
Mentőállomásra nem, gépjárműre talán jut: 20 mentőautót vesz az OMSZ 1,2 milliárdért
A közbeszerzési eljárás során az egyik cég panaszt tett, szerinte ugyanis 90 nap alatt nem lehet beszerezni, átalakítani és leszállítani a speciális járműveket.
Több száz tonna veszélyes, rákkeltő anyag használatát tiltották meg korábban a gödi akkugyár egyes részlegeiben, de a Samsung SDI nem fogadott szót a hatóságnak. A műholdas felvételek tanúsága szerint épp ezekben gyáregységekben színeződött feketére az épületek teteje a szellőzőkből kiömlő portól. A környezetet és a lakosságot érő veszélyekről beszélt Bodnár Zsuzsa a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
Az iparbiztonsági hatóság 2020 és 2022 között 13 alkalommal büntette meg a Samsung Zrt.-t a gödi gyár katasztrófavédelmi engedély nélküli működése miatt. Emellett több alkalommal megtiltotta a veszélyes tevékenység folytatását, az üzem bezárására azonban soha nem került sor. A tiltás alatt álló gyáregységek épületeinek tetején pedig a műholdfelvételek tanúsága szerint furcsa fekete foltok jelentek meg, melyeket a katódgyártáshoz használt veszélyes, rákkeltő porok kiömlése okozhatott.
A Telex cikke mutatta be a minap a gödi akkugyár épületeinek tetején megjelent elszíneződést. A lap az információi alapján azt írta: a szellőzőkön kiömlő fekete por okozhatta a foltokat azoknak az épületeknek a tetején, ahol a katódgyártáshoz használt rákkeltő hatású alapanyagokat dolgozták fel. Az Átlátszón ennek kapcsán ismertettük azokat a határozatokat, amelyek a veszélyes tevékenységtől való eltiltást és a szabályszegő céget sújtó sorozatos bírságokat tartalmazták.
A Klubrádió Reggeli gyors című műsorának március 5-i adásában Bodnár Zsuzsa elmondta, hogy a közadatigényléssel megszerzett dokumentumok szerint
eddig összesen 56 alkalommal bírságolták meg a Samsung Zrt.-t súlyos mulasztások vagy engedély nélkül folytatott tevékenység miatt.
Kollégánk beszélt arról is, hogy a szabálytalan működés miatt a mérgező szennyező anyagok a környezetbe is kijuthattak, ám a környezetvédelmi hatóság ennek hatását soha nem vizsgálta. Pedig a gyár közvetlen közelében lakóövezet, játszótér, nagy forgalmú út is található.
Bodnár Zsuzsa elmondta az adásban azt is, hogy a légszennyezés-vizsgálatok során a kéményeket, kürtőket kb. évente ellenőrizteti a Samsung Zrt., hogy a szennyező anyagok határértéken belül vannak-e. A kibocsátott anyagok összmennyiségéről szintén a cég nyilatkozik – ám a Samsung SDI által a hatóságnak benyújtott adatokat 2022 óta nem hozzák nyilvánosságra. Ráadásul a gyár működése miatt kiszabott bírságos határozatok kiadását is megtagadja az utóbbi időben a kormányhivatal.
Munkatársunk a műsorban hangsúlyozta azt is, hogy az akkugyárban használt több ezer tonna veszélyes anyag jelentős része nemcsak mérgező, hanem robbanásveszélyes is. Ezért is ijesztő, hogy az iparbiztonsági hatóság többszöri tiltása ellenére folytatták az engedély nélküli tevékenységet a gyár egyes részlegeiben. „Ilyen körülmények között a lakosság biztonságáról nemigen lehet beszélni, valójában a gyár környezetében lakók állandó fenyegetettségben élnek” – fogalmazott kollégánk.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A közbeszerzési eljárás során az egyik cég panaszt tett, szerinte ugyanis 90 nap alatt nem lehet beszerezni, átalakítani és leszállítani a speciális járműveket.
A külügyminiszter februárban azzal büszkélkedett, hogy New York és Washington között vonattal utazott, azt viszont elhallgatta, hogy bérelt luxusrepülővel ment Amerikába, ami követte Washingtonba is.
A kínai autógyár Szegeden épülő üzemének környezethasználati engedélyében elképesztő számok vannak.
Az épület tulajdonosa a Szijjártó Péter embereivel kitömött vagyonkezelő alapítvány, ami az egész Kárpát-medencében vásárolt ingatlanokat magyar közpénzből.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!