Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Az elmúlt másfél évben összesen 2,2 milliárd forint állami és uniós támogatást kaptak Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosa, dr. Bátorfi Béla érdekeltségei a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül. A pályázatok többségéről azután hoztak döntést, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökséget vezető államtitkár útján átvette az NFÜ irányítását. Ezen felül a választások előtti héten a rendkívüli kormányzati tartalékból is kapott 400 millió forintot Bátorfi egyik vállalkozása.
A múlt héten írta meg a napi.hu, hogy a kormány ismét hozzányúlt a rendkívüli intézkedésekre szánt kerethez, és tartalékból 400 millió forintot irányítottak át egy magáncéghez, a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató-, és Tudástranszfer Központ Kft.- hez. A cégnek három tulajdonosa van, az egyik a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt., amely nem ismeretlen a közbeszerzések területén, nyert már tendert a Duna Aszfalt Kft.-vel, ahogy a Swietelsky-Közgép duóval is.
A 400 milliós támogatásban részesülő társaság másik két tulajdonosa Szűcs László, valamint Orbán Viktor fogorvosa, dr. Bátorfi Béla. A fogorvos nevét először 2011 környékén hallhattuk, ekkor derült ki, hogy a kormány 1 milliárd forintot kíván fordítani a fogászati turizmus által kínált lehetőségek kihasználására. Ezt Orbán Viktor az első Magyar Fogászati Turizmus Konferencián jelentette be, ahol bemutatták az “Országos Fogászati Turizmus Fejlesztési Programot” is. Ennek alapítói dr. Bátorfi Béla és Szűcs László voltak.
A kormány a konferencia után egy héttel határozatot hozott az egymilliárdos támogatásról, az összeget a kormányzati tartalékból vették ki. A pályázat később egészen furcsán alakult: azoknak ugyanis, akik nyerni akartak rajta, részt kellett venniük egy másik, „Innováció a fogászatban” tárgyú pályázaton is. Erre viszont csak azok jelentkezhettek, akik vállalták, hogy a következő két évben részt vesznek az Orvosi Turizmus Iroda programjában. A pályázaton nyertes, az Origo által megkérdezett fogászok szerint a kitétel azt jelentette, hogy a pályázati pénz egy részéből személyre szabott innovációs csomagot vásároltak dr. Bátorfi Béla magáncégétől, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt.-től (OTI Zrt.), amely mellé megkapták a cég know-how-ját, illetve a tagsági viszonyt.
Miután kiderült az 1 milliárdos támogatás, többen úgy értelmezték, hogy a pénzt közvetlenül dr. Bátorfi cége, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. kapta meg. Szűcs László, dr. Bátorfi üzlettársa 2012 elején erről a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy ez tévesen terjedt el, hiszen dr. Bátorfi Béla cége még csak nem is kért állami támogatást. “Habár Bátorfi Béla cége megfelel valamennyi követelménynek, az orvos morális okokból döntött úgy, hogy nem kíván élni a támogatási lehetőséggel, miután az elmúlt kilenc hónapban a sajtó tévesen kapcsolta össze a nevével az elkülönített egymilliárd forintot (…) A hírekkel ellentétben Bátorfi egyetlen forint állami támogatást sem kapott, és – döntése következményeként – fogászati vállalkozása nem is fog kapni” – nyilatkozta akkor Szűcs.
Az kétségkívül igaz, hogy Bátorfi az egymilliárd forintos tenderen nem indult, akkor viszont nem volt ilyen szemérmes, amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez kellett pályázni. Bátorfi és Szűcs érdekeltségei ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől 2012 közepe óta összesen 2,2 milliárd forint állami és uniós támogatáshoz jutottak.
