szolgálati közlemény

Ezekre kértünk volna támogatást a felfüggesztett Szabad Média programban

Ma kaptuk a hírt, aminek a Magyar Nemzet már a múlt héten kárörvendett: a Szabad Média pályázat is áldozatul esett a frissen hivatalba lépett amerikai elnök intézkedésének, amennyiben 90 napra felfüggesztette az összes amerikai segélyprogramot külföldön. Ezen a magyar bírálóbizottság döntése szerint tucatnyi más szervezettel együtt nyertünk, ám szerződéskötésre egyelőre nem kerülhet sor, és az is bizonytalanná vált, hogy a moratórium letelte után mi lesz a pályázat sorsa.

Ezért úgy döntöttünk, hogy nyilvánosságra hozzuk, konkrétan mihez szerettünk volna támogatást kapni a Szabad Média program keretében. Ha fontosnak tartod, hogy mindez részben vagy egészben mégis megvalósuljon, támogasd az Átlátszót, és a közleménybe írd be, hogy „Szabad Média”.

1. Gyakornoki program

Az elmúlt években az Átlátszó azzal szembesült, hogy a közösségi média platformok egyre kevésbé terjesztik a szöveges cikkekre mutató linkekkel népszerűsített tartalmainkat, miközben a videó tartalmak elérése és népszerűsége növekedett. Ennek hátterében egyebek mellett az áll, hogy a fiatalabb generációk a videó tartalmakat részesítik előnyben. Az Átlátszó gyakornoki programjában médiaszakos egyetemisták bevonásával olyan kisvideók és cikkajánló videók készülnek, amelyek hangvétele és formátuma jobban megfelel a fiatal generáció médiafogyasztási szokásainak, ugyanakkor felhívják a figyelmet a tényfeltáró cikkekben tárgyalt témákra és problémákra. Igyekszünk minél több tartalmunkat videó formájában is feldolgozni, bemutatni, legalább egy rövid (short) videóval, amit a Facebook és Instagram Reels funkciójában teszünk közzé, emellett a YouTube- és TikTok-csatornánkon is rendszeresen publikáljuk videós tartalmainkat. Továbbá a podcast műsorainkat is videóra vesszük, és így terjesztjük a közösségi média felületeken.

2. Helyszíni riportok Ukrajnából

Az elmúlt egy évben az Átlátszó újságírói – Zubor Zalán és Makai József – részt vettek az n-ost Europe-Ukraine Desk partnerségben, és több ukrajnai helyszínről tudósítottak. A Szabad Média program támogatásával Makai József négy alkalommal járt Ukrajnában, és számos riportot közölt az Átlátszón. Ezeknek az utaknak köszönhetően felvettük a kapcsolatot több Ukrajnában működő civil szervezettel, ezekre a kapcsolatokra is szeretnénk építeni a riportsorozat folytatásával. A tervezett témák közé tartozik az orosz dezinformáció, a megszállt területeken élők problémái, valamint a háborúnak a civilekre és veteránokra gyakorolt hatása. Projektünk részben folytatása lenne az orosz invázióról szóló korábbi tudósításainknak, fokozott hangsúlyt fektetve a civil társadalom határokon átnyúló együttműködésére. Olyan csoportok történetein keresztül, mint például a kitelepítetteket segítő önkéntes szervezetek vagy a dezinformáció ellen küzdő médiaszervezetek, olyan aspektusait kívánjuk bemutatni az ukrajnai helyzetnek, amelyekről a magyar közönség máshol nem olvashat.

3. Termőföld adásvételi adatbázis

Magyarországon ma nem lehet nyilvános adatbázisokban keresni föld- és ingatlantulajdonosok nevére, kizárólag cím vagy helyrajzi szám alapján elérhető ez az információ. A földhivatali adatok kikérése pénzbe kerül, amely egy-egy nagyobb cikk költségét meglehetősen megnöveli. Míg az ingatlanvásárlások könnyebben nyomon követhetőek, a földvásárlások gyakorlatilag észrevétlenek maradnak. Részben ennek a helyzetnek a megoldására született meg egy adatbáziskezelő szoftver ötlete. Létezik egy naponta frissülő állami adatbázis, mely a termőföld adásvételi szerződések kötelező kifüggesztéseit tartalmazza, amelyek információt nyújtanak a termőföld adás-vételekről. Ezek az adatok 30 napig elérhetőek az állami online adatbázisban, utána törlésre kerülnek. A pályázati támogatásból fejlesztendő szoftver célja az, hogy ezeket az adatokat kinyerjük és archiváljuk, 30 napon túl is tároljuk, és amennyiben közérdeklődésre igényt tartó adásvételekre vagy tranzakció-sorozatokra bukkanunk, azokat cikkek formájában nyilvánosságra hozzuk.

4. Adománygyűjtő kisfilm

A tavalyi évben két adománygyűjtő kisfilm készült a Szabad Média program támogatásával, ezeket több tízezren látták az Átlátszó felületein. Az idén készítendő kisfilm segítségével olyan eredményeinket szeretnénk népszerűsíteni, amelyek azt bizonyítják hogy az Átlátszó működése az egész magyar társadalom számára hasznos, így védekezve a Szuverenitásvédelmi Hivatal által publikált úgynevezett vizsgálati jelentés megbélyegző szándéka ellen.

 

Címlapfotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42