Bíróság elé állította hűtlen kezelés vádjával az ügyészség azt az üzletembert, akinek alapítványa festményeket adott el a jegybanknak nemrég. Komlós János egykor fideszes önkormányzatoknak dolgozó vállalkozása felszámolás alatt áll, ő maga pedig magánbefektetőknek is adósa különös kölcsönkonstrukciók miatt. Komlós atyai jóbarát Matolcsy György MNB-elnökkel, akárcsak a festőművész, Kovásznai György volt. Színesíti életrajzát, hogy a kilencvenes évek elején akkori vállalkozása foglalkoztatta Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet is.
Az első magyar médiahack-ként emlékezhetnek az irodalomtörténészek Cecil M. Jeopardy esetére, akit nem kisebb koponyák találtak ki a múlt századelő sznob közönségének szórakoztatására, mint Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső.
Jeopardy, a fantázia szülötte, bengáliul verselt, a magyar költők fordították és publikálták a soha nem volt műveit, esszéket írtak róla. A lelkes közönség pedig még a (jelenidejű hasonlattal: erősen oravecznórás) Jeopardy-aforizmák olvastán sem fogott gyanút: „minden túlsó parttal szemben megtalálod az innensőt”.
Talán nem végtelenül igazságtalan, ha a nem bennfentes közönségnek esetleg beugrik az analógia. Még akkor sem, ha Kovásznai György – akinek a képeiből tavaly ősszel rögtön 34-es csomagot vettek a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványai 112,2 millió forintért – valóban élt és alkotott.
A Kovásznai-sztori hátterében legalábbis felsejlik a professzionális márkaépítés: bérelt kiállítótermek, csilivili honlap, facebook-oldal, stb. – még akkor is így tűnik, ha a képek adott esetben „jók”.
Utóbbit nem tisztünk és kellő szakismeretünk sincsen eldönteni. Mivel azonban a közpénzjellegű közpénzes befektetés okán mégis szükséges lehet némi orientáció, érdemes idézni a Műértő szaklap 2010-es, egyébiránt méltató jellegű kritikáját, miszerint Kovásznai „bizonyos értelemben egy banális ízlés határán küzd, hogy közlésvágyát kiélhesse”.
Más megkérdezett szakértő leginkább divatos rétegművésznek mondta érdeklődésünkre – hangsúlyozva ugyanakkor a „művész” meghatározást –, a műveknek azonban gyakorlatilag nincsen összevethető áruk, mert nem fellelhető, hogy bármelyik is megfordult volna árverésen.
Fontosabb cikkeink az MNB-alapítványok költekezéséről
Böngésszen MNB igazgatósági határozatokat, hogy lássa, hogyan veszti el közvagyon jellegét a pénze
Negyedannyiért privatizálja az önkormányzat, mint amennyiért a jegybank veszi a piacon, mi az?
Fidesz-közeli műértők irányítják az MNB 30 milliárdos műkincsvásárlási programját
Eiffel Palace: erősen vitatható a KPMG értékbecslése
Eiffel Palace: 15 millió euró az offshore hátterű befektető profitja
Közel egymilliárd forintért vettek MÁV-üdülőt a jegybank alapítványai Matolcsyfalván
Azt, hogy Kovásznai voltaképpen Matolcsy édesapjának felfedezettje, már ősszel megírták az újságok (a fentebb linkelt Népszabadság-cikkben is olvasható). Az Átlátszó ugyanakkor még szorosabb kapcsolatokra bukkant most, illetve arra, hogy figyelemre érdemes a Kovásznai-életművet letéteményesként őrző Kovásznai Kutatóközpont Alapítvány, s főképp annak alapítója, ifjabb Komlós János személye is.
Az 1983-ban 49 évesen leukémiában elhunyt festő életművének örökösei: özvegye és lánya, míg az alapítvány a letéteményes, amely egyforintos jelképes áron vette meg az utóbb a jegybankhoz került 34 Kovásznai képet, majd adta el az MNB-nek.
Az alapítványt 2012-ben Komlós János és felesége tették – Komlóst idősebb Matolcsy György kereste meg a kétezres évek elején azzal, hogy előkerültek a Kovásznai-festmények, és egy lajosmizsei pajtában és egy solymári garázsban vannak.
A Matolcsy és a Komlós család barátsága hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A szülők annak ellenére kerültek közel egymáshoz, hogy a két idősebb családfő aligha értett mindenben egyet, ideológiailag legalábbis. Matolcsyék – ma már legalábbis ez a hangsúlyos elem – Huba vezértől eredeztetik családfájukat, a közelebbi családtagok között pedig még nyilas politikus is akadt.
