Bejelentésünk nyomán 11,2 millió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság
Rendszerszintű korrupcióra utaló jeleket fedeztünk fel egy hajdúböszörményi cég nyertes tendereivel kapcsolatban, ezért fordultunk a hatóságokhoz.
A RTL Klub stábja is ellátogatott ahhoz a komlói illegális hulladéklerakóhoz, amelyről az Átlátszó derítette ki, hogy valójában az önkormányzaté.
Kedden számoltunk be arról, hogy egyetlen hulladékgazdálkodási létesítménynek sem felel meg, és a város hulladékrendeletében sem szerepel az az önkormányzati terület, ahová a város évek óta hordja a közterületekről összegyűjtött zöldhulladék és egyéb szemét egy részét.
Az önkormányzat működtet illegális hulladéklerakót Komlón, lezárattuk a területet
Egyetlen hulladékgazdálkodási létesítménynek sem felel meg, és a város hulladékrendeletében sem szerepel az az önkormányzati terület, ahová a város évek óta hordja a közterületekről összegyűjtött zöldhulladék és egyéb szemét egy részét. Az Átlátszó kitartó érdeklődése után sorompóval zárták le a zöldhulladék mellett építési törmelékkel és háztartási lomokkal is elszennyezett területet.
Arról, hogy önkormányzat munkagépei hogyan szállítják oda a hulladékot és hogyan földelik el, videófelvételt is készítettünk, így az önkormányzat kénytelen volt elismerni, hogy szabálytalanul kezelik a zöldhulladékot az adott területen.
Az Átlátszó kitartó érdeklődése után végül két sorompót is felszereltek.
Cikkünk nyomán a helyszínt az RTL Klub is bejárta, és beszéltek az önkormányzati cég vezetőjével is.
Az RTL-Klub riportja
Nekik Bogyay László, a Városgondokság vezetője azt mondta, május végéig felszámolják a lerakót, míg a Kormányhivatal ígéretet tett, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően kivizsgálják az ügyet.
Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!
Rendszerszintű korrupcióra utaló jeleket fedeztünk fel egy hajdúböszörményi cég nyertes tendereivel kapcsolatban, ezért fordultunk a hatóságokhoz.
Vadai Ágnes parlamenti képviselő kérdését Polt Péter legfőbb ügyész feljelentéskért értékelte és továbbította azt a Nemzeti Nyomozó Irodának.
Mészáros Lőrinc cége kiírt egy tendert, amit Mészáros Lőrinc másik cége elnyert. Az ezzel kapcsolatos parlameti kérdést Polt Péter feljelentésként értékelte.
A Lounge Group közleményben tudatta, hogy a polgári pert indít és büntető feljelentést is tesz a róluk beszámoló cikkek miatt.