Egy éve írtunk először arról, hogy a Magyar Villamos Művek jelenlegi vezérét, Baji Csabát az előző kormányzati ciklusban tanácsadóként foglalkoztatta a cég vezetése. Mivel akkor az MVM sem a megbízási díjat, sem a teljesítési dokumentációt nem adta ki közérdekű adatként, bírósághoz fordultunk. Tudni szerettük volna: mennyiért és milyen tanácsokat adott a jelenlegi vezérigazgató az akkori menedzsmentnek, akik közül néhányan az ügyészség vádirata szerint bűnszervezetet keretében fiktív szerződések sokaságát kötötték meg.
Később egy informátor eljuttatta hozzánk a megbízási díj összegét: a tanácsaiért havi egymillió forint plusz áfát kasszírozott a szocialista kormányok idején a fideszes kötődésű üzletember. Megírtuk azután azt is, hogy Szász András, az MVM egyik másik akkori tanácsadója egy bírósági tárgyaláson elmondta, a tanácsadás keretében a jelenlegi vezérigazgató támogatta az egyik olyan MVM-projektet is, ami miatt az ügyészség később vádat emelt. Ez csak tovább növelte kíváncsiságunkat a teljesítési dokumentáció iránt.
Baji Csaba támogatta az MVM offshore projektjeit
“Baji Csaba 2006-2007-ben személyes tanácsadói szerződéssel tanácsadója volt a Puerto 2006 SL-nek, egyébként ugyanígy tanácsadója volt Kocsis Istvánnak. A tanácsadói szerződés alapján a teljesítésigazolások ellenében komoly összegeket is felvett. Ezt követően, vagy ennek során ő ismerte a nádprojektet illetőleg a Puerto 2006 ügyeit is és folyamatosan támogatta is” – tovább a teljes cikkre.
Ma megszületett az ügyben az elsőfokú ítélet: a nem jogerős döntés szerint az állami cég nem titkolhatja el a megbízási díj összegét, a teljesítésigazolásokat, illetve a Baji Csaba által készített elemzések többségét sem.
A magunk részéről el tudjuk fogadni, hogy az MVM-nek mint a villamosenergia-piacon működő cégnek lehetnek üzleti titkai. Nyilván nem perelnénk olyan adatokért, amelyeknek a nyilvánosságra kerülése indokolatlanul versenyhátrányba hozná a közösségi tulajdonban álló társaságot. Nehéz volt azonban elképzelni, hogy hat évvel ezelőtti, más világgazdasági és szabályozási környezetben megszületett piaci elemzések ma, 2012-ben milyen üzleti károkat okoznának. Ráadásul szerintünk éppen a társaság érdeke az, hogy minden kétséget eloszlasson azt illetően, hogy a jelenlegi vezérigazgató egy zűrös panamákkal teli időszakban megalapozottan kasszírozott-e évi 12 millió forintot egy állami cégtől.
Az elsőfokú ítélet ellen nem fogunk fellebbezni. Reméljük az MVM is belátja végre, nem titkolhatja el a közvélemény elől a kezelésében levő közérdekű adatokat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntéselőkészítésre hivatkozva nem mondta meg a vételárat, de a bíróság első fokon kötelezte a tárcát a szerződés kiadására.
Hiába trükköztek: az elsőfokú bírósági ítélet szerint a külügyminisztériumnak ki kell adnia, hogy mennyiért béreltek repülőt Szijjártó japán körútjára.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!