
Így tüntettek Budapesten az eltakarítási törvényjavaslat ellen
A felszólalók kemény kritikát fogalmaztak meg a kormánnyal és a törvénytervezettel szemben.
Sepsi Tibor, az Átlátszó jogi szakértője volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) egyik meghívott vendége azon a fórumon, ahol a közérdekű információkhoz való hozzáférésről, az adatperekről, a közös kiállásról és a Médiatanács vitatható döntéseiről volt szó.
A sajtószabadság határai – mi történik a magyar médiában? címmel indított programsorozatot a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ). A havonta megrendezésre kerülő sajtófórumokon a magyar sajtóban fellelhető anomáliákról, valamint az elmúlt hónapban megjelent, vitatható tartalmakról beszélgetnek majd a meghívottak.
Az első fórumot október 12-én tartották, amelyen Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója, György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, Rosta Márton, a MÚOSZ jogásza és Sepsi Tibor, az Átlátszó jogi szakértője vett részt. A moderátor Rózsa Péter volt.
A két- és félórás beszélgetés során többek között szóba került, hogy a kormány titkosításokkal zárja el a közérdekű információkat, így az újságíróknak két lehetőségük maradt: a perek és a nyomozás. Téma volt továbbá, hogy a sajtó munkáját a parlament elnöke továbbra is durván korlátozza (ld.: az épületen belül tiltja az újságírók szabad mozgását, egyes szerkesztőségek munkatársait pedig be sem engedik a kormányinfóra stb.). Mit tehet ilyen esetben a többi médium? Szolidaritást vállalva ők is kimaradnak, vagy megy minden ugyanígy tovább? Végül arról is szót ejtettek, hogy a Médiatanács a médiatörvényt és olykor saját szabályzatát is megsérti, ha el akar hallgattatni egy rádiót. Mit ér a megnyert per, ha a testület a bírói döntést sem hajtja végre?
A fórumról készült videófelvétel itt visszanézhető:
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A felszólalók kemény kritikát fogalmaztak meg a kormánnyal és a törvénytervezettel szemben.
Mióta Donald Trump visszatért az USA elnöki székébe, a szuverenitásvédelminek csúfolt vegzálás is új fokozatba kapcsolt a Kárpát-medencében.
2024-ben 760 erőszakos cselekedetet követtek el újságírók ellen világszerte, közel 100 fő hollétéről pedig semmit sem lehet tudni.
„Aki valós, közérdekű tényeket tár fel, az az állampolgárok, az ország érdekeit szolgálja” - szögezi le a nyilatkozat, amelyet a szerkesztőségek közösen írtak alá.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!