Öt civil szervezet tartott közös tüntetést vasárnap a Római parti fák megvédéséért, közel ezer résztvevővel.
Néhány nappal a kisebb botrányokkal tarkított közmeghallgatás és a Fővárosi Közgyűlés parti mobilgátat megerősítő döntése után, vasárnap délután ismét tüntettek a civilek a Római partért. A demonstráció oka most is az volt, mint eddig mindig: véleményük szerint a főváros vezetése a tervezett beruházás megvalósítása esetén felszámolja Budapest utolsó természetes fövenyét, kivágja a parti fák jelentős részét, és kockázatos parti mobil fővédvonalat épít a biztonságos Nánási út – Királyok útjai alternatíva helyett, ezzel pedig
kