Adatigénylések

Százmilliók a politikai holdudvarnak: Mire költötték a Pécs 2010 projekt pénzeit?

2010-ben Pécs volt Európa egyik kulturális fővárosa. Noha a program keretében megvalósult rendezvényeket és népszerűsítésüket közpénzből finanszírozták, az ezzel kapcsolatos adatok eddig nem voltak nyilvánosan hozzáférhetők. A költségek túlnyomó hányadán az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) és a pécsi önkormányzat osztozott egy 2006-ban megkötött szerződés alapján, de a programköltségvetést a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből is kiegészítették. A most közölt dokumentumokhoz közérdekű adatkérelem keretében jutott hozzá Somlyódy Nóra újságíró, „A Balkán kapuja? Pécs Európa Kulturális Fővárosa” c. könyv szerzője. 

A kormányzati és az NKA-tól származó programkeret felett az akkor még az OKM-hez (jelenleg a Magyar Fejlesztési Bankhoz) tartozó rendezvényszervező társaság, a Hungarofest NKft rendelkezett. Az ügy hátterét megvilágítja, hogy a kulturális főváros programért felelős pécsiek a cím elnyerése után, 2005-6 táján úgy képzelték, hogy mérvadó szavuk lesz a program-, a kommunikációs és PR-pénzek elköltésében, akkor is, ha a projektnek ezt a részét a kulturális minisztériummal közösen finanszírozzák. A pozíciójukat viszont nem tudták bebiztosítani, erről tanúskodik a 2006-ban megkötött Pécs–OKM szerződés, amely egyértelműen rögzíti a minisztérium kontrollját, amit a Hungarofesten keresztül fejtett ki. A társaság 2009 folyamán került meghatározó pozícióba a programok szervezésében. A kommunikációs pénzekkel kapcsolatos végső szót szintén a Hungarofest mondta ki, és ők bonyolították le a közbeszerzéseket a média-, PR és nyomdai munkák elvégzésére.

Az alábbi dokumentumok többsége az OKM és az NKA által a 2010-es évre folyósított támogatások elköltéséről adnak számot, de megtalálható köztük a pécsi önkormányzati keretből finanszírozott promóciós munkáról szóló beszámoló is – a kormányzati pénzből végzett PR-munkák beszámolói csak papíron léteznek, 156 mappába lefűzve. Az adatok köre tehát nem terjed ki a pécsi költségvetésből megvalósult programokra, továbbá nem vonatkozik sem a 2010-et megelőző „felvezető évekre”, sem a 2011-es „levezető évre” szánt támogatások összegzésére. Utóbbira azért sem, mert ezt a száznegyvenmilliós összeget 2011 elején zárolták.

A dokumentumokhoz közérdekű adatkérelem keretében jutott hozzá Somlyódy Nóra újságíró, „A Balkán kapuja? Pécs Európa Kulturális Fővárosa” c. könyv szerzője. 2010 elején a Hungarofest még visszautasította az adatközlést, de a választások óta több vezetőváltást megélt cég már nem kezeli titokként az ezzel kapcsolatos adatokat. A narancs.hu-n olvasható két ügy feldolgozása, amelyek keretében százmillió forint jutott Mészáros Tamás ATV-s riporter érdekeltségébe az EKF dokumentálása és népszerűsítése címén.

1. Program

a. Beszámoló az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával megvalósult programokról (Lebonyolító: Hungarofest NKft; Összeg: 684.175.000 forint; Időtartam: 2010 január–december).

b. Beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósított programokról (Lebonyolító: Hungarofest NKft; Összeg: 234.000.000 forint; időtartam: 2010 január–december).

2. Média

a. Szakmai beszámoló a Pécs 2010 EKF program médiastratégiáján alapuló médiavásárlás tárgyában lefolytatott közbeszerzés keretében megvalósult tevékenységről (Megbízott: Berg Média; Összeg: 880 millió forint; Időtartam: 2009 július–2010 december).

b. Médiaértékelés havi bontásban. A médiaelemzéseken kívül a részletes kiértékelés és a megjelent cikkek is megtalálhatók a mellékletekben.

c. Médiafelületek vásárlására költött pénz médiumok szerint.

d. Médiavásárlás megoszlása print illetve televíziós médiumok között.

3. Nyomda

Nyomdai szolgáltatások (Megbízott: Pátria, Reálszisztéma Dabasi Nyomda, Printing Solutions – Demax Művek, Összeg: 176.5 millió forint, Időtartam: 2009 október–2010 december).

4. PR

Beszámoló a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program PR kampány tervezése és lebonyolítása 2009–2010 címmel lefolytatott közbeszerzés keretében megvalósult tevékenységről – a beszámoló kizárólag a pécsi önkormányzat költségkeretéből megvalósult PR munkára vonatkozik (Megbízott: Sensation Event Kft. – névváltoztatás után Sensation Kommunikációs Ügynökség Kft. -; Összeg: 112.961.165 forint; Időtartam: 2009 október–2010 december).

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42