A fakitermelés veszélyezteti a fokozottan védett, fehérhátú fakopáncs megmaradását

Rövid távú gazdasági érdekek írják felül az élővilág hosszú távú érdekeit, állítják azok a természetvédők, akik az Agrárminisztériumhoz fordultak egy ritka harkályfaj, a fehérhátú fakopáncs védelmében. Állításuk szerint a fakivágások és a különböző erdészeti beavatkozások – melyek a nemzeti parkok faállományát is érintik – olyan mértékűek, hogy veszélyeztetik a törvény által is védendő madárfaj megmaradását. Az erdészetek gazdasági érdekei azonban jórészt ellentétesek a természetvédők álláspontjával, mely szerint szigorúan korlátozni kellene az erdőgazdálkodást a védett és a Natura 2000-es területeken. 

Egy fokozottan védett harkályfaj, a fehérhátú fakopáncs védelmében sürgős intézkedésekre van szükség, hangsúlyozza több hazai zöld szervezet. A természetvédők szerint szakítani kell a magyarországi erdőgazdálkodás jelenlegi gyakorlatával is, mert számos védett faj és erdőterület van veszélyben az erdészeti beavatkozások és a túlzott mértékű fakitermelés  miatt. 

A Magyar Madártani Egyesület (MME) szeptember elején tette közzé azt az agrárminiszternek szóló Nyílt levelét, melyben a fehérhátú fakopáncs élőhelyeinek védelme érdekében azonnali intézkedéseket sürget. Az MME szerint a madár védelmében olyan védelmi zónák kijelölése szükséges, melyekben semmilyen gazdasági célú erdőgazdálkodás és fakitermelés nem történik. A védelmi intézkedéseket  megtételének szükségességére a Greenpeace, valamint Szendőfi Balázs természetfilmes is felhívta a figyelmet. 

Érintetlen, természetes erdők kellenek a faj megmaradásához

A természetvédők azzal érvelnek, hogy a ritka harkályfaj – melynek egész Európában csökken a létszáma – magyarországi élőhelyei veszélyben vannak, sőt a Dunántúl több régiójában (Zalai-dombság, Vértes, Gerecse) a közelmúltban már ki is pusztult a fehérhátú fakopáncs. Legnagyobb megmaradt állományai az Északi-középhegységben találhatók, főként a Börzsöny, a Mátra, a Bükk, az Aggteleki-karszt, és a Zemplén területén. Csakhogy az emberi beavatkozások és a gazdasági célú fagazdálkodás miatt a faj ezeken a területeken is veszélyeztetett. 

„A védett és Natura 2000 területeinken zajló erdőgazdálkodás jelenlegi volumene és módszerei (…) negatív hatásként nehezednek a hazai populációra” – olvasható az MME levelében. „Az általunk is felmért,

bizonyítottan költésre használt élőhelyeken az utóbbi időszakban is találtunk vágásra kijelölt erdőrészleteket,

akár egész drasztikus végvágás jellegű beavatkozásokat is. Úgy gondoljuk, hogy az ismert territóriumokban a védőzónák kijelölése nem csak egy lehetőség, hanem a természetvédelmi törvény által keletkeztetett jogszabályi kötelezettség, hiszen a gazdasági korlátozás híján egy fokozottan védett faj élőhelye súlyosan károsodik, vagy adott esetben meg is szűnik” – hangsúlyozza a madártani egyesület.  

A fehérhátú fakopáncsnak speciális az élőhelyigénye: a hűvös, párás mikroklímájú zárt erdőket, elsősorban a gyertyános-tölgyes és bükkös erdőtársulásokat kedveli, amelyekben álló és fekvő holt fa egyaránt bőven található. A madár számára a fészkelőhelyet és táplálékot is ezek a különböző korú – a korhadás különböző fázisaiban lévő – holt fák biztosítják. A faj megőrzéséhez tehát idős faállományokra és zavartalan, műveléssel nem érintett, természetes erdőkre van szükség. 

Mindemellett ez a harkályfaj Natura 2000 jelölőfaj is, ami azt jelenti, hogy védelme egyben az általa igényelt erdők minden lakójának – gombáknak, rovaroknak és más védett állat-és növényfajoknak – a védelmét is jelenti. A zöldszervezetek és a természetvédelmi szakemberek azt is kiemelik:

a madárfaj jelenléte – vagy hiánya – jelzi, hogy milyen állapotban van az erdő.

A jó természetességi állapotú erdők, melyek a fehérhátú fakopáncs számára is élőhelyet biztosítanak, magasabb szintű „ökológiai szolgáltatást” nyújtanak, mint a gazdaságilag kezelt erdők. Tudományos adatok igazolják, hogy minél magasabb egy erdő természetessége, annál nagyobb a stabilitása, a veszélyeztető tényezőkkel szembeni ellenálló képessége, valamint az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos haszna és alkalmazkodóképessége is. 

„Vágásos üzemmódú” erdőkezelés a nemzeti parkokban is 

Felvetődik a kérdés, hogy egy fokozottan védett madárfaj esetében miért kell minisztériumi „közbenjárás” az élőhely-védelmi zónák kialakításához. A magyarázat a megfelelő jogszabályi előírások hiányában és a nemzeti parkok sajátos helyzetében, valamint korlátozott lehetőségeiben rejlik.  

A fehérhátú fakopáncs egyik legnagyobb, még meglévő állománya a Bükk-hegységben, a Bükki Nemzeti Parkban található. A nemzeti park 42 269 hektárú területének kb. 95 %-a erdő, melynek közel 98 %-a állami tulajdonban van. Ezek kezelője szinte kizárólag két erdőgazdaság: az Egererdő Zrt. és az Északerdő Zrt.; a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) vagyonkezelésében a védett területnek alig 2,5 %-a áll. 

