A Gropius Zrt. csődje III.: Akadozó felszámolás, időhúzás a bíróságon

A rohamos tempóban fejlődő cég elsőként a hazai hiper- és szupermarket-építési piacon vetette meg lábát. Sorra építették a Tesco-, Spar- és Plus-áruházakat, majd elnyerték a Plus  Jászberényi úti logisztikai központjának építési jogát is: a négymilliárdos projekt végén értesüléseink szerint az iparági átlagot messze meghaladó hasznot könyvelhetett el a Gropius. A cég vezetői amúgy kiváló információkkal rendelkeztek a különféle hiper- és szupermarketek beruházási terveiről, ugyanis többször éppen ott vásároltak földterületet, telket, ahová a multinacionális hálózatok az üzleteiket, illetve logisztikai központjaikat telepítették. Az építésére kiírt tendereket aztán rendre a Gropius nyerte el, a birtokában levő földterületeket pedig visszabéreltette az aktuális beruházóval.

Az árbevétel már 2002-ben átlépte az egymilliárdos értékhatárt, és a cég évről-évre tisztes nyereséget is termelt, így a tulajdonosok figyelme az akkor éppen szárnyaló ingatlanpiac felé fordult: lakóparkok építésébe kezdtek. A beruházásokhoz projektcégeket hoztak létre – ezek egyike, a Gropius végjátékában is fontos szerepet betöltő LÁSZLÓ-HÁZAK Kft. -, a kivitelező pedig a legtöbb esetben maga a Gropius volt. A lakópark-projektek mellett természetesen továbbra is megmaradtak a különféle hiper- és szupermarket-építések.

A Gropius Zrt. csődje II.: Az első milliók

Tizenkét éves sikertörténet ért véget  látszólag váratlanul tavaly októberben, amikor a Fővárosi Bíróság befogadta a Batki és Társa Kft. 2011. április ötödikén beadott felszámolási kérelmét a Gropius Zrt. ellen. 2008 óta több, még a szűkebb szakmai körök által sem ismert kísérlet történt a felszámolási eljárás megindítására, de ezeket a cég minden esetben sikeresen blokkolni tudta: volt olyan eljárás is, mellyel kapcsolatban csak két évvel később hozott határozatot a felszámolási bíró. Tovább a cikksorozatunk előző részéhez.

Óriási lépést, mondhatni nagyságrendi váltást jelentett a Duna City-projekt beindítása 2004-ben: az egykori Nagyvásártelep területét hírek szerint négymilliárd forintért vásárolták meg Csáktornyaiék. A ma is látható tervek alapján a 32 hektáros jó fekvésű területen – a Kvassay-hídtól délre a pesti Duna-parton – egymilliárd euróból új üzleti és lakónegyedet akartak létrehozni. A cég vezetői azonban elszámolták magukat, a Gropius számára egyedül túl nagy falatnak bizonyult a beruházás, így jól jött a Quaestor-csoport ajánlata: a létrejött Duna City Kft-nek fele-fele részben lettek tulajdonosai a szerződők.

Első lépésként hétszázmillió forintból átépítették a Kvassay utat, majd – másfél milliárd forintra becsült bekerülési költséggel – megkezdődött az infrastruktúra kiépítése. Sokak szerint ezzel a soha meg nem térülő projekttel roppant meg végzetesen a Gropius financiális helyzete: a cég méretéhez képest hatalmas beruházás a mai napig egyetlen forint jövedelmet sem hozott, lévén hogy a tényleges építési munkálatok el sem kezdődtek. Ugyanakkor a területre az MKB Banknak van több lépésben bejegyzett jelzálogjoga. A cégbírósági adatok szerint utoljára 2011. június 14-én jegyeztek be a bank számára jelzálogot – miközben bő két hónappal korábban kezdeményezték a Gropius ellen azt az eljárást, ami alapján aztán a Fővárosi Bíróság októberben el is rendelte a felszámolást.

Minderről vagy nem tudott a Gropius finanszírozó bankja, vagy reális esélyt látott arra, hogy az újabb hitellel a cég kievickélhet a csődközeli állapotból. Külön érdekessége a történetnek, hogy a bank ekkor már harmadszor jegyzett be jelzálogot a Duna City Budapest Kft. vagyonára. Akárhogy is, arra mindenesetre elég volt az újabb haladék, hogy a Gropius újabb projekteken tudjon indulni – a cég károsultjai szerint részben ennek is következménye, hogy a felszámolást követő októberi leállásnál csak a közvetlen alvállalkozói követelésként bejelentett hitelezői igény meghaladta a 170 millió forintot. A Gropius a beszállítói tartozásai miatt nem indulhatott volna közbeszerzéseken, márpedig így többszáz milliónyi közbeszerzési pályázatot nyert: tartozik többek között a XIII. kerületi Váci úti és a Szigetszentmiklósi Vackor óvoda beszállítóinak is.

Forrásaink szerint Csáktornyai a történetnek ezen a pontján sem hazudtolta meg önmagát: a szerződéses kötelezettségekre való hivatkozással, a szerződéses következményekkel való fenyegetőzéssel, illetve különféle, a kifizetésre vonatkozó ígéretekkel próbálta rávenni az alvállalkozókat, hogy befejezzék azokat a munkákat, melyeknek az addig már teljesített részét sem fizette ki a Gropius. Ugyanakkor ez a 170 millió korántsem a teljes ki nem fizetett tartozás, hiszen az alvállalkozók egy része, miután tisztában van azzal, hogy a Gropius vagyona – lévén banki jelzáloggal terhelt – szinte maradéktalanul a céget hitelező pénzintézeté lesz, be sem jelentkezik hitelezőként a felszámolóbiztosnál: a fizetendő regisztrációs díj csak újabb felesleges veszteség lenne számukra.

Két évvel a Duna City megvásárlása után indult a kőbányai Szent László téren a László-liget lakópark építése. A 110 lakásos épületegyüttesben ugyan 310 ezer forintról indultak a négyzetméterárak, mégis sikerült szinte minden lakást azonnal eladni. Kevésbé bizonyult sikeres befektetésnek az egykori Ürményi-kastély megszerzése Válon: egy települési intézményprojekt keretében szállt a Gropius-ra a tulajdonjog, ám a tervezett felújítás elmaradt, a birtokon információink szerint még állagmegóvási munkákat sem végeztek.

A cégnek a tízmilliárdot meghaladó mérlegfőösszeg és a négymilliárdos saját tőke dacára – a szakmában ez nem is volt titok – 2007-től kezdődően már voltak likviditási problémái. 2008-ban felszámolási eljárás is indult ellene: június 17-én kezdeményezte azt a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumánál a Gropius egyik, ekkorra már felszámolás alá került alvállalkozójának felszámolóbiztosa egy közel húszmillió forintos lejárt és nem vitatott követelés miatt. Információink szerint ekkorra már többen is hasonló kérelemmel fordultak az illetékes bírósághoz, de a Gropius az utolsó pillanatban addig mindenkit kifizetett – ezt az alvállalkozóját azonban valamiért nem. De a felszámolási eljárás mégsem akart elindulni.

Felszívódott EU-támogatások: Háromszázmilliót bukott az útfelújításon

Ígéret maradt az építőipari körbetartozások felszámolására irányuló kormánypárti nekiveselkedés. A nagyberuházásoknál a tartozás kiinduló pontja gyakran maga az állam, a kárvallottak pedig úgy érzik, hogy a közbeszerzéseket sorra nyerő cégek ezen a téren is előnyösebb helyzetben vannak, mint azok a kis- és középvállalkozások, amelyek az építési munkákat ténylegesen elvégzik. Pécsett közel 300 millióval ragadt be egy vállalkozás egy uniós finanszírozású munkába. Tovább a teljes cikkhez.

Az alvállalkozó nevében eljáró felszámolóbiztos bő két hónappal a kereset beadása után sürgetni próbálta az eljárást, ezt azonban a bíró elutasította – ehelyett decemberben kibocsátott végzésében, vagyis a felszámolási eljárás kezdeményezése után hat hónappal (!) felszólította a felperest, nyilatkozzon, a felszámolási eljárás kezdeményezését fenntartja-e? És nem is ez az egyetlen, a felszámolási eljárás tényleges előrehaladását kevéssé szolgáló mozzanat az ügyben: közel egy év telt el az eljárás előkészítése körüli huzavonával, mire megtartották az ügyben az első tárgyalási napot, és újabb egy év kellett ahhoz, hogy a bíróság nem jogerősen elrendelje a Gropius felszámolását.

A Gropius megbízottja, a Dr. Krasznai és Dr. Kollár ügyvédi iroda 2010. április 30-án kapta kézhez a felszámolást elrendelő végzést. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma ebben az esetben is – akárcsak majd az egy évvel később meginduló következő eljárásban – a Cash & Limes Zrt-t jelöli ki felszámolónak. De ezzel még nincs vége az eljárás furcsaságainak. A végzés ellen az alperesnek 15 napja van fellebbezni – ennek elteltével a felszámolásról szóló határozat jogerőssé válik. A csődtörvény vonatkozó rendelkezései alapján a követelések vitatására ezután nincs lehetőség, az eljárást meg kell indítani, és a követeléseket ki kell elégíteni. Ha ezeket a felszámolás alá vont cég megalapozatlannak tartja, úgy az erre vonatkozó igényét csak utólag, polgári peres eljárásban próbálhatja érvényesíteni.

A Gropius esetében a csődtörvény ezen előírását sem vették olyan szigorúan: a Fővárosi Bíróság minden további nélkül befogadta a felszámolásról szóló végzés kézhezvételétől számított hatvanegyedik (!) napon a cég fellebbezését, és azt az ügyben illetékes Fővárosi Ítélőtábla nem utasította el azonnal. Innét az eljárásnak nincs különösebb jelentősége, hiszen a 2011. áprilisában indított és 2011. októberében jogerőssé vált felszámolás „beelőzte” a Gropius egyik első áldozata által három évvel korábban indított eljárást. Talán magyarázható az első eljárás lassúsága a bíróság, és különösen a Gazdasági Kollégium általános  leterheltségével, de ez az eljárásnak a kárt szenvedett cégek némelyikének ellehetetlenüléséhez vezető lassúságát nem menti.

A két eljárás tempója közti különbséget valamelyest érzékelteti, hogy a tavaly indított eljárásban fél év alatt a bíróság 17 végzést hozott, vagyis nagyjából ennyi érdemi lépés történt, míg a 2008-ban indult eljárás két éve alatt ugyanez a bíróság ennél alig valamivel többet, mindössze 21-et. A károsultaknak persze van magyarázata erre is – de magyarázatoktól függetlenül tény, hogy mire sikerült elindítani a felszámolást, a jelzáloggal biztosított, tehát a bankokhoz kerülő ingatlanokon kívül lényégben nem maradt vagyon a Gropiusban.

Becker András – Vas A. Gábor

(Folytatjuk. Illusztráció: innen)