Külföldi „ügynökök” adatbázisa Amerikában I.

A Collier Shannon Scott PLLC-t az első Orbán-kormány idején bérelte fel a nagykövetség havi tízezer dollárért egy évre, hogy amerikai kormányzati és törvényhozási szereplőkkel lépjen kapcsolatba a Magyarországot érintő diplomáciai és gazdasági kérdések tárgyában – ideértve az országnak juttatott amerikai segélyeket is (bejelentés, PDF). A szerződést a nagykövetség részéről Jeszenszky Géza, a másik oldalról Frank Koszorus Jr., magyarosabban Koszorús Ferenc szignálta, tehát a megbízás valószínűleg leginkább az ő személyének szólt. 1993-94-ben Koszorús a Paul, Hastings, Janofsky & Walker nevében szerződött le az ekkor Tar Pál vezette nagykövetséggel (bejelentés, PDF). Az eredeti, egy évre szóló szerződés 1994 áprilisának végén szignált módosítása Koszorúsék “diplomáciai és gazdasági” kapcsolatépítésének egyetlen területét nevesíti külön, az 1996-os budapesti expóval kapcsolatos amerikai részvétel mediálását (bejelentés, PDF).

A ‘96-os expó tervének kukába dobása a Beszélő korábbi cikke szerint már az MSZP-SZDSZ koalíciós tárgyalások idején felmerült, majd a világkiállítási terveket 1994 novemberében végleg ad acta tette a Horn-adminisztráció. A Koszorús-féle szerződést viszont nem szüntették meg, pedig erre minden lehetőség megvolt. Az amerikai magyar ügyvéd forrásfelhajtó képességére sajátos fényt vet, hogy a korábban említett Beszélő-cikk szerint „a Horn-kormány 176,5 milliárd forintra becsülte a világkiállítás összköltségét, ebből 125,37 milliárdnak közpénzekbôl, 31,13 milliárdnak pedig vállalkozói forrásból kellett volna összejönnie. Utóbbiból azonban 1994. június 30-ig csak 0,23 milliárd forint csordogált be, az Amstel és a Coca Cola állítólagos szponzoradományából, amely valójában a kizárólagos italszállítói jog megvásárlását takarta.”

Koszorús ügyvéd úr

A Washingtonban ügynökösködő Koszorús nevét az általa elnökölt Amerikai Magyar Szövetség, illetve a Seuso-kincs kapcsán szokás emlegetni. A Lord Northampton kezébe került, és talán Magyarországról ellopott római kori kincslelet ügyében a Koszorús képviselte magyar állam polgári pert indított 1993-ban. Az ügyről folyamatosan tudósító újságíró, Tóth Sándor 2004-es megjegyzése szerint ”a perköltségre és a lord által benyújtott kártérítésre Magyarország eddig mintegy 3 millió dollárt költött el. A kiadások a per elvesztése (1994 – a szerk.) óta eltelt években tovább nőttek, és mára szerény becslések szerint is meghaladják az egymilliárd forintot. (…) Máig megoszlanak a vélemények a magyar állam jogi képviseletét ellátó Frank Koszorus ténykedéséről.” A Seuso-ügy volt miniszteri biztosa, Bánkutiné Hajdu Éva pedig az ügyvéd személyes kéréséből eredezteti, hogy annak idején “nem lehetett beszélni és írni “ a kincsekről.

Koszorús az Amerikai Magyar Szövetség elnökeként tett arról is, hogy ne essen a pártatlanság bűnébe. 2009-ben Koszorús szövetsége más vezetőivel együtt arra kérte Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökét, hogy Bajnai Gordon regnáló miniszterelnök esedékes látogatásának fogadása helyett inkább várja meg, míg a választások utáni új kormányfőt fogadhatja. Az ügyvéd ugyanebben a körben a 2010-es magyar országgyűlési választások két fordulója között (tehát a második forduló eredményének befolyásolására alkalmas időpontban) gratulált “a FIDESZ-KDNP és vezére, Orbán Viktor történelmi jelentőséggel bíró elsöprő győzelméhez”, azóta pedig személyesen is vehemensen védi minden fórumon az Orbán-kormányt, például annak médiatörvényét érő “igazságtalan bírálatokat”.

Demján-cég is közvetített

Egy másik ismert amerikai magyar nevéhez fűződő cég, az Information for Investment Decisions (IID) szintén az első Orbán-kormány és Jeszenszky ideje alatt nyert el egy éves szinten százezer dolláros ellentételezésért végzett, az amerikai kongresszus tevékenységének figyelemmel kíséréséről szóló kontraktust. A céget a hetvenes években megalapító Szekeres Szabolcs akkor lépett ki az IID-ből, amikor az egyik állami vagyonkezelő és privatizációs cég, az ÁV Rt. élére hívta haza 1993-ban az MDF-vezetésű kormány, de egy “házon belül” elintézett lakáskölcsön miatt már 1994 januárjában le kellett mondania. A szerződést egyébként az IID nevében egy Szekeres János nevű úriember írta alá (bejelentés, PDF).

1993-96 között három, meglehetősen különböző magyar entitás látta jónak, ha a végül ugyanahhoz a PR-céghez, a Carmen Group, Inc. & Linton, Mields, Reisler & Cottone, Inc.-hez befutó megbízásait egy-egy Demján Sándorhoz köthető vállalaton keresztül közvetítse ki. Az ’56-ban Kanadába emigrált Andrew Sarlós, majd az egy ideig szintén Kanadában dolgozó  Demján nevével fémjelzett, torontói székhelyű Közép-európai Befektetési Társaság (CEIC Holdings) a Pénzügyminisztérium megbízásából 101 ezer dolláros megbízást közvetített a Carmennek. A cég ebből az összegből az akkori pénzügyminiszter (Szabó Iván, MDF) egyhetes amerikai tartózkodásának sajtólefedettségét szervezte. A Carmen szakértőinek óradíj-táblázata mellé csatoltak egy kizárólag magyar neveket tartalmazó listát is: eszerint Takács Ildikó munkája (aki a CEIC alelnökeként a szerződést is szignálta) óránként száznyolcvan dollárt ért valakinek (bejelentés, PDF). Gál Zoltán akkori házelnök egy darab, tizenegyezer dolláros Carmen-szervezésű sajtóreggelije is a CEIC-en ment keresztül (bejelentés, PDF).

A Carmen harmadik magyar megrendelését 1996-ban szállította a DMT Holding (ma D&T Budapest Kommunikációs Kft.), amely a kérdéses időszakban Takács Ildikó ügyvezetése alatt állt, aki több vállalatban is évtizedes üzleti kapcsolatban állt Demján Sándorral.  A Carmennek ezúttal Erős Jánosnak, az ekkor még állami tulajdonban lévő  K&H bank elnökének kellett találkozókat szerveznie (bejelentés, PDF). Erős korábban egy Közép-Európai Fejlesztési Társaság (CEDC) nevű, szintén észak-amerikai kötődésű cég élén váltotta Demján Sándort.

(Folytatjuk)