az autó miatt meg nem aggódott: látta, hogy pörög az üzlet, biztos volt benne, hogy a főnök kifizeti a javítás költségét, ami ránézésre is millió fölött volt. Nem így lett.

A főnök, dr. F. László, a Nemzeti Nyomozóiroda nyugalmazott alezredese mindössze 300 ezer forintot adott Sz.-nek, és a rosszallását fejezte ki a „katona” felelőtlensége miatt. A bizalom többé nem állt helyre közöttük, Sz. a következő két hónapban már fizetést sem kapott, 2014. év végén pedig maga közölte, hogy 50 eurókért nem szaladgál hetente kétszer Budapest és Legnica, illetve Wroclaw között.

Hogy mi lesz a nevén levő lengyel céggel, az nem érdekelte különösebben, így amikor néhány hónap múlva dr. F. behívta az iroda, hogy írja alá a cég eladásáról szóló papírokat, gondolkodás nélkül megtette. Másfél évvel később magyarázta el neki valaki, hogy az Sz. Trade tulajdonos-ügyvezetője bármikor egy minimum másfél milliárd értékre elkövetett áfacsalás első számú gyanúsítottja lehet.

Dr. F. és a nagy üzlet

A szisztémát a Tábornok Úr találta ki – az alatta szolgáló „katonáknak” kellett így szólítani dr. F-et, a Nemzeti Nyomozóiroda nem sokkal korábban nyugalmazott alezredesét. „Az én szellemi termékem!” – mondogatta gyakran, pedig a módszer alig volt több, mint a legbutább áfacsalás: az ezüstöt nettó áron megvették az egyik uniós tagországban, papíron kicsit utaztatták, majd bruttó áron eladták egy lengyel kereskedőnek, az áfát pedig nem fizették be.

A siker titka nem a már húsz évvel ezelőtt is primitívnek számító módszerben rejlett, hanem dr. F. azon képességében, ahogy a befolyása alá került katonákat manipulálni tudta: Sz. például az utolsó pillanatig elhitte, hogy a havi ezer euró, ami a számlájára érkezik, rendes, legális jövedelem. Pénznek ez nem volt túl sok, de Sz., aki már elég sok mindenen túl volt, mégis örült, hogy kifelé tart az alvilági karrier csapdájából.

A 40-es éveinek közepén járó nyugdíjas rendőr egy évvel korábban egy közös ismerősük révén ismerkedett meg K. Lénárttal, aki akkor már évek óta aktív szereplője volt a hazai nemesfém-kereskedelemnek. K. néhány üzlettársával azok közé a kisebb játékosok közé tartozik, akik a nemesfém-adásvételen elérhető 3-5 százalék körüli nyereségre hajtanak. Ez ugyan nem egy jelentős profit, de ha valaki megfelelő mennyiségű árut forgat, akkor tisztes megélhetést biztosít.

A nemesfém-kereskedelem nem egy tömegszakma, kívülről nem lehet ide bekerülni: az üzletben dolgozók jól ismerik egymást, a kapcsolatok alapvetően a kölcsönös bizalomra épülnek, nem ritka a szóbeli megállapodás – dr. F nem sokra ment volna K. nélkül a nemesfém-piacon.

K.-t mindenki ismerte a szakmában, tudták, hogy bevállalós és volt egy korábbi ügye, ezért nem okozott különösebb meglepetést, mikor 2013 májusában be kellett vonulnia, hogy leülje a rá kiszabott 3 és fél éves fegyházbüntetést. K. a vagyonát „a csapatra”, állandó üzlettársaira bízta, azzal, hogy forgassák – még volt hátra másfél éve a szabadulásig, mikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy a pénzét nem látja viszont.

Dr. F. fél év alatt átvette az irányítást a társaság fölött, és az addigi szolid kereskedés helyett egészen új üzletet vezetett be. K. korábbi társai közül a 2013-as győri ügy orgazdája, H. Dávid nemesfém-szakértő megmaradt üzlettársnak, a többieket dr. F. „maga alá törte”. A Tábornok ehhez nagyon értett: azok a katonái, akikkel beszéltünk, ma sem tudják megmagyarázni, miképp lettek üzlettársból beosztottak.

Pedig nem kiscserkészekről van szó: a műfaj, amiben ők utaznak, nagyon közel van ahhoz a zónához, ahol a legkeményebb bűnözőké a terep, és azt az 50-100 millió forint értékű árut, amit hetente keresztülfuvaroznak fél Európán, adott esetben meg is kell tudni védeni.

A Tábornok Úr ehhez képest úgy csinált alkalmazottat belőlük, hogy az egyikük, L. László még a szülei 2 milliós megtakarítását is beforgatta az üzletbe. Dr. F. néhány hónap múlva közölte vele, hogy sajnos elbukta a pénzt, mert az egyik szállító lehúzta őket, így a „cég” anyagi helyzete nem teszi lehetővé a pénz visszafizetését. De azzal a lendülettel fel is ajánlotta, hogy havi ezer euró fizetésért a katona maradhat „állásban”. L.-nek nem nagyon volt más lehetősége, elfogadta az ajánlatot.

Az pedig már dr. F. sajátos személyiségével magyarázható, hogy éppen ezt az embert tanította be arra, hogy a „cég” pénzügyeit könyvelje. L. a Tábornok gépén ismerkedik az Excel-használattal, és néhány hónappal később, egy alkalmas pillanatban lement minden adatot dr. F. gépéről. A szisztémát ugyan még így sem érti, csak az lesz világos, hogy a belső kör – az alezredesek és H-ék –  nagyjából havi 300 ezer eurón osztozik, miközben a főnök folyamatosan a pénzügyi nehézségekről beszél.

A katonák és a külsősök ezt sokáig el is hiszik, hiszen a Tábornok csak úgy tud új vevőket szerezni, hogy folyamatosan a konkurencia ára alá kínál néhány százalékkal. Márpedig itt mindenki az aktuális londoni tőzsdei árhoz, az ún. London Fixhez igazítja a saját árait, az a néhány százalék, amivel a Tábornok ajánlata olcsóbb, épp az elérhető nettó nyereség.

Dr. F-en nem is látszik a havi több tíz milliós jövedelem, de a másik alezredes, R. Sándor életvitelén annál inkább.

R. az áfa-biznisz indulásakor még aktív állományban van – hogy mennyire fedezte a bűnüldöző szerveknél dr. F. üzletét, azt a katonák és külsősök nem nagyon látják, de vannak erre utaló jelek: egy megbeszélésen például R. jelzi, hogy mostanában ne használjanak egymás között mobiltelefont, mert lehallgatják őket, de ha mégis muszáj, akkor csak titkosított internetes alkalmazást; F. partnerei és katonái tudnak olyan problémás helyzetekről, amelyeket R. magas rangú rendőrként old meg, és ha a helyzet úgy kívánja, magával viszi a szolgálati fegyverét, amikor egy–egy szállítmányt el kell kísérni.

Persze a szakmában és az alvilágban is gyorsan híre megy, hogy egy aktív NNI-s főtiszt védi a Tábornok Úr üzletét – ekkor már sokan sejtik, mi is az üzlet –, nem is nagyon mer nekik senki ellentmondani. R. viszont, szemben F-fel, volt felettesével, nem mindig tud ellenállni a kísértésnek, hogy mutasson valamit a tényleges vagyoni helyzetéből: a katonák egymást közt osztogatják a videót, amin R. és fia egy-egy Porsche Panamerából filmezik egymást.

Nettó ezüstből aranybánya

Az üzleti modell nincs túlbonyolítva: a hálózathoz tartozó romániai Cs. Trade Max srl. megveszi az ezüstöt nettó áron az olasz, német és magyar nagykereskedőktől – a cég teljes jogkörrel megbízott ügyintézője dr. F. L. -, majd papíron ugyancsak nettó áron eladja Sz. Lengyelországban bejegyzett cégének, az Sz. Trade-nek, – néha a látszat kedvéért beiktatnak más közvetítő cégeket is -, amelyik aztán bruttó áron adja tovább Mariusz M. cégének, a lengyel felvásárlónak.

Az „áfázást” pedig úgy álcázzák, hogy a lengyelországi Sz. Trade a könyvelésében a beszerzést is bruttó áron tünteti fel, mintha bruttó áron vette volna az ezüstöt a román cégtől. Ezzel a könyvelési trükkel nem a teljes beszerzési érték, csak a beszerzési és az eladási ár közti különbözet után keletkezik adófizetési kötelezettsége az eladó Sz. Trade-nek.

Vagyis a nettó kilencven euróért megvett és százért eladott ezüst után a 23 százalékos lengyel áfát, azaz 23 eurót kellene megfizetni – ehelyett a tíz euró nyereség után járó 2,3 eurót fizetik csak be. Azt viszont precízen, határidőre, hogy a lengyel hatóságoknak minél később szúrjon szemet a dolog.

Hosszú távra persze még így sem lehet ezzel a módszerrel tervezni, de a Tábornok Úr úgy számolt, évekig is eltart, míg a különböző nemzeti adóhatóságoknál összeáll a kép. A leginkább látható két cég, az utolsó eladó Sz. Trade, és az árut beszerző Cs. Trade életciklusa a legrövidebb, ezek a klasszikus „eldobós” cégek. Nem sokkal Sz. kilépése urán ezek el is kezdenek vándorolni újabb tulajdonosok között, a román cég adószámát hamarosan fel is függesztik.

A végállomás ilyenkor általában egy-két, a hatóságok számára elérhetetlen nem-uniós állampolgár – Sz. cégét például a klasszikus recept szerint két ukránra írják át. A polgári és büntetőjogi felelősség persze azé, aki az áfás lehúzás idején ügyvezette a céget, csakhogy a strómanok és a katonák nem tudták pontosan, hogy mit is csinálnak: a belső kör kivételével sokáig nem látta át senki az üzlet lényegét.

Arra pedig a Tábornok gondosan ügyelt, hogy a hálózat kulcsfigurái ne tudják összerakni a mozaikot, a román és a lengyel cég strómanjai például soha nem találkoztak. Akik között pedig elkerülhetetlen volt az érintkezés, azok közt dr. F. bizalmatlanságot szított, ha szükséges volt, szemrebbenés nélkül megvádolta a többiek előtt egy-egy katonáját, hogy a hatóság informátora.

Ha mindezen óvintézkedések ellenére valaki számára mégis egyértelművé vált, hogy mi is a „cég” tényleges tevékenysége, akkor előhúzta a titkosszolgálati kártyát, azt állítva, hogy az üzlet a szolgálatok tudtával és jóváhagyásával megy.

Ez a magyarázat mégsem volt mindenkinek elég. Az egyik magyar kereskedőnek, akitől millió eurós nagyságrendben vásárolt dr. F., gyanús lett, hogy mit kezd a tonnaszám vásárolt ezüsttel, hiszen annál drágábban, mint amennyiért tőle veszi, legális úton már nem lehet továbbadni. A szakmában ekkorra már híre ment, hogy dr. F-ék Lengyelországban értékesítik az ezüstöt, ráadásul a konkurenciánál olcsóbb áron, vagyis olcsóbban, mint amennyiért itthon veszik.

Innét már nem volt nehéz összerakni, hogy ez csak úgy lehet, ha valahol trükköznek az áfával. A gyanút fogott magyar kereskedő nagyon nem szeretett volna egy áfacsalási ügy szereplője lenni, ezért ettől kezdve mindenféle ürügyekkel elutasította dr. F-ék megkereséseit. Nem így egy másik kereskedő, aki a hír hallatán különösebb magyarázat nélkül árat emelt, és attól kezdve a piacon kiugróan magasnak számító áron üzletelt tovább dr. F-ékkel. Igaz, továbbra is „csúszóra”, azaz hitelbe adva az árut – dacára annak, hogy az áfacsalásról konkrét figyelmeztetést kapott egy bennfentestől.

A beszerzési források beszűkülésével dr. F-ék a szemtelenül drága árat is el kellett, hogy fogadják – a tiszta haszon még így is 25-35 euró volt minden kiló ezüstön. Ez fajlagosan nem sok, de a hálózat évente mintegy 50 tonna ezüstöt értékesített, az éves tiszta profit meghaladta az egymillió eurót.

Az akadékoskodó kereskedőt a Tábornok Úr megpróbálta jobb belátásra bírni: találkozóra hívta, ahol az egyik zord kinézetű katonája adta a kereskedő tudomására, hogy nagyon rossz úton jár. A fenyegetés ugyan épp ellenkező hatást váltott ki, mint amire dr. F. számított, de rendkívüli manipulátori képességeit mutatja, hogy a katona, aki a találkozón a rosszfiút játszotta, éppen az egész áfa-ügyről mit sem sejtő Sz. volt, a lengyel Sz. Trade tulajdonosa.

A dr. F. által precízen vezetett kimutatásokból dekára és eurocentre pontosan látszik, melyik cégektől mennyit vásárolt a hálózat, kinek mennyiért adta el, de még az is, hogy egy-egy körön mennyi volt a tiszta haszon, és azt hogyan osztották el a belső kör tagjai.

A hatóságok altatják az ügyet

Forrásaink 2015-re kikerültek a „cégből”: a Tábornok új katonákat talált, és a viszonylag nehézkes ezüst helyett kezdtek áttérni az arannyal való áfázásra.

Dr. F. korábbi partnerei úgy tudják, hogy a Grand Canarián épülő műhely, ahol a tervek szerint az Afrikából féllegálisan behozott olcsó aranyat olvasztanák be, egyelőre nem készült el, noha a projektbe a Tábornok és társai több százezer eurót öltek.

De a forrásszűke mellett más okból is kérdésessé vált a nagy álom megvalósítása: dr. F-nél tavaly márciusban valami elszakadt, egy budai étteremben botrányt rendezett az egyik katonájával, törtek-zúztak, és előkerült egy kés is. Az est vége előállítás lett, idén márciusban pedig vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Egy garázdasági ügybe persze nem kellene okvetlenül belebukni, csakhogy információink szerint tavasszal több volt katonája, köztük az Sz. Trade volt tulajdonosa is feltáró vallomást tett az ügyészségen, ahol átadták a Tábornok gépéről lementett precíz dokumentációt is.

Azt pedig mindenki csak találgatja, hogy mi lehet az oka a hatóságok tétlenkedésének: dacára annak, hogy a nyomozó szervek fél éve tudnak a hálózatról, nem csak, hogy változatlanul szabadlábon van a Tábornok, de az ezüstáfa-üzlet is háborítatlanul folyik.

Az egyik népszerű magyarázat szerint mindez épp azt bizonyítja, hogy dr. F. tényleg titkosszolgálati mandátummal viheti az áfa-bizniszt, és a szolgálatok végül kiszedik majd a történetből. A másik magyarázat sokkal kevésbé regényes: dr. F. nyugdíjba vonulása után, de még az ezüstáfás hálózat felépítése előtt, évekig egy jobbikos parlamenti képviselő szűkebb stábjának tagjaként, rendészeti tanácsadóként dolgozott. A kapcsolat jól dokumentált, dr. F-nek állandó parlamenti belépője is volt.

Vagyis a kormánysajtó a megfelelő pillanatban könnyűszerrel rá tudja tolni a bűnözőkkel üzletelő, áfacsaló hálózatot működtető exrendőrt a Jobbikra – ha tehát a nyomozóhatóság még néhány hónapot eltölt az adatgyűjtéssel, akkor dr. F. meggyanúsítására éppen a kampány finisében kerül majd sor.

Akárhogy is, a magyar hatóságok nincsenek igazán lépéskényszerben, hiszen a hálózat az áfázással elsősorban nem a magyar, hanem a lengyel költségvetésnek okozott kárt.

Becker András