Az Átlátszó közadatigényléséből kiderült: ide-oda pakolgatják a fogvatartottakat a magyarországi börtönökben. A témában jártas Magyar Helsinki Bizottság szerint a probléma nem új, évek óta így próbálják kiegyenlíteni a telítettséget. A feladat azonban egyre nehezebb, ugyanis még soha ennyien nem voltak rács mögött, mint most. Erről beszélgetett a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Katus Eszter kollégánk.
Ahogy az Átlátszó adatigényléséből kiderült, egyetlen hónap alatt 1068 főt vittek át egyik magyarországi börtönből a másikba. Ennek vélhetően az az oka, hogy 100 százalékot meghaladó a telítettség a büntetés-végrehajtási intézetekben, mindössze pár létesítményben állnak 90 és 100 százalék között.
A jelenség azonban nem új. „A gyakori átszállítások és a lakhelytől távoli elhelyezés visszatérő problémája a szervezetünkhöz forduló érintetteknek” – mondta le lapunknak Krámer Lili, a Magyar Helsinki Bizottság szakértője. Különösen azóta jellemző ez, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben a börtönzsúfoltság megszüntetésének érdekében rendszerszintű változtatásokra kötelezte a magyar államot.
„Egyik nap bejöttek az őrök, mondták, hogy pakoljak, mert átvisznek egy másik börtönbe – az ország másik végébe. Nem is értettem, hogy miért. Később annyit hallottam vissza, hogy „a börtönök zsúfoltsága miatt. De ahova kerültem, ott még rosszabb volt a helyzet, többen voltunk egy cellában. Szóval nem nagyon értem még így sem.”
„Tapasztalataink szerint a túlzsúfoltság megszüntetésére a férőhelybővítésen kívül a telítettség-kiegyenlítésre való törekvés okozhatja azt, hogy fogvatartottakat a lakóhelyüktől távoli bv. intézetbe szállítják át” – magyarázta Krámer az Átlátszónak.
A túlzsúfoltság egyik oka, hogy 1990 óta nem voltak annyian börtönben, mint most: több mint 19 ezren ülnek rács mögött. A kormány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVoP) szerint ez azért van, mert az embercsempészettel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek száma folyamatosan és nagy arányban növekszik a magyar börtönökben. Annyira, hogy már négy átlagos magyar börtön fogvatartotti létszámát teszik ki.
Katus Eszter, az Átlátszó újságírója a Klubrádió Reggeli gyors című műsorának március 6-i adásában beszélt a témáról. Kollégánk elmondta, ha el is fogadjuk ezeket a számokat, a jelenség akkor sem okozna ekkora problémát, ha a kormány megépítette volna azokat az új börtönöket, amelyek összesen 4500 új férőhelyet jelentettek volna. Ehelyett konténerbörönök, új épületszárnyak és 2750 új férőhely lett.
Emellett Magyar Helsinki Bizottság kutatásai alapján az alternatív büntetések kihasználatlanok Magyarországon. Pedig sokkal kevesebb embert kellene elzárni, ha többször alkalmaznák ezeket, így például a közérdekű munkát, a pénzbüntetést, a foglalkozástól való eltiltást vagy a házi őrizetet.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!