Adatigényléses perek

atlatszo.hu vs MTVA: Elsőfokon megnyertük a székházpert, ki kell adni a szerződést

A Fővárosi Törvényszék tegnap ítéletet hirdetett az Átlátszó és az MTVA közötti perben. A harmadik tárgyaláson hozott ítélet alapján az MTVA törvényellenesen tagadta meg a Magyar Televízió Kunigunda úti székházára vonatkozó opciós szerződés kiadását.  Hiába hivatkozott az MTVA arra, hogy a székház-szerződés minősített adatot tartalmaz, ténylegesen minősítésre nem került sor – sem korábban, sem a folyamatban lévő per idején kezdeményezett eljárásban.

Hiába hivatkozott az MTVA arra, hogy a székház-szerződés döntés-előkészítéssel összefüggő adat, a bíróság egyetértett azon álláspontunkkal, hogy az aláírt szerződés már maga egy döntés, ami magától értetődően szolgál további döntések alapjául.

Hiába hivatkozott az MTVA arra, hogy a székház-szerződés üzleti titkot képez, a bíróság úgy ítélte meg, hogy kizárólag a szerződésben szereplő biztonsági intézkedések (pl. biztonsági szolgálat elhelyezése), illetve az üzemeltetési know-how kitakarására van mód.

Az ítélet nem jogerős, az alperes annak kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhet. Bízunk benne, hogy ehelyett megküldi nekünk a szerződés másolatát.

Előzmények:

Az MTVA betiltaná a peranyag közlését és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult

Ha tud titkot tartani, bárki belenézhet – perlünk a székházszerződésért

(Fotó: innen)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42