A nemzeti park honlapja az erdőkezelés módjáról azt állítja, hogy az „természetvédelmi szempontból nem megnyugtató” mivel 4200 hektár kivételével „a Bükki Nemzeti Park erdeit a mai napig hagyományos vágásos üzemmódban kezelik.” 

Az erdészetek gazdasági érdekeinek és a természetvédelmi szempontoknak összeegyeztetését akadályozza, hogy a BNPI nem rendelkezik  – a természetvédelmi törvényben is előírt – kezelési tervvel, csupán egy „egyeztetés alatt álló” tervezet érhető el a honlapján.

A természetvédő szakemberek szerint nincs rögzítve az sem, hogy a nemzeti park erdőterületeinek mekkora hányada maradhat érintetlen, mekkora területen folyhat ún. örökerdő-gazdálkodás (ahol csak természetes folyamatokra épülő, folyamatos erdőborítást biztosító kezelés megengedett), s mekkora területen végezhető vágásos üzemmódú kezelés.  

Így a természetvédelmi célú értékmegőrzés a két erdőgazdaság és a Nemzeti Park szakemberei közti egyeztetések révén valósulhat meg – ha egyáltalán megvalósul. A gyakorlatban viszont sokszor sikertelenek, vagy csak részleges eredményt hoznak ezek az egyeztetések. S habár arra van törvényi lehetőség, hogy egy nemzeti park igazgatósága megtiltsa az erdészeti beavatkozást egy-egy általa kijelölt területen, 

a fehérhátú fakopáncs élőhelyeinek védelmében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védelmi zónákat ezidáig nem jelölt ki.

Az Agrárminisztérium azonban mégis lépett az ügyben, állítja Szendőfi Balázs természetvédő legutóbbi bejegyzésében. A korlátozásokat azonban még nem hirdették ki, s közben megindultak a fakivágások a védett erdőkben, a fehérhátú fakopáncs élőhelyein is. A kivágott, 120-150 éves vagy idősebb fák nagy része pedig „ eladhatatlanul raktározódik, majd pedig biomassza-erőművekbe kerül, ahol »fenntartható és megújuló energiaként« hirdetve elégetik őket, csekély mennyiségű áramot termelve” – írja Szendőfi. 

Az erdészeti cégek szerint minden rendben

Megkerestük a Nemzeti Park erdőkezelését végző Egererdő Rt.-t és Északerdő Rt.-t, hogy megtudjuk, mi az álláspontjuk a fehérhátú fakopáncs veszélyeztetettségének ügyében. Interjúkérésünket elutasították, s a témával kapcsolatos kérdéseinkre mindkét erdészettől csupán egy-egy összefoglaló válasz érkezett.

Az Egererdő válaszában azt írta, hogy tevékenységüket a vonatkozó jogszabályok szerint és a Nemzeti Park szakembereivel való aktív együttműködés keretében végzik, s kiemelt figyelmet fordítanak a fehérhátú fakopáncs faj és élőhelye védelmére. 

„A madár ismert élőhelyeit érintő beavatkozások során elsődleges cél a faj élőhelyi feltételeinek biztosítása, javítása, ami elsősorban a fészkeléssel és táplálkozással érintett erdőterületek szerkezetének javításában, a faj számára kiemelten fontos álló és fekvő holtfa mennyiségének biztosításában, a költési időszakban a költést és fiókanevelést zavaró tényezők lehetőség szerinti minimalizálásában, kizárásában mutatkozik meg” – olvasható tájékoztatásukban.

Az Északerdő Zrt. válasza is a jogszabályi előírások betartását, s a Nemzeti Park szakemberivel való egyeztetéseket hangsúlyozza. Ezek eredménye szerintük, hogy számos védett faj egyedszáma nőtt az általuk kezelt erdőkben, s a fehérhátú fakopáncs állománya is „stabil”. Álláspontjuk szerint „Az erdők természetes megújítása óvja leginkább a védett és fokozottan védett fajok és azok hosszútávú fennmaradásához szükséges élőhelyeket.”

A két cég válaszaiból viszont épp az tűnik ki, hogy erdészeti beavatkozásokat végeznek a madár élőhelyéül szolgáló erdőterületeken is.

Az erdőgazdaságok álláspontja azonban egyértelműen ellentétes a természetvédőkével, mely szerint csak a beavatkozás-mentes, érintetlen erdőkben biztosítható a faj védelme. 

Az ellentmondásos helyzetet jól megvilágítja egy néhány évvel ezelőtt történt eset: a WWF felháborodása nyomán jelent meg hír a sajtóban arról, hogy a Bükki Nemzeti Parkban egy 180 éves bükköst vágott ki  az Egerdő Zrt., elpusztítva ezzel a fehérhátú fakopáncs és még 14 védett faj élőhelyét. A zrt. közleménye szerint viszont csak fiatalítás miatt került sor fakivágásra, amit előzetesen egyeztettek a BNPI-val.

A cég azt is hangsúlyozta, hogy természetvédelmi kezelési tervek híján az erdőgazdaságok által, de a Nemzeti Park Igazgatósága bevonásával készült „erdőtervek” szerint folyik az erdőkezelés. 

Ez azonban lényegében ellentétes a természetvédelmi törvény 33 § (1) előírásával, mely kimondja: „Fokozottan védett természeti területen lévő erdőben erdőgazdálkodási beavatkozás csak a természetvédelmi kezelés részeként, a kezelési tervben foglaltakkal összhangban végezhető.” 

Bodnár Zsuzsa

Címlapkép: Fehérhátú fakopáncs (fotó: Bükki Nemzeti Park)