Az első támogatást 2012 júniusában ítélték meg a cégcsoportnak. A Bátorfi és Társa Fogászati Kft. “innovációs eredmények hasznosítására” kapott 5 millió forintot. A Bátorfi és Társa Kft. tulajdonosa az Implantátum Kft., ami pedig dr. Bátorfi Béláé, és Bátorfi Ágnesé. Egy szűk évvel később újabb támogatásról döntött az NFÜ: 2013 március végén ítéltek meg közel 1,3 milliárd forintot a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató-, és Tudástranszfer Központ Kft.-nek önmaga (tehát a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató-, és Tudástranszfer Központ) és a Nemzetközi Allergia Központ létrehozására. Ez a projekt várhatóan 2014 augusztus végén zárul.
Ezt az 1,3 milliárd forintot ugyanaz a cég kapta, amely a választások előtti héten 400 millió forinthoz jutott a tartalékból, amiből “a központ működéséhez kapcsolódó megalapozó kutatásokat” kell készíteniük. Ez a vállalkozás tehát eddig már összesen 1,7 milliárd forint közpénzt kapott.
2013 novemberében újra örülhettek Bátorfiék, egy másik cégüknek, a Malév Air Tours Kft.-nek ugyanis 56 millió forintot ítéltek meg “komplex fejlesztésre”. Ekkor már Orbán Viktor irányította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János útján. Két hónappal később, december 17-én ugyanezen a programon belül (GOP 2.1.1-12/B) a Bátorfi-Szűcs-féle OTI Zrt. is kapott támogatást. Ennek a cégnek ugyancsak “komplex vállalati technológia fejlesztésére” ítéltek meg 173 millió forintot. Egy nappal később pedig ugyanez a cég újabb 249 millió forinthoz jutott, de ezt már más címen ítélték meg a társaságnak, és más programban. Az OTI Zrt.a GOP 3.3.2-13 programból is kapott pénzt “B2B közösségi rendszer kialakítására a magyarországi fogászati és fogtechnikai szolgáltatók számára”.
273/2013. (VII. 15.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségről
3. § (1) Az Ügynökség a miniszterelnök irányítása alatt működő
központi hivatal. A miniszterelnök az Ügynökség irányítását a
Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el.
Ám ami még a fentieknél is érdekesebb, hogy ugyanezen a napon, tehát december 18-án döntöttek egy újabb, ezúttal 137 millió forintos Malév Air Tours-támogatásról is (utaztatás-ügyviteli portál létrehozása), továbbá szintén ezen a napon ítéltek meg 248 millió forintot a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft.-nek (B2C szolgáltatásközvetítői keretrendszer kiépítésére), továbbá 35 millió forintot a Digital Board Networks Kft.-nek (Apáczai Tudástár 2.0 – Digitális tananyag hozzáférés javítása).
Ezek a cégek mind Bátorfi és Szűcs érdekeltségei (a Digital Board Networks csak Szűcsé), amelyek tehát egy nap alatt, ugyanazon programon belül (GOP 3.3.2-13) összesen 669 millió forinthoz jutottak az Orbán és Lázár irányítása alatt álló NFÜ-től. A Bátorfi-Szűcs érdekeltségeknek megítélt NFÜ-s összeg 2,2 milliárd forint, a végösszeg tehát, amit a fogorvoshoz köthető cégcsoport 2012 közepe óta kapott, a kormányzati tartalékból kivett százmilliókkal együtt ma már a 3 milliárd forintot közelíti.
Oroszi Babett
HELYREIGAZÍTÁS
A fenti cikkben azt a valós tényt, hogy a 1203/2014. (IV. 1.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja alapján a Kormány 400 millió forint támogatást biztosított a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató- és Tudástranszfer Központ működéséhez kapcsolódó megalapozó kutatások megvalósításához, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ehhez az összeghez a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató- és Tudástranszfer Központ Kft. hozzájutott.
2014. április 8-án megjelent „Hárommilliárd forinthoz közelítenek Orbán fogorvosának állami támogatásai” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy dr. Bátorfi Béla állami támogatásai hárommilliárd forinthoz közelítenek.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!