A jobbára konferansziéként és kabaréigazgatóként közismert idősebb Komlós ugyanakkor keményvonalas sztálinista, az ÁVH rettegett tisztje volt.
Az élet ugyanakkor úgy hozta, hogy az idősebb Matolcsy és az idősebb Komlós felesége (az alapítványtevő édesanyja), Komlós Klára a Pannónia Filmstúdióban kollégák lettek. Komlós Klára műteremvezetőként és párttitkárként tevékenykedett, s dramaturgként jegyzett olyan népszerű opuszokat, mint például a Bubó doktor (Kérem a következőt!) vagy a Mézga család, illetve több Kovásznai-filmet (Rügyfakadás, Körúti esték) is, idősebb Matolcsy pedig 1959-től a rajzfilmstúdió igazgatója volt.
Itt kapott munkát 1961-ben rajzolóként a már akkor is hányattatott sorsú tehetségként ismert Kovásznai. Ő ekkora már otthagyta a Képzőművészeti Főiskolát, hogy bányásznak álljon, majd a munkásosztályban is csalódva visszatért az alma materbe, de a diplomaosztás előtt kirúgták.
A Matolcsy és a Komlós család összejárt, s a fiúk is jó viszonyba kerültek, ha nem is tartották napi szinten a kapcsolatot a későbbi években, azért tudtak egymásról. Így fordulhatott elő, hogy idősebb Matolcsy éppen az ifjabb Komlóst kereste meg annak idején a hagyatékmentés ötletével: a férfi a kilencvenes években tehetséges befektetőként, bankjogászként is hírnevet szerzett, bankelnökökkel és miniszterelnökökkel volt pertuban.
A kilencvenes évek elején Komlósnak üzletrésze volt például az ország egyik első kft-jeként 1989-ben létrehozott, akkoriban nagymenő privatizációs tanácsadó cégben, a Creditumban.
A kft-t mások mellett Bajnai Gordon édesapja, Bajnai György hozta létre, s az alapítók között volt az elmúlt évek sztárfelszámolója is: egyebek mellett a titkosszolgálat-közeli Defendet végelszámoló és az első Orbán-kormány udvari sztrádaépítője, a Vegyépszer csődeljárását vezénylő Seprényi Sándor, s munkatársként itt bontogatta szárnyait Áldott Zoltán, a horvát INA olajvállalat MOL-os elnöke is. (Bajnai Györgyről a Heti Válasz cikke itt olvasható, Seprényiről az Átlátszó egyebek mellett itt, itt és itt is írt.)
Az ifjabb Bajnai munkatársként került a csapatba, amelynek nem ő volt az egyetlen leendő miniszterelnök dolgozója: Komlósék egy időre leigazolták Gyurcsány Ferencet is, őt egy pécsi egyetemi professzor kommendálta a céghez. A Creditum – és ezt már a Lipovecz Iván-Szántó Anikó szerzőpáros 1996-os, a Gyurcsány-üzleteket elemző HVG-s cikkéből tudni – akkoriban kvázi mindenhol jelen volt: tulajdonos volt például az Ingatlanbankban, és részt vett az 1990-ben kimúlt Szakszervezetek Országos Tanácsa vagyonának felértékelésében is.
Bő évtizeddel később ígéretes üzletnek tűnt, hogy Komlós érdekeltsége, az Öresund Holding Kft. jelentős ingatlanberuházásokra paktált le három akkor fideszes vezetésű várossal. Gödöllőn a régi városháza szecessziós épületének szállodává alakítására, Esztergomban szállodaépítésre és műemlék-rekonstrukciókra, Pécsett pedig a város rémévé vált úgynevezett Magasház bontására és helyére központi adminisztrációs irodaépület kialakítására.
A kvázi-PPP konstrukciók bonyolultak és utólag nehezen felfejthetőek – különösen, hogy a három megkeresett önkormányzat közül igazán részletesen csak az esztergomi válaszolt kérdéseinkre. A lényeg azonban, hogy csupán az egyik beruházás készült el, a gödöllői Erzsébet Királyné Szálloda, a legkomolyabbnak tűnő – büntetőügybe torkolló – elszámolási vita mégis itt van Komlósék és a város között.
A részletekről Gémesi György (független) polgármester folyamatban lévő procedúrákra hivatkozva nem kívánt beszámolni az Átlátszónak.
Más forrásból úgy tudni, a város feljelentést is tett. A „K. János” ellen folyó büntetőügyről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon azt tudtuk meg, hogy a nyomozást vádjavaslattal lezárták, az aktákat továbbították az ügyészségre, a Pest Megyei Főügyészség januárban emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
Pécsett, ahol történetesen Komlós jogi egyetemi évekből eredő ismerőse, Páva Zsolt vezeti a várost, nincsen elszámolási vita – ennél több nemigen derült ki az önkormányzat válaszából. Az esztergomi helyzet még bonyolultabb: itt éppenséggel az Öresund követelt a várostól több százmillió forintot kamatokkal (ezt a követelést a kft faktorálta), mivel a beruházás nem kapta meg a szükséges szakhatósági engedélyeket.
Az Öresund mindenesetre felszámolásba dőlt, 2014-es mérlege szerint kötelezettségei meghaladják a 700 millió forintot (igaz, a követelése is 300 millióra rúg), a céget végrehajtások terhelik.
Komlós János az Öresund kudarcaiért a válságot és „saját hülyeségét” okolja.
„Egy időben sok „kölcsönt” vettem föl, mivel sok-sok milliárdos önkormányzati nagyberuházásokat gyámolítottam, s a világgazdasági válság besurranásával s ennek folyományaként a banki források elillanásával, szükségem volt, áthidalónak hitt, finanszírozásra. Ezek közül számosat visszafizettem, számosat pedig részben-egészben nem. Ennek oka a saját hülyeségemen kívül legfőképpen a sajátos magyar viszonyok folytán mindennél súlyosabb gazdasági válság, s az ugyane viszonyok közt üzletfeleim közt szélsebesen uralkodóvá lett „megállapodtunk, szerződtünk, de nem tartom be” életelv” – válaszolta írásban az Átlátszó érdeklődésére.
Az üzletember egyebekben is a kérdéseket, s az eredetileg tőle idézni tervezett szöveget messze meghaladó terjedelemben küldte vissza „javításait”. Ezek egy részét külön levélben tesszük közzé:
Komlós befektetőtársaknak nevezi azokat a magánszemélyeket, akiktől elmondása szerint az Öresund-projektek finanszírozására kölcsönöket vett fel. „Sokan vannak” – ismerte el, nem erősítve meg értesülésünket, hogy számuk a tucatot is elérheti.
Az Átlátszó birtokába került egy 2013-ban készült szerződés, amely kifejezetten kölcsön nyújtásáról szól igen magas, 15 százalékos kamatra. A kölcsönadott összeg több tízmilliós nagyságrendű. Laikus szemmel nézve a konstrukció az uzsora, az itt-a-piros és a piramisjáték sajátos elegyének tűnik.
Mint Komlós hangsúlyozza, éveken keresztül rendben és időben törlesztett, elismeri ugyanakkor, hogy a visszafizetésre a többi „befektető” pénzét is felhasználta. De most nincs semmim, mondja: ilyen az üzleti kockázat.
„Részemről jogilag teljesen rendben lévő az ügylet. A kérdés az lehet, hogy a NAV tudott-e a befektetőtársak megtakarításairól” – reagált arra a felvetésünkre, hogy szerinte ez a fajta „közös befektetés” nem megy-e a túl az ismerősök közötti szokásos kölcsönügyletek kínálta legális lehetőségeken.
„Fogalmam sincsen, hogy Ön milyen iratokat látott, s hogy azok hamisítványok-e, avagy legalább is formailag valóságosak. Hogy melyik, minden lehetséges értelemben vett tönkremenetelemben mélységes kedvét lelő „barátom”, sétál „kölcsön” nevet viselő, ám a valóságban magas hozam fejében való befektetést fedő, igazi vagy hamis papírlapokkal a városban, nem tudhatom. Az Örökkévaló s az Adóhivatal bocsásson meg nekik, s mindkettőre bízvást rászorulhatnak.”
Nagyon úgy fest, hogy az önmeghatározása szerint is csődben lévő valahai sztárbefektetőnek mint egy falat kenyér, úgy jöhetett Kovásznai újsütetű népszerűsége.
Szerinte azonban vele senki nem tudja megfogni Matolcsyt. „Szüleimtől örökölt két festmény kivételével nincsen, nem volt és nem is lesz Kovásznai-képem.” – mondja.
A jegybankközeli értékesítésből befolyt összeget az alapítvány a birtokukban lévő festmények márciusi londoni kiállításának megszervezésére fordította. A Somerset House 18 termét bérelték ki a háromnapos, ingyenesen látogatható rendezvényre, honlapot indítottak, konferenciát szerveztek és könyvet adtak ki.
A tudatosnak tűnő Kovásznai-márkaépítés ugyanakkor az adófizetőknek is hasznos lehet. Ha már valamiért Magyarországon nem számít köztörvényes, netán pszichiátriai ügynek a Matolcsy-féle MNB-s pénzköltés, mindenki jobban jár, ha a Pallas Athénék 112,2 millióért olyasmit vettek, ami esetleg később többet ér.
Nemzetközi szaktekintélyek, például a történetesen művészeti pr-ral is foglalkozó András Szántó, a Columbia Egyetem korábbi tanára is beleállt a Kovásznai-bizniszbe. Voltaképpen Szántó ötlete (elfogadó megközelítésben: felismerése) az alapítvány állandó nemzetközi hivatkozási alapjával, a galériák világában „kortárs világsztárként” kezelt William Kentridge dél-afrikai festővel való párhuzam is, ami elsősorban azon alapul, hogy mindketten diktatúrában (is) alkottak, és Kentridge is csinált rajzfilmeket.
Nem terveznek aktívan kereskedni a többi, közel ezer képpel, csupán annyit értékesítenének, amennyi az alapítvány működéséhez feltétlenül szükséges – állítja a kuratórium elnöke, Makra Csaba.
Az alapítvány célja, legalábbis papíron, valóban a festő művészetének bemutatása. Bár a „papíron” kifejezést Komlós „gyalázatos inszinuációnak” nevezi, s Makra is igaztalannak mondja, úgy fest, hogy az alapítvány ügyében eljáró bíróságnak is voltak fenntartásai. Első körben például azt a hiánypótlást kérték az alapítóktól, hogy egészítsék ki az alapító okiratot azzal, milyen konkrét tevékenységet végeznek a cél megvalósításra érdekében.
A módosított alapító okiratban, 2012 augusztusában az alapítvány ígéretet tett arra, hogy 90 napon belül létrehozza a kutatóközpontot, és összeáll úgynevezett „nemzetközi tanácsadó testületük” is. Kérdeztük Komlóst és a kuratórium elnökét, Makra Csabát: mennyien dolgoznak jelenleg a kutatóközpontban és kik a tanácsadó testület tagjai. Komlós válasza:
„Az alapítványban valóban nem ül „benne” senki, aki kutatná az életművet, ám annál számosabban, tucatnyian „odakint”. (…) A formalizált nemzetközi tanácsadó testület még nem állt fel, mindazonáltal akad jó néhány nemzetközileg jegyzett személyiség, aki tanácsokat is ad a „projekthez”.
A kuratórium kezdőcsapatának tagja volt – a műtárgybiztosítási piacon is érdekelt Makra mellett – Einspach Gábor, a Kieselbach-galéria kulcsembereként ismert igazságügyi műtárgyszakértő, az Artmagazin kiadója, aki azonban pár hónap után lemondott tisztségéről.
Einspach az MNB-nek is adott szakvéleményt műkincsvásárlásra – Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét értékelte –, a jegybank korábbi közlése szerint önkéntes munkában.
Szintén távozott a csapatból másfél év után közlése szerint Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító Zrt. vezérigazgatója, továbbá lemondott Héjja Róbert professzionális befektető, a jobboldali kötődésű pénzemberek között emlegetett Nobilis Kristóf korábbi üzleti partnere is – ő tavaly szeptemberben. Héjját kérdeztük, de nem kívánta publikusan megindokolni lemondását.
Kár, mivel az alapítvány iratai arról tanúskodnak: kezdetben fontos szerepe volt a kutatóközpont működésében, még az első székhelyének is az ő egyik cége, a B.A.H. Center adott helyet.
Különös véletlen fordulat, hogy Héjja – a B.A.H. Real Estate Kft. révén – közvetett tulajdonos a 2012-es botrányok után visszavont szélessávfejlesztési tender ügyében érintett Rubicom Távközlési Zrt.-ben.
A Rubicom 2014 októberében bejelentette a cégbíróságon, hogy beolvad abba az Eiffel Palace Kft.-be, amelytől pár hónappal korábban a Matolcsy vezette jegybank nettó 45,3 millió euróért megvásárolta a Bajcsy-Zsilinszky úti irodaházát. A fúzió azonban végül nem jött össze – Héjja közlése szerint végleg elálltak tőle a felek.
Rádi Antónia
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
A Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal újabb tenderét húzták be Balásy Gyula cégei, de az nem nyilvános, hogy mennyi közpénzt kapnak.
Varga Judit volt férje, Magyar Péter bombát robbantott azzal, hogy azt mondta: a Diákhitel Központ kommunikációs szerződési túlárazottak voltak.
Bár az EKEIDR lincence ingyenes, több száz állami cégnek saját forrásból kell állnia a bevezetésével és fenntartásával járó költségeket.
A Gyenes Resort Kft.-nek mindig csak annyi bevétele volt, amennyi bérleti díjat a pénzügyminiszter családja fizetett egy évben.
