Hírek

Sokat költ az LMP a Facebookon

Rekordösszeget költött eddig idén az LMP hirdetésre a Facebookon – derült ki az atlatszo.hu közérdekű adatigényléséből. A párt elsőként válaszolt az összes párthoz intézett körkérdésre. A KiMitTud közérdekű adatigénylő portál segítségével az összes parlamenti pártot megkérdeztük, hogy 2010-ben, 2011-ben és 2012 folyamán eddig mennyit költöttek hirdetésre a Facebook-on.

A KiMItTud rövid történetében a pártok közül az első érdemi választ az LMP adta (a legelső válasz az Alkotmánybíróságtól érkezett), a párt már az igénylés beérkezése után rögvest rövid emailben válaszolt, hogy dolgoznak a kérdésen, mint írták, „az adatszolgáltatásnak elvi akadálya természetesen nincs, a gyakorlati megvalósítás módját azonban egyeztetni kell házon belül, mivel a Facebook hirdetésekről aligha készült külön kimutatás.” Pár nap múlva megérkezett a részletes válasz, ráadásul havi lebontásban, a táblázatok és az egész levelezés itt megtekinthető.

Az adatok szerint az idén eddig az LMP többet költött hirdetésre a közösségi oldalon, mint az előző években összesen, beleértve a 2010-es választási évet: 2010-ben 110 ezer forintot, 2011-ben 297 ezer forintot, idén pedig március végéig több mint egymillió forintot. A többi parlamenti pártot is megkérdeztük ugyanerről, hiszen tapasztalataink szerint a versenytársak is erősen nyomulnak a Facebook-on, de egyelőre az LMP adatai nem összehasonlíthatók a többiekével, amelyek nem válaszoltak, sőt nem is jelezték, hogy foglalkoznának a problémával.

KiMitTud-ot a múlt héten indította az atlatszo.hu azzal a céllal, hogy a közérdekű adatok iránt érdeklődő polgárok egy helyről indíthassák adatigényléseiket a közfeladatot ellátó  intézményekhez és böngészhessék mások adatigényléseit is. Az indulás óta eltelt pár napban mintegy félszáz adatigénylést indítottak el az oldal segítségével.

 

Megosztás