Eredetileg viccnek szántuk az Átlátszó harmadik támogató partijára csak a stábtagoknak készült „Soros Army Budapest” feliratú pólókat: így nyugtáztuk hogy a Heti Válasz „Soros György hadseregeként” aposztrofálta az Átlátszót a Norvég Civil Alapot ért kormányzati támadás keretében elkövetett kurzuscikkében. Azóta viszont olyan sokan kérték tőlünk, hogy most elérhetővé tettük a Pólópokol online pólóboltban – ha szerinted is igazságtalanul támadja az Orbán-kormány és a kormánypárti sajtó a független civil szervezeteket, fejezd ki a szolidaritásod és támogasd munkánkat a póló megvásárlásával!
Az Átlátszó és a méltán népszerű Pólópokol internetes pólóbolt együttműködése tavaly nyáron kezdődött a Lex Átlátszóként elhíresült törvénymódosítás és a trafikbotrány kitörése után, amikor a Fidesz-frakció az információszabadságot korlátozó törvényjavaslatot nyújtott be és fogadott el rajtaütésszerűen, mintegy két nap leforgása alatt, valamiféle „visszaélésszerű adatigénylésekkel” magyarázva a gyalázatos, a közpénzköltés társadalmi ellenőrizhetőségét korlátozó lépést.
Ekkor sokunkban felmerült, hogy ha lehet bűn a közérdekűadat-igénylés, akkor ezt a cselekményt bizony elkövettük, „visszaélésszerű adatigénylők” volnánk. Ezt a beismerést demonstrálhatjuk a „visszaélésszerű adatigénylő” felirattal ellátott, Átlátszó-logós pólók hordásával, amiket már több százan megvettek. Decemberben aztán a NAV-botrány inspirálta a Keresztapás NAV-pólót, amely itt rendelhető.
A demokratikus értékek terjesztése mellett elkötelezett, részben nyugati finanszírozású civil szervezetek elleni kormányzati támadás az áprilisi országgyűlési választások óta turbófokozatba kapcsolt: Lázár János, mivel ezt a pénzt még nem ő oszthatja, nekitámadt a Norvég Civil Alapot kezelő nem-kormányzati szervezeteknek, törvénytelen KEHI-vizsgálatot indított, és az egész program leállítását követeli Norvégiától, nem is nagyon titkolva hogy leginkább a kormánykritikus korrupcióellenes és emberijogi szervezetek támogatása verte ki a biztosítékot az Oroszországgal kétes atomüzletbe bonyolódott bolsevik kormánypártnál.
A Bálványosi Szabadegyetemen elhangzott beszédében aztán Orbán Viktor, a Legnagyobb Magyar Politikai Szélkakas is hadat üzent a nyugatos civileknek, külföldről pénzelt politikai aktivistáknak bélyegezve őket, akik akadályozzák a liberális (azaz parlamenti) demokrácia lebontásáról szőtt terveit. A miniszterelnök és a kormánypárti sajtó a Jobbikkal és Putyinnal került egy platformra a korrupcióellenes és emberijogi civil szervezetek megítélése terén, és nincs kétségünk afelől hogy a kormányzati támadásoknak mindaddig nem lesz vége, amíg végleg nem sikerül ellehetetleníteni finanszírozásukat és működésüket.
Ebben az elkeserítő helyzetben a megtámadott szervezetek csak a nyilvánosság és a közösség erejében bízhatnak. Az Átlátszó most négyezer bátor előfizetőt keres, hogy megmutassuk a miniszterelnöknek: Magyarországon is van igény a keleties államhatalom kiépítésének kerékkötőire.
Eredetileg viccnek szántuk az Átlátszó harmadik támogató partijára csak a stábtagoknak készült „Soros Army Budapest” feliratú pólókat: így nyugtáztuk hogy a Heti Válasz „Soros György hadseregeként” aposztrofálta az Átlátszót a Norvég Civil Alapot ért kormányzati támadás keretében, harci kötelékben elkövetett kurzuscikkében. Azóta viszont olyan sokan kérték tőlünk, hogy most elérhetővé tettük a Pólópokol online pólóboltban háromféle mintával – ha te is úgy gondolod, hogy igazságtalanul támadja az Orbán-kormány és a kormánypárti sajtó a független civil szervezeteket, fejezd ki a szolidaritásod, viseld a pólót, és támogasd a munkánkat a póló megvásárlásával!
Pólóvásárláshoz katt a képekre!
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
„Aki szeretne ingyen dolgozni a Dunántúli Naplónak nyáron, azt szívesen látjuk gyakorlatra.” Nagyjából ezzel a visszautasíthatatlan ajánlattal indult a napilapos...
Elindult az Üvegzsebfigyelő, az Átlátszó új alkalmazása. Az Üvegzsebfigyelő azért készült, hogy egy helyen elérhetővé váljanak az állami szervek, így...
Az egyre intenzívebb civilellenes kormányzati lejáratókampány, a Soros-ellenes hecckampány, a „külföldről támogatott” társadalmi szervezetek listázása, és az adózás rendjében...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!