Népszavazás a hevesi vegyi üzemről, klímaválsággal sújtott turizmus - Bodnár Zsuzsa a Greenfo podcastjában
Az adás itt újra meghallgatható.
A kiállítást szervező állami cég titkolta, de kollégánk kiderítette, hogy Szőke Gábor Miklós 6 állatszobra összesen 300 millió forint közpénzbe került. Ez pedig csak egy aprócska tétel a sokmilliárdos kiadások listáján, amelyen Semjén Zsolt könyvének kiadója is szerepel. A részletekről Zsilák Szilvia a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának szerdai adásában beszélt.
Tavaly ősszel rendezték meg az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást, amire összesen hat állatszobrot készített Szőke Gábor Miklós kormánykedvenc szobrász. Mivel nem lehetett tudni, hogy mennyibe kerültek a szobrok az adófizetőknek, úgy döntöttünk tavaly október elején, hogy megpróbáljuk kideríteni az összeget. A vadászati kiállítást szervező Egy a Természettel Nonprofit Kft. pedig mindent bevetett, hogy megakadályozza a munkánkat.
Kollégánk azonban közérdekű adatigénylésekkel és a szervezőcég honlapjának alapos átkutatásával kiderítette, hogy a Totem névre keresztelt gigantikus agancsszobor bruttó 240 millió forintba, a vizsla és a nyúl együtt bruttó 14 millióba, a csodaszarvas és a vadkan összesen 30,5 millióba, a medve pedig 18 millió forint közpénzbe került.
Szintén Zsilák Szilvia írta meg azt is, hogy a vadászati kiállítás vidéki programjaira 5 milliárd forintot költött az állam az Egy a Természettel Nonprofit Kft.-n keresztül. Közel 300 millió forint jutott például egy vidéki vadászkönyvkiadónak, ami Semjén Zsolt vadászatról szóló, filozofálós könyvét is kiadta, és 200 millió forintból népszerűsítették a vadhúsos ételeket.
Megtaláltuk a vadászati kiállítás vidéki költségeit: 5 milliárd forintot szórtak szét | atlatszo.hu
Hétfőn közöltük az egész nyáron át tartó oknyomozásunk eredményét Orbán Viktor magánrepülőzéséről és Mészáros Lőrinc luxusjachtozásáról. A cikk műhelytitkairól itt írtunk, a…
Érdekesség, hogy a vadászati kiállítás egyik fontos vidéki helyszíne egy vadászni szerető vállalkozó „férfibarlangjából” lett, aki 400 millió forint közpénzt kapott arra, hogy a felesége nevén lévő, közpénzből felújított hotelben kiállítsa a trófeáit. A további részletekről Zsilák Szilvia a Klubrádió Reggeli Gyors január 26-i adásában beszélt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz adás itt újra meghallgatható.
Az adás itt újra meghallgatható.
Az Átlátszó találta meg a milliárdos 9,6 milliárdos légitaxiját. A repülőről készült híradós riport itt újra megtekinthető.
A közbeszerzési korrupciótól a vidéki vonatközlekedésig – változatos témákról beszélgetett kollégánk a Klubrádióban. A műsorok itt meghallgathatók.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!