
A külföldön tanuló egyetemistákat is megfigyelte a magyar állambiztonság
Egy nemrég megjelent tanulmánykötet az 1990 előtt emigráltak sorsát mutatja be Svájctól Amerikáig.
Salátatörvénybe csomagolt tarvágás ellen tiltakoznak a természetvédők, a MOL másfél hónapig hagyta súlyosbodni a gárdonyi olajkatasztrófát, az állam ismét a haveri hulladékkoncesszor hóna alá nyúl – többek közt ezekről a témák kerültek terítékre a Greenfo legutóbbi, Zöld hírháttér című podcastjában.
A Greenfo podcastjának május 9-i adásában Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírója Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett.
Újra veszélyben a hazai erdők – a műsorban téma volt, hogy április 22-én, a Föld napján nyújtotta be az igazságügyi miniszter azt a törvényjavaslatot, amely többek között tovább bővítené a tarvágás lehetőségeit természetes erdeinkben. A fapusztítások témájáról az Átlátszón többször is írtunk, legutóbb a nagymarosi favágás kapcsán.
A beszélgetők megvitatták azt is, hogy a MOL saját tényfeltáró jelentése szerint is több mint egy hónapon keresztül folyt el az üzemanyag a hiány észlelése után Gárdonynál. Közel kétszázezer liter üzemanyag a hiba észlelése után került a földbe, a kármentesítés során kitűzött célértékek pedig többszörösen meghaladják az egészségügyi határértékeket – derült ki a gárdonyi olajkatasztrófa okairól az Átlátszónak nyilatkozó és a jelentést ismerő szakértők szerint.
Visszaszerezhető-e a szétlopott közvagyon? – ezt a kérdést járja körül Lányi András író, filozófus a valaszonline.hu felületén május 2-án megjelent Az ellopott ország – hogyan juttassuk vissza jogos tulajdonosának? című, kilenc fejezetből álló dolgozatában. A Greenfo podcastjának résztvevői a Lányi-dolgozat környezetvédelemmel foglalkozó fejezetének gondolatait vitatták meg.
A műsorban szó volt arról is, hogy a kormánytól ismét mentőövet kap a MOL hulladékos cége, a MOHU: egy törvénymódosítási javaslat alapján 19 hónappal kitolnák az EU által megkövetelt újrahasznosítási arányról szóló teljesítési igazolás kiadásának határidejét, írta meg a Szabad Európa. A kormány nem először hajlítgatja a jogszabályokat, hogy segítse a haveri hulladékkoncesszort. Emellett mintegy 240 milliárd forintos bevételt biztosít a MOHU-nak, ami ezért csupán 0,1 milliárd forintos koncessziós díjat fizet.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Egy nemrég megjelent tanulmánykötet az 1990 előtt emigráltak sorsát mutatja be Svájctól Amerikáig.
A kivitelező Mészáros Lőrinc V-Híd Zrt.-je, a munkálatok költségét pedig EU-s pénzből fizeti a kormány.
Fegyverszállítások, titkos egyeztetések, milliárdos fegyvermutyik: az Átlátszó az elmúlt években több olyan katonai lépésről is írt, amelyek ellentmondanak a kormány békekampányának.
Egészen 2028 végéig, nettó 1,57 milliárd forintért. Alvállalkozóként a kazah konzul egyik cégét vonják be a kínaiak a projektbe.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!