Adatigényléses perek

Hivatali visszaélés lehet a gödi akkugyárat sújtó büntető határozatok eltitkolása

Bírósághoz fordultunk, mert jogi álláspontunk szerint a Pest megyei kormányhivatal jogsértően nem adja ki a gödi akkumulátorgyárra az utóbbi időben kirótt munkavédelmi, tűzvédelmi és egyéb bírságok dokumentumait. A Pest Központi Kerületi Bíróság február 25-i tárgyalásán lapunk és kormányhivatal jogi képviselője is összefoglalta érveit az ügyben; lapunk jogásza elmondta, hogy a hatósági eljárásokat lezáró határozatok közadatok, melyek bárki számára megismerhetőnek kellene lenniük. A bíróság március 11-ére halasztotta az ítélet kihirdetését. Videóriport. 

Adatpert indítottunk, mert a Samsung gödi akkumulátorgyára számára az utóbbi másfél évben kiadott bírságos határozatokat a Pest Vármegyei Kormányhivatal közadatigénylésre nem küldte meg nekünk. Az ügyben márciusban várható ítélethirdetés.

Az Átlátszó a korábbi években több mint 50, a Samsung-gyárra kirótt büntető határozat dokumentumát kapta meg közadatigénylések nyomán. Az elmúlt egy évben azonban a Pest megyei kormányhivatal titkolja ezeket az iratokat, álláspontunk szerint jogsértő indokkal tagadja meg azok kiadását.

 

Február 25-én került sor a Pest Központi Kerületi Bíróságon az ügy perfelvételi tárgyalására. Tóth Balázs, az Átlátszó jogi képviselője elmondta, hogy a közérdekű adatok kiadása ügyében egyértelmű a törvényi szabályozás, a 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 33. § ugyanis kimondja:

(5) Ha törvény a döntés nyilvánosságát nem korlátozza vagy nem zárja ki, az eljárás befejezését követően a személyes adatot és védett adatot nem tartalmazó véglegessé vált határozatot, valamint az elsőfokú határozatot megsemmisítő és az elsőfokú határozatot hozó hatóságot új eljárásra utasító végzést bárki korlátozás nélkül megismerheti.

A közigazgatási hatósági eljárásokat lezáró határozatokat tehát a törvény szerint bárki – így az Átlátszó is – megismerheti, közadatként kikérheti. A Pest megyei kormányhivatal – és több más megyei kormányhivatal is – viszont adatigényléseinkre körülbelül fél éve csak egy tájékoztatót tartalmazó levelet küld, írtuk meg korábban.

A kormányhivatali tájékoztató azt tartalmazza, hogy az ügyféli jogállás igazolás mellett nyújtsunk be iratbetekintési kérelmet a kért dokumentumok ügyében. A kormányhivatal arra hivatkozik, hogy az Átlátszó nem volt ügyfél azokban az eljárásokban, amelyek kapcsán ezek a kért iratok keletkeztek. Csakhogy nem eljárási iratokat akarunk megismerni – melyek megtekintése érdekében iratbetekintési jog gyakorolható az ügyfelek számára –, hanem eljárást lezáró határozatokat. Ezek közadatként való nyilvánosságra hozatalát pedig az Info tv. szabályozza.

 

Az Átlátszó jogásza azt is elmondta a bíróságon: álláspontja szerint, amikor egy ilyen egyértelmű törvényi szabálynak nem tesz eleget egy hatóság – jelen esetben a Pest megyei kormányhivatal –, akkor hivatali visszaélést követ el.

„Tulajdonképpen az történik, hogy egy újságírót akadályoznak a munkájában. Ezzel megfosztják a nyilvánosságot attól, hogy megismerhesse, milyen szabálytalanságok, mulasztások történtek az elmúlt egy-másfél évben a gödi Samsung-gyár működésében” – hangsúlyozta Tóth Balázs.

A bíróság az ügyben március 11-én fog döntést hozni.

Bodnár Zsuzsa

Nyitókép, videó: Pápai Gergely

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42