Titkos nyilvántartásokra bukkantunk, ahol akár hónapokig is várakoznak betegek, mielőtt felkerülnének a hivatalos kórházi várólistára. A jelenségről három, az ország különböző részein élő érintett számolt be az Átlátszónak, akik kitöltötték kérdőíves felmérésünket. A nem hivatalos várólisták létezését egy egészségügyi területen dolgozó szakember is megerősítette. A részletekről Szopkó Zita beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának augusztus 4-i adásában.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által vezetett várólista nyilvántartás annak meghatározására szolgál, hogy a betegek milyen sorrendben juthatnak a szükséges ellátáshoz. A listára kerülés menete, hogy az orvos megállapítja a műtét szükségességét, majd regisztrálja a rendszerben. A páciens megkapja a személyes és titkosított azonosítóját (esetazonosítót), amelynek segítségével megnézheti, hogy előreláthatóan mennyit kell várakoznia, azaz mi az ellátás várható időpontja.
A felmérésünkre érkezett válaszok alapján ugyanakkor feltártuk, hogy több esetben a várólistára kerülés feltétele egy előzetes, nem hivatalos listára való kerülés volt, amelyen akár kétszer annyian is sorakozhatnak, mint a hivatalos nyilvántartásban. A nekünk nyilatkozó három beteg az orvosától azt a tájékoztatást kapta, hogy felvették őket a várólistára, mégsem kaptak esetazonosítót – vagyis a hivatalos listán nem szerepeltek, mint várakozók.
Jelentős eltéréseket vettünk észre az érintettek tapasztalatai és a hivatalos statisztika között. Egy dél-dunántúli, lágyéksérv-műtétre váró betegnek például fél-egy éves várakozást mondtak, a NEAK adatbázisa szerint ugyanakkor ilyen beavatkozásra átlagosan másfél hónap alatt kerültek sorra a betegek az elmúlt 6 hónapban, a legtöbb dél-dunántúli intézményben jellemzően kevesebb mint 20 nap alatt.
Egy egészségügyi területen dolgozó szakember megerősítette, hogy a betegek által említettek egyáltalán nem egyedi esetek, a „valós számok ott vannak a fiókban.” Elmondása szerint szinte mindenkinek van egy másik várólistája, ahol jegyzik a betegeket, ez pedig nem mindig egyezik meg azzal, amit hivatalosan leadnak a NEAK felé.
Cikkünk egyik szerzője, Szopkó Zita a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának augusztus 4-i adásában beszélt a részletekről.
A műsorban arról is szó esett, hogy a kormány tíz év alatt közel 60 milliárd forintot fordított a várólisták csökkentésére. Legutóbb tavaly született kormánydöntés arról, hogy a koronavírus-járvány miatt feltorlódott várakozók számát a járvány előtti állapotra állítsák vissza, erre a célra összesen 13,6 milliárdot különítettek el.
A kiemelt várólista-csökkentési programra azért volt szükség, mert a koronavírus-járvány alatt a halasztható egészségügyi beavatkozásokat hazánkban is felfüggesztették, az ellátatlan betegek száma így egyre nőtt. Bár a NEAK szerint a pandémia során tapasztalt értékekhez képest csökkent a várakozók száma, áprilisban még így is 103 százalékkal volt magasabb a betegek száma, mint a járvány előtt.
Kollégánk kiemelte az adásban, hogy a várólisták kapcsán nemcsak a hosszú várakozási idő a probléma, hanem az is, hogy nagyon nagy, akár több száz nap eltérés is lehet a betegek várakozási ideje között az egyes intézményekben ugyanannál a műtétnél.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!