Adatigénylések

A Kossuth tér feldúlása – itt az előkészítő tanulmány

Kikértük és megkaptuk azt az előkészítő tanulmányt (PDF), amelyet a Kossuth téri átalakításokat elrendelő országgyűlési határozat megvalósításának első lépéseként  rendelt meg az Országgyűlési Hivatal. Az anyag a  Kossuth teret érintő építésjogi helyzetet írja le, és felméri a mélygarázs és látogatóközpont megépítése, valamint a további tervezett átalakításokhoz szükséges településrendezési terv-módosításokat. Az átalakítási projekt ellen taz LMP és a Védegylet is tiltakozott, mert bár konkrét tervek egyelőre nem készültek a tér átalakításáról és még kivitelező  sincs, az 5. kerület rekordgyorsasággal engedélyezte 76 fa kivágását a Parlament északi oldalán, a Károlyi szobrot eddig körülvevő parkban.

A háttértanulmányt az Országgyűlési Hivatal megrendelésére az Urban Lis Stúdió Kft. készítette. Szerettük volna megtudni, hogy mennyibe került ez a munka, de az Országgyűlési Hivataltól –  többszöri megkeresésünkre  – egyelőre nem érkezett válasz erre a kérdésünkre.

Az átépítés költségeivel kapcsolatban csak azt  – az elmúlt hetekben több lap által is nyilvánosságra hozott – információt kaptuk, hogy a Kossuth téren várható építési feladatokra az Országgyűlés Hivatala költségvetésében 2012-ben 2,4 Mrd Ft költségvetési előirányzat szerepel. A részleteket  nem hozzák nyilvánosságra, arra hivatkozva, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a „Kossuth tér rekonstrukciója, mélygarázs és látogatóközpont tervezése, építése és a beruházáshoz kapcsolódó szolgáltatások”  körébe tartozó beszerzéseket mentesítette a közbeszerzési törvény hatálya alól.

Jelenleg a terület régészeti feltárásának előkészítése folyik. A beruházás-lebonyolító kiválasztására irányuló beszerzési eljárás, és a  munkálatok tervezésére kiírt beszerzési eljárás  is folyamatban van, de ezek részleteit sem ismerhetjük meg, „mert azok a döntés meghozatalához szükséges eljárás során készültek, készülnek” – tudtuk meg az Országgyűlés sajtófőnökétől, Altorjai Anitától.  A költségekkel kapcsolatos részleteket csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha aláírták a szerződést a kiválasztott kivitelezővel.

Az LMP  több rendeletre és jogszabályra hivatkozva kifogásolta a fák kivágását, és az ügy kivizsgálását kérte Pesti Imre fővárosi kormánymegbízottnál. A kormánymegbízott erre válaszul kiadott közleménye szerint a fakivágások is a város zöldítését szolgálják, mert  mélygarázs kerül majd a térre, így a most aszfaltozott parkoló „kizöldülhet majd”. Pesti Imre az LMP kifogásaira adott nyilvános válaszában kitért arra is, hogy „a fakivágási engedély olyan határozat, amely az első fokú döntés jogerőssé válását követően azonnal végrehajtható.”

Egyelőre nincs garancia arra, hogy valóban a zöldfelületek növelése lesz az egyik eredménye az átalakításoknak, s az előkészító tanulmány is csak a jelenlegi zöldfelület mennyiségének megőrzéséről, az eddigihez képest más elrendezésben történő kialakításáról, nem pedig kiterjesztéséről beszél.

>>> Az előkészítő tanulmányt innnen letöltheti (PDF)

(Fotó: atlatszo.hu)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42