Cikkek

267 millió forint uniós támogatás L. Simon László kiadójának vidéki kastélyára

Az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint kétszer is elutasították azt a pályázatot, melynek keretében végül mégis kapott 267 millió forint EU-támogatást az L. Simon László által 2011-ben alapított Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány. A támogatást egy kápolnásnyéki kastély felújítására ítélték oda. Az épület korábban L. Simon László cégének tulajdonában volt, és ma is az ő nevére van banki jelzálog bejegyezve a tulajdoni lapra.

A még 2012-ben beadott pályázat értesülésünk szerint két értékelésen is nulla ponttal bukott meg: először nem sokkal a beadás után, majd 2014. márciusában ismét. Az elutasító bírálatok egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a pályázat nem felel meg a kiírási követelményeknek, és hogy az üzleti modell nem reális: túlságosan optimistán ítéli meg a várható bevételeket és a potenciális turisták számát, a költségek egy része irreálisan magas, a projekt nem valós piaci igényekkel kalkulált.

2014. októberben aztán mégis  zöld utat kapott az elképzelés: a 267 millió forint támogatást a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program (KDOP-2.1.1/B-12 Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése) keretében ítélték oda „a Kápolnásnyéki Dabasi-Halász Kastély rekonstrukciója – Látogatótér és Kiállítóhely kialakítása”-ra, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítványnak.

Megkerestük az uniós pályázatokat felügyelő miniszterelnökséget, hogy betekintést kérjünk a dokumentumokba, mert szerettük volna megérteni, hogyan kaphatott egy kétszer is elutasított pályázat mégis támogatást. A miniszterelnökség a pályázat egyszeri elutasítását ismerte el. Ugyanakkor a rendelkezésünkre álló dokumentumok egyértelműen két egymást követő, nulla pontos, elutasító értékelésről árulkodnak.

Arról is tájékoztattak, hogy a ”tisztázó válaszok, valamint az eredeti pályázatban és a hiánypótlás során benyújtott dokumentációt átvizsgálva” találta az újraértékelés megfelelőnek a pályázatot. További információt a pályázati anyag értékelésével kapcsolatban arra hivatkozva nem adott a miniszterelnökség, hogy ezek úgynevezett döntés előkészítésére szolgáló dokumentumnak számítanak, melyek kiadását szerinte tíz évig megtagadhatja.

Közpénzből szépülhet L. Simon László kiadójának eladó kastélya

Hétmillió forintot adott NKA-keretéből Balog Zoltán miniszter egy magántulajdonban lévő, jelenleg is eladásra kínált kápolnásnyéki kastély felújítási terveire.  Az épület két évvel ezelőttig L.Simon László fideszes országgyűlési képviselő vállalkozásáé volt, azóta a 2010-ben L. Simon László kezdeményezésére műemlékké nyilvánított kastély tulajdonosa egy projektcégen keresztül az L.Simon könyveit is megjelentető Ráció Kiadó. Tovább a teljes cikkre.

Az uniós pályázat keretében egyelőre nem történt kifizetés, a felújítást 2015 nyár végére tervezik befejezni.  A kedvezményezett alapítvány haszonbérleti szerződést kötött a projektre a kastélyt tulajdonló Kastély.net Kft-vel. Utóbbi cég tulajdonosa L. Simon László és családjának a korábbi cége, a Ráció Kiadói Kft. volt 2011 októberéig. A Ráció Kft. ma Simon Mónika kezében van, aki L. Simonnak nem rokona, viszont  a mostani pályázatot elnyerő alapítvány létrehozása óta ismerheti a politikust, ugyanis 2006 óta több alkalommal tanúként szerepel a  szóban forgó pályázatot elnyerő civil szervezet bírósági dokumentumaiban.

Korábban egy 7 millió forintos NKA-támogatás kapcsán már írtunk a kápolnásnyéki kastélyról, akkor L. Simon László azt nyilatkozta, hogy

“…a cégben egy időben közvetlenül és közvetetten is tulajdonos is voltam. 2000. májusától a Kastély.net Kft. kizárólagos tulajdonosa a budapesti székhelyű Ráció Kft., amelyben nekem 2009. május 5-ig volt tulajdonrészem, a feleségem pedig 2011. október 12-ig volt a tulajdonosa. Azóta sem közvetlenül, sem közvetetten nincs tulajdonrészünk a kápolnásnyéki Kft-ben.”

Ugyanakkor a kastély tulajdoni lapján L. Simon nevéhez kötött, 2011. novemberben bejegyzett jelzálog elgondolkodtató:  ilyet bejegyezni egymás tulajdonára – általunk megkérdezett jogász szerint  – jellemzően családtagok, közeli barátok engednek csak, hiszen ha a hitel felvevője (L. Simon László) nem fizeti a banknak a tartozását, a bank viheti az ingatlant, “egyszóval nagy bizalom kell ahhoz, hogy ezt bevállalja valaki”.

Simon Mónika cége, a Ráció Kiadói Kft. pedig épp emiatt perelte be a kastélyról szintén cikkező Népszabadságot: azt kifogásolva, hogy a lap azt állította, hogy a Ráció a tulajdonosa a kastélynak (pedig csak a Ráció leánycége a tulajdonos).  Simon Mónika magánszemélyként is beperelte az újságot ebben az ügyben, mert szerinte az valótlant állított, amikor azt írta, hogy ő szerezte meg a kastélyt. A perben a következő tárgyalás február közepére van kitűzve.

Horn Gabriella

A céginformációt az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta. 

Tetszett a cikk?

Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás