Hírek

Holtan látná az újságírókat a polgármester

„Addig nem nyugszom, amíg Tuffi Aré (az El Deber újság szerkesztője) és az összes újságíró nem lesz két méterrel a föld alatt. Minden újságíró trágya. Megtaláljuk a módját, hogy kiüssük őket” – mondta szeptember 5-i beszédében Percy Fernández, bolívia legnagyobb városának, Santa Cruz de la Sierrának a polgármestere. Az IPI (Nemzetközi Sajtóintézet) értesülése szerint az El Deber az utóbbi időben több kritikus cikket is közöl Fernández tevékenységéről. Nem ez volt az első eset, hogy a polgármester nekiment az újságíróknak. Márciusban a városi média legtöbb szereplőjét hazugnak nevezte, miután egy kórházi sztrájkról tudósítottak. Júliusban az El Deber újságíróit „báránybőrbe bújt farkasokként” jellemezte és azzal vádolta a lapot, hogy kétségbe vonják a hatalmát.  Fernández egy másik újságírót nyilvánosan szamár hívott és arra utasította, hogy bőgjön úgy, mint az állat. Az IPI szerint 2012-ben egyre több újságírót ért szóbeli inzultus Latin-Amerikában politikusok révén – a polgármesterektől az elnökökig. A trendben leginkább Rafael Correa ecuadori elnök jár az élen.

 

Megosztás