Az atlatszo.hu birtokába került dokumentumok tanúsága szerint hónapokig tartó, rendkívül alapos nyomozást folytatott a rendészeti szakszervezetek által szervezett tavaszi demonstráción tűzcsapokat nyitogató tüntetők után a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya. A 2011. április 16-án tartott demonstráció résztvevői közül több tüntetőt azonosítottak, őket rongálás miatt akarják bíróság elé állítani.
A birtokunkba került dokumentumok tanúsága szerint Fegyverneki Ferenc egyike annak a nyolc embernek, akiket tűzcsap-nyitogatókként azonosított a korrupciós bűnözés elleni osztály nyomozása. A gyanú szerint a nyugdíjas tűzoltó a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége által szervezett áprilisi demonstráción „jelenlétével a tűzcsapot megnyitó demonstrálókat a cselekmény elkövetésére buzdította, mellyel az elkövetők szándékerősítő hatását eredményező pszichikai bűnsegélyt nyújtott” (jegyzőkönyv gyanúsított kihallgatásáról, PDF). A rendőrség szerint ez bűnsegédlet rongálás vétségében, ezért Fegyvernekit rabosították: lefényképezték és ujjlenyomatot vettek tőle. Ügyét vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.
Fegyverneki szerint ez nonszensz, hiszen nem történt rongálás, a rendőrség sem állítja hogy ő rongált volna, ráadásul nem is ő szerepel azokon a videófelvételeken, amelyek a „pszichikai bűnsegéd” tevékenységét örökítik meg. A nyugdíjas tűzoltó azt mondta az atlatszo.hu-nak, hogy a rendőrség eljárása alkalmas a jogaikért demonstráló rendvédelmisek megfélemlítésére, hiszen ilyen alapon bármelyik tüntetőt meggyanúsíthatták volna.
Fegyvernekin kívül még hét férfit azonosított az augusztusig tartó, rendkívül alapos nyomozás tűzcsap-nyitogatóként, köztük olyan tűzoltókat, akik akkor nem is tüntethettek, mert éppen szolgálatban voltak Vácon. Az eljárás alaposságára jellemző, hogy a BRFK Bűnügyi Információs Főosztály a katasztrófavédelemnél és a tűzoltóságoknál is adatgyűjtést végzett, a nyomozás során több száz oldal irat keletkezett, és még a gyanúsítottak cellainformációit is beszerezte a rendőrség a mobilszolgáltatóktól.
Ebben a kiemelt jelentőségű bűnügyben a kárérték (a Fővárosi Vízművek tájékoztatása, PDF) 27,500, azaz huszonhétezer-ötszáz forint volt, ebből 21 ezer forintot szakértői díjként számolt el a vízmű – az elfolyt víz értéke alapján nem is indulhatott volna büntetőeljárás. A nyomozás költségéről nincs értesülésünk.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az Átlátszó birtokába került miniszteri előterjesztés szerint a hulladékgazdálkodás kizárólagos állami tevékenységgé válhat, amit koncesszió útján, azaz magánvállalkozások bevonásával szerveznének...
A 2024-es budapesti olimpiai pályázatot megalapozó megvalósíthatósági tanulmány hasonlít Columbo felügyelő feleségéhez: mindenki tudja, hogy létezik, de még nem látta...
Minket is elért a Nagy Kormányzati Kiszivárogtatáshullám, kormánypárti sajtóorgánumok után az atlatszo.hu is megkapta az Ernst & Young auditorcég norvég...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!