Népszavazás a hevesi vegyi üzemről, klímaválsággal sújtott turizmus - Bodnár Zsuzsa a Greenfo podcastjában
Az adás itt újra meghallgatható.
A héten az ukrajnai háború kezdete óta a legnagyobb orosz rakétaeső hullott Ukrajnára. A támadások hatásait már a szomszédos országokban is érzik, köztük Magyarországon is: hazánk irányába rövid időre leállt az olajszállítás, miután az oroszok a Barátság vezetéket működtető elektromos állomást is eltalálták. A bombázások hátteréről és következményeiről Zubor Zalán a Klubrádió Esti Gyors című műsorában beszélt november 16-án.
Az orosz légierő és hadiflotta kedden egy nap alatt mintegy 100 rakétát lőtt ki főleg civil célpontokra – február óta nem volt rá példa, hogy egy nap alatt ennyi rakétát vessenek be. Az Átlátszó legfrissebb heti összefoglalójában ezekről a bombázásokról is szó esett.
Lengyelországban csapódott be egy rakéta, sok megszállt területről kiűzték az oroszokat – heti összefoglalónk az ukrajnai háborúról
A hivatalos NATO-álláspont szerint egy eltévedt ukrán légvédelmi rakéta csapódott be, de az eset körül sok a kérdőjel.
A héten közvetetten már Magyarországot is érintették az orosz légitámadások, mivel ezek következtében ideiglenesen leállt a Barátság kőolajvezeték működése. Az orosz olajat szállító vezeték Belaruszon és Ukrajnán halad át, de a háború kitörésekor nem állították le a Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba irányuló olajszállítást.
Zubor Zalán, az Átlátszó újságírója a Klubrádió Esti Gyors című műsorának november 16-i adásában elmondta: maga a vezeték a mostani bombázásokban nem sérült meg, találatot kapott viszont az azt árammal ellátó létesítmény, emiatt pár óráig nem működött a vezeték szivattyúja. A hibát azóta kijavították, azonban október óta Oroszország folyamatosan támadja az ukrán energia-infrastruktúrát, hogy nyomást gyakoroljon a lakosságra. Az oroszoknak is tudnia kell, hogy az ukrán elektromos erőművek elpusztítása a saját olajkereskedelmük leállását is eredményezheti, ennek ellenére a hasonló támadások jó eséllyel folytatódnak majd a következő hetekben, ami további leállásokhoz vezethet.
Kollégánk beszélt arról is, hogy a kőolaj-import szempontjából Magyarország nincs teljesen kiszolgáltatva Oroszországnak: a hazánkba érkező kőolaj közel fele más forrásból (például az Adria-vezetéken keresztül) érkezik. Emiatt egy néhány órás, vagy akár pár napos leállás nem fog üzemanyaghiányt okozni – emlékeztetett arra, hogy néhány éve napokig nem érkezett olaj a vezetéken, miután szennyezett anyag került a csövekbe. A vezeték tartós leállása viszont veszélyeztetheti a régió olajellátását.
A mostani orosz bombázások hatásait közvetve nemcsak az ukrán civilek, de a szomszédos országok is érzik – a kőolajvezeték leállása mellett a héten a légi háború következményeként áramellátás nélkül maradt Moldova egy része, Lengyelországban pedig eltévedt rakéták miatt két ember életét vesztette. Zubor Zalán szerint emiatt a nyugati országok az ukrán légvédelem további megerősítéséről dönthetnek.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz adás itt újra meghallgatható.
Az adás itt újra meghallgatható.
Az Átlátszó találta meg a milliárdos 9,6 milliárdos légitaxiját. A repülőről készült híradós riport itt újra megtekinthető.
A közbeszerzési korrupciótól a vidéki vonatközlekedésig – változatos témákról beszélgetett kollégánk a Klubrádióban. A műsorok itt meghallgathatók.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!