sajtószabadság

Így tüntettek az Indexért és a sajtószabadságért, miután a szerkesztőség nagy része felmondott

A múlt héten a tulajdonos felmondott a főszerkesztőnek az Indexnél, mert szerinte ok nélkül hirdette meg, hogy veszélyben van a lap függetlensége. A szerkesztőség előbb a menesztett főszerkesztő visszahelyezését kérte, majd miután ezt a kiadó megtagadta, két nap alatt felmondott az újságírók nagy része. A Momentum tüntetést hirdetett péntekre: több ezer ember vonult az Index óbudai szerkesztőségétől a miniszterelnök irodájához a Várba. A tüntetést élőben közvetítettük a Facebookon.

A tüntetés második részét itt lehet megnézni.

Az Indexnél már közel húsz éve, 2001-ben megpróbálták szabályozni a szerkesztőség és a kiadó viszonyát, erről anno írásos megegyezés is született az akkori vezetőség és újságírók között, amit az Átlátszó Uj Péter volt főszerkesztő távozásakor, 2011-ben adott közre:

Senki nem tartotta be a forradalmi Index-alkotmányt

Az Index.hu alant letölthető, 2001-es szerkesztőségi minialkotmánya (amelynek a Magyar Narancs hasonló, azóta szintén feledésbe merült „chartája” szolgált mintául), egy zúzósabb menedzsment vs. szerkesztőség deathmatch után készült, egy olyan konfliktust követően, amiből – talán akkor utoljára – a szerkesztőség jött ki sokkal jobban.

Élő közvetítés: Dohi Gabriella — Fotó: Halász Áron

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42