Hírek

Közvetlen kapcsolat a Flame és a Stuxnet között

Biztonsági szakértők közvetlen kapcsolatot találtak a hírhedt Stuxnet vírus és a nemrég felfedezett Flame kémprogram között – számol be az ecj.net. Ez arra utal, hogy a programokat fejlesztő két csapat együttműködhetett és együtt dolgozhatott. A nyomok az Egyesült Államok és Izrael kormányaihoz vezetnek, amelyek beismerték, hogy részt vettek a Stuxnet kifejlesztésében. A Stuxnet feladat az volt, hogy szabotálja az iráni nukleáris programot. „Biztosak vagyunk benne, hogy a Flame fejlesztői megosztottak néhány forráskódot a Stuxnet kiötlőivel” – mondta egy online prezentáció során Roel Schouwenberg, a moszkvai Kaspersky Laboratórium vezető kutatója. „Ez a végső bizonyíték arra, hogy a két csapat legalább egy alkalommal együtt dolgozott” – tette hozzá, bemutatva a Kaspersky kutatási eredményeit. Mint arról korábban az atlatszo.hu is írt, a Flame adatvadász vírus információkat gyűjtött elsősorban közel-keleti, főleg iráni számítógépeken, de magyar gépekre is eljutott és 2008 nyarán indulhatott el. A Stuxnet iráni urániumdúsító centrifugák ezreit tette tönkre 2010-ben, ebben az évben fedezték fel, ám az első variánsa már 2009-ben indított támadásokat számítógépek ellen.

 

Megosztás