Cikkek

A miskolci önkormányzat büntetőjogi következményekkel fenyeget

Tegnapelőtt hoztunk nyilvánosságra a botrányos miskolci villamostenderrel kapcsolatos dokumentumokat, és máris levelet kaptunk a miskolci jegyzőtől, amiben az iratok eltávolítására szólít fel. A levél szóhasználata a pártállami időket idézi, büntetőjogi következményekkel fenyeget.

A jegyző szerint azzal voltunk jogsértőek, hogy egy zárt ülésre előterjesztett, „Nem nyilvános” jelölésű anyagot hoztunk nyilvánosságra. Ki kell, hogy ábrándítsuk a jegyző urat.

A zárt ülés és a nem nyilvános jelölés csak azt jelenti, hogy (talán) jogszerűen tagadhatná meg az iratok kiadását, ha tőle kértük volna. De ha már nálunk vannak ezek a közpénzek felhasználására vonatkozó, közérdekű adatok, akkor bizony azokat teljesen szabadon oszthatjuk meg a nyilvánossággal. Merthogy ezt egyetlen törvény sem tiltja.

Éppen azt tekintjük az atlatszo.hu egyik küldetésének, hogy tájékoztatni tudjuk a polgárokat arról, kik és milyen szempontok alapján hoznak döntést a közpénzek felhasználásáról.

Az pedig végtelenül szomorú, hogy húsz évvel a rendszerváltás után egy visszaélésgyanús ügylet dokumentációjának nyilvánosságra kerülésére úgy reagál egy helyi önkormányzat, hogy fenyegetni kezdi az újságírót.

A miskolci jegyző levele letölthető innen. (PDF)

A válaszlevelünk letölthető innen. (PDF)

(Fotó: innen)

Megosztás