budakalász

Egy éjszaka alatt ürítették ki a kórházat, most a Máltaiak üzemeltethetik tovább 

Egy évnek kellett eltelnie, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, miért ürítették ki egyik napról a másikra a pomázi Gálfi Béla Kórház budakalászi részlegét. A háttérben a koronavírus állt, ezt azonban sokáig senki sem akarta elárulni. Most azt is megtudtuk, hogy az intézményt a Máltai Szeretetszolgálat kapta meg – ingyen – használatba, de az állam azt is fontolgatja, hogy a tulajdonjogot is térítésmentesen átruházzák.

2021. március 13-án a pomázi Gálfi Béla Kórház budakalászi részlegét, amely a Lupa-tó partján áll, egy pillanat alatt ürítették ki. A betegek átkerültek Pomáz-Kiskovácsiba, amely 462 ágyával Magyarország második legnagyobb pszichiátriai szakkórházaként működik. Meg nem erősített információink szerint a kiürítés olyan gyorsan zajlott, hogy a dolgozók és betegek személyes dolgaikat is hátrahagyták. Miután erről a tényről értesültünk, érdeklődtünk a kórháznál, miért is volt szükség a betegek gyors elköltöztetésére.

Tájékoztatásuk szerint az akkori fenntartónak, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet főigazgatójának továbbították a kérdéseinket, aki több, telefonos megkeresés után sem kívánt tájékoztatást nyújtani. A kórház szintén nem reagált megkeresésünkre.

Több adatigénylést nyújtottunk be, mind az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézethez, mind a URBS PRO PATIENTE Közhasznú Nonprofit Kft.-hoz, mely a Gálfi Béla Kórház cége. Az OMII főigazgatója, dr. Erőss Loránd főigazgató főorvos 30 nappal később reagált közadatigénylésünkre, sajnálattal tájékoztatva minket, hogy a kérdéseink nem az intézet tevékenységére vonatkoznak, hiszen „a válaszok megadásához szükséges adatokat az intézet nem kezel” – írta többek közt.

A Gálfi Béla kórház a megkeresésünk után már 40 nappal reagált – erre hivatalosan 15 napjuk lett volna –, és arról tájékoztatott minket, hogy annyira megterheli őket a COVID-járvány, hogy még 45 nappal meghosszabbítják a válaszadást.

Egy év, és meg is van a válasz

Végül 2022. március 28-án, több mint egy évvel az események után megkaptuk a válaszokat. A kórház tájékoztatása szerint 2021. március 13-án 17 fő, 14-én pedig 15 fő bizonyult COVID-pozitívnak.

„A járványügyi szakmai szabályoknak megfelelő elkülönítésre, állapotuknak megfelelő ellátásra volt szükség, ennek érdekében összesen 32 fő COVID pozitív beteg a kórház Pomáz-Kiskovácsi telephelyére került áthelyezésre. A budakalászi telephelyet a lecsökkent beteglétszám, azaz a COVID pozitivitást nem mutató összesen 39 fő ellátása céljából mar nem lehetett fenntartani, ezért ők aprilis 6-an kerültek elhelyezésre a kórház Pomáz-Kiskovácsi telephelyére további gyógykezelés érdekében állapotuknak megfelelő rehabilitációs, illetve krónikus pszichiátriai osztályokra” – olvasható a levélben.

Tájékoztató kiírás a budakalászi intézmény előtt

Hogy később miért nem lehetett visszavinni a pácienseket a telephelyre a COVID-ból való kigyógyulásuk után, vagy miért segítette az elkülönítést, hogy a betegek a jóval több beteget gondozó kiskovácsi részlegre kerültek, nem tudható. A telephelyet lezárták, a tóparton álló épület egyelőre üresen áll.

Vizsgálják az ingyenes átruházást

Az évek alatt számos orvosigazgatót elfogyasztó kórház fenntartóját, az URBS PRO PATIENTE Kft.-t a kormány 2022. április 5-én a Máltai Szeretetszolgálat fenntartásába helyezte (1221/2022.), kivéve a 42 aktív ágyas pszichiátriai ellátást, melyet az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet kap meg.

A határozatban az is szerepel, hogy

a pomázi, három helyrajzi számon lévő ingatlant a szeretetszolgálat részére versenyeztetés mellőzésével és ingyenesen adják használatba,

sőt „meghatározott ingatlanok tekintetében az agrárminiszter bevonásával vizsgálja meg azok tulajdonjogának a Szeretetszolgálat javára történő ingyenes átruházásának lehetőségét”. Az összesen 13 hektáron és 8597 négyzetméteren fekvő kórház így a szeretetszolgálathoz kerülhet.

Nem idegen a feladat

A szeretetszolgálat több szociális bentlakásos intézetet is üzemeltet, tájékoztatásuk szerint jelen pillanatban húszféle egészségügyi tevékenységet végeznek az ország számos pontján.

„Többek között mentőszolgálatot működtetünk Budapesten, ápolási otthont tartunk fenn Miskolcon, orvosi rendelőket üzemeltetünk Kecskeméten, Pécsett, Debrecenben, járnak a mozgó orvosi rendelőink, van tüdőszűrő és gyermekszemészeti szűrőcsoportunk, addiktológiai ellátásunk, mozgóőrségünk, COVID szűrőállomásunk.

A Máltai Szeretetszolgálat szegedi Hajléktalan Egészségügyi Centrumának megnyitója (forrás: maltai.hu)

A Máltai Mentőszolgálat tavaly volt 30 éves, hajléktalan emberek tüdőszűrését 1995 óta végzi a Szeretetszolgálat, mozgó rendelőink helybe viszik a háziorvosi ellátást az utcán élő embereknek, a fővárosban és Veszprémben működő 24 órás EÜ centrumunk ugyancsak a legelesettebb embereket látja el. Szakápolási tevékenységet nyolc különböző intézményben végzünk, és számos bentlakásos intézményünkben van orvosi rendelés is” – írta Romhányi Tamás kommunikációs vezető megkeresésünkre.

A máltaiak szerint a budakalászi telephelyet azért nem használják, mert mert műszaki állapota rendkívül leromlott. „Fejlesztési forrásokra kívánunk pályázni, hogy abban újra krónikus illetve rehabilitációs ellátást tudjunk megvalósítani” – tájékoztattak.

Családi házat is bérelnek

Az ügy kapcsán kiderült az is, hogy a kórház évek óta bérel egy családi házat Budakalászon, amelyben irodák kaptak helyet. A Martinovics utcai épületet a Kedd Kulturális és Szolgáltató Kft.-től veszik bérbe 2016 októbere óta.

Ezért nettó 6 097 644 forintot fizetnek ki.

A ház tulajdonosa fele részben a cég ügyvezetője dr. M. Tóth Géza István, a Színház és Filmművészeti Egyetem volt rektora, filmrendező, producer. A cég 2019-ben törölte tevékenységei közül a Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadását.

A kórház által bérelt családi ház Budakalászon

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: A bezárt  budakalászi intézmény (forrás: Átlátszó/Zimre Zsuzsa)

Megosztás