Cikkek

Az Átlátszóra költözik az Átlátszó Oktatás

2015 márciusától az atlatszo.hu felületén elérhető az Átlátszó Oktatás blog. Az Átlátszó által inspirált, de még tőlünk is független diákblog 2013-ban indult azzal a céllal, hogy közérdekű adatigénylésekkel és az azokat feldolgozó cikkekkel átláthatóbbá tegye a magyarországi felsőoktatási intézmények működését: elsősorban az egyetemeken és főiskolákon működő hallgatói önkormányzatok költségvetését érintő különböző szerződéseket és visszaéléseket kutatnak fel. Szerkesztői és szerzői egyetemisták és fiatal pályakezdők, a blognak jogi személyisége nincs, és nonprofit módon működik. Az alapító tagok Prinz Dániel, G. Szabó Dániel és Hava Nikita. Jelenleg 12 állandó szerzője van.

„Elkezdtünk az Átlátszó KiMitTud közadatigénylő rendszeren keresztül közérdekű adatigényléseket benyújtani a HÖK-ökkel kapcsolatban” – mondja Prinz Dániel alapító tag. Megkezdődött az oknyomozó újságírói munka, elkezdtek aktívan foglalkozni különböző oktatáspolitikai ügyekkel. Prinz szerint nagyon fontos az állampolgári részvétel a közügyekben és az átláthatóság. „Nem csak a nehezen felkutatható, több milliós korrupció számít, foglalkozni kell a kisebb mértékű korrupcióval is. Az első cikkünk, amire igazán felfigyelt az online média, az Orbán Ráhel szakdolgozatáról szóló volt.”

2013 áprilisában az Orbán Ráhel gyanús körülmények között elnyert pályázatáról szóló cikket több hírportál idézte. Orbán Ráhel szakdolgozata az „újszerű témaválasztás” kategóriában nyerte el az állami tulajdonú Magyar Turizmus Zrt. Az év turisztikai témájú szakdolgozata című pályázatán az első díját. A beadott mű címe „Könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése – A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül”. A témaválasztás azonban nem volt újszerű, a díjat neki ítélők között pedig saját konzulense, Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai és vendéglátóipari főosztályának vezetője is szerepelt.

Az Átlátszó Oktatás blog a Kinja blogfelületén kezdte működését, 2013 májusában a Cink társblogja lett, ekkor változott az oldal elérhetősége atlatszooktatas.kinja.com-ról atlatszooktatas.cink.hu-ra. Ezután hoztak létre egy blog.hu-s oldalt is, hogy az Index könnyebben tudja hivatkozni őket. A két oldalon ugyanaz a tartalom jelent meg. „Egy idő után a cink.hu egyre kevesebb posztot vett át tőlünk, és feleslegesnek tartottuk, hogy mindkét oldalra kitegyük a cikkeket” – mondja G. Szabó Dániel alapító tag. A blog indulása óta rendszeresen hivatkozzák és vesznek át róla tartalmakat fősodorbeli hírportálok is, például az Index, a Cink, a Népszava vagy a Hír24.

Az Átlátszó Oktatás szolgálati közleménye

Kedves olvasók!

Azok, akik eddig mindig keverték az Átlátszót az Átlátszó Oktatással, azok a médiumok, amik rendszerint az Átlátszónak tulajdonították anyagainkat és azok, akik az Átlátszó email-címére küldözgették felháborodott és feljelentést kilátásba helyező leveleiket, mától fellégezhetnek.

Másfél évnyi blog.hu-n eltöltött idő után ugyanis elköltöztünk és a jövőben itt, az Átlátszó weboldalon leszünk elérhetőek az alábbi címen:
oktatas.atlatszo.hu

Átlátszó Oktatás szerkesztősége

Az Átlátszó Oktatás a magyar médiában elsőként közölt kormányzati és egyetemi dokumentumokat teljes terjedelemben. Ez történt 2013 júniusában is, amikor megjelentették az Emberi Erőforrásuk Minisztériuma által készített vitairatot a kormány felsőoktatási terveiről, 2013 júliusában pedig először a blogon volt olvasható a pedagógus életpálya modell tervezetének és a köznevelési törvény módosításának szövege.

„Munkánk során a puszta tényeket dolgozzuk fel. Analitikus munkát végzünk: törvényeket értelmezünk és tényekkel támasztjuk alá, hogy adott dolog miért nincs rendben, tehát nem szubjektív vélemény hangzik el a cikkekben” – mondja Unyatyinszki György, a blog egyik szerzője.

„A HÖK-ök felépítése többnyire átláthatatlan, nem ellenőrzi senki a működésüket. Ezért történhetett meg például a Szegedi Tudományegyetemen a piramisbotrány, mely jól jellemzi az egész HÖK-ös közeg összetettségét és átláthatatlanságát. A legnagyobb probléma tehát az átláthatatlan működés. Az egész oktatási rendszerünk egy nagy katyvasz. Mintha szándékosan lenne sok dolog zavarosan hagyva, hogy minél kevesebb információ kerülhessen ki. Problémás terület, egyik kormány sem szívesen nyúl az oktatás ügyéhez, mert az átalakítás során mindig sokak érdeke sérül. Ezért olyan szétaprózódott a rendszer, ezért lehet a zavarosban halászni, és a zavarosban el lehet rejteni dolgokat. Ezeket a dolgokat pedig nem feltétlenül a nyilvánosságnak szánják.”

Unyatyinszki György a blog fontos funkciójára hívja fel a figyelmet: „Az Átlátszó Oktatás napirenden tart ügyeket, ezáltal nagyobb figyelem irányul rájuk, és változást idézhet elő, hogy foglalkozunk velük. Ha valaminek híre megy: valaki lebukik, mert nem valós, nem akkreditált papírjai vannak, vagy oktatási mutyira derül fény, és annak médiavisszhangja lesz, ez két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy jogszabályi változást indukálunk, változást idézünk elő. Egyelőre azonban inkább a másik opció jellemzőbb: az érintettek a jövőben nem az addigi módszerekkel próbálnak majd meg különböző pozíciókhoz jutni, hanem olyan módokat keresnek, amiket nehezebb kikutatni, észrevenni, de ez már egy szűkebb keresztmetszetet jelent, ami nagy eredmény. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a közélet, és itt nem csak az oktatási szektorról van szó.”

Az adatigénylésre épülő munka nem mindig zökkenőmentes. „Sokszor találkozunk az arrogancia különböző formáival: az intézmények és szervek gyakran nem hajlandók adatot szolgáltatni” – mondja Unyatyinszki György.

Az oldal véleményblogként is működik: szívesen közölnek olvasói leveleket. Közel egy éve jelent meg egy olvasói levél, melyet rengetegen olvastak: egy pedagógus küldte az oktatás szerencsétlen helyzetéről. Írásában a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem épp zökkenőmentes működését tárja az olvasók elé. A kiábrándult hangvételű, nevét nem vállaló szerző sorra veszi, milyen káros intézkedések történtek a közoktatásban az elmúlt években.

Az Átlátszó Oktatást naponta körülbelül 1000-1500-an látogatják. A legmagasabb napi látogatottságot 2014. február 18-án érte el: ez 33 218 lapletöltést jelentett.

A blogon az oknyomozáson túl további témában is jelennek meg írások: a VOLT fesztiválon megerőszakolt lány olvasói levele és az ukrajnai eseményekről tudósító percről-percre cikksorozat rendkívül magas olvasottságú volt (20-30 ezer napi lapletöltés). A szegedi egyetem kancellárjának doktorijáról (helyesbítve: annak hiányáról) szóló és a hasonló témájú doktori-felderítő cikkek is nagy olvasottságnak örvendhetnek – előbbi 2013 novembere óta a legolvasottabb a blogon. A 2014-ben kibukott gólyatáborokban elkövetett nemi erőszakról szóló cikkek is rengeteg olvasót vonzottak.

Az Átlátszó Oktatás többször járt már bíróságon, és eddig minden perüket megnyerték. Kazahsztán tiszteletbeli konzulja perelte a blogot jó hírnév megsértése miatt: Horváth Lászlóról kiderült, a nyilvános életrajzában feltüntetett PhD fokozattal a valóságban nem rendelkezik. Török Márk szegedi HÖK-elnök pedig személyiségi jogokra hivatkozva perelte a blog egyik szerzőjét.

A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatáról az utóbbi időben sokat lehetett olvasni a blogon. Az Átlátszó Oktatás egyik cikkében tíz pontban összegyűjtötte, hogy mi a probléma a szegedi HÖK működésével.

Az Átlátszó Oktatás szerette volna nyilvánosságra hozni az immár tíz éve HÖK-elnök Török Márk pályázati anyagait, azonban az adatigénylés nem járt sikerrel. Ezért a blog 2014 májusában beperelte a szegedi egyetemet. Januárban született meg az eredmény, miszerint Török Márk elnöki pályázatait ki kell adni.

Egy korábbi cikk címe feltette a kérdést: Csalnak-e még a szegedi HÖK-választáson? Az írás kifejti a szegedi egyetem HÖK-ös választásainak visszásságait. Ez nem tetszett Török Márk HÖK-elnöknek, és beperelte a cikk szerzőjét jó hírnevének megsértése címén. A bíróság kimondta: mivel a HÖK-elnök utalás szintjén sem szerepelt a cikkben, pert sem indíthat emiatt. Erre az egyetem jogosult – aki élt is e jogával: a Szegedi Tudományegyetem is beperelte az Átlátszó Oktatást. Az egyetem álláspontja szerint a „csalnak-e még” szófordulat a problémás, mert ez azt jelenti, hogy korábban valóban csaltak. Az Átlátszó Oktatás érvelése alapján azonban nem ezt kívánták hangsúlyozni a cikkben, csupán korábbi HÖK-választásokat összevetve az előző évivel arra jutottak, hogy könnyű csalni.

A blog utánajárt az ügynek, és kiderült, valóban történt csalás a szegedi HÖK-választások történetében, az egyetem keresete alaptalannak bizonyult. A per során Török Márkot tanúként idézte a bíróság.

Az Átlátszó Oktatás blog számos díjat nyert működése alatt: 2013-ban a Goldenblog közönségszavazásán a 9., a szakmai zsűri értékelése alapján a 4. helyen végzett. Ugyanebben az évben az igazgatói plágiumokról szóló cikket nyomtatásban is közölte a POSZT magazin. 2014-ben a DUE tehetségkutató diákmédia pályázata: az év online diákmédiuma 3. helyezését nyerte el, a Goldenblog közönségszavazásán a 13. helyet, a szakmai zsűri értékelése alapján pedig a 3. helyet szerezte meg. A szerzők munkáját is különböző díjakkal jutalmazták már: 2012-ben Unyatyinszki György elnyerte az Artisjus – Év fiatal zenei újságírója címet, G. Szabó Dániel a Komáromy Gábor-ösztöndíj pályázatán Figyelő-különdíjban részesült, 2013-ban pedig Békési Fanni különdíjat nyert a Komáromy Gábor-ösztöndíj pályázatán.

A hasonló név ellenére eddig semmilyen formális kapcsolat nem állt fenn a blog és az Átlátszó között. Korábban is előfordult már, hogy az Átlátszó Oktatás jogi segítséget kapott az Átlátszó munkatársaitól, ez a jövőben a közös munka miatt még hatékonyabban fog működni.

Az Átlátszó Oktatás januárban gyakornoki programot hirdetett, melyre 18-25 év közötti fiatalok jelentkezését várták, akiket érdekel az oknyomozó újságírás. A legjobban teljesítők a blog állandó szerzőivé válhatnak.

Az oldal készítői mindenkit arra buzdítanak, igényeljenek közérdekű adatot (az Átlátszó KiMitTud-ján ezt néhány perc alatt megtehetjük), derítsenek fényt a körülöttük zajló korrupciós ügyekre, történjen az a közoktatásban, a felsőoktatásban, vagy a munkahelyen, vagy bárhol másutt, mert az átláthatóság mindannyiunk érdeke.

G. Szabó Sarolta

Tovább az Átlátszó Oktatás blogra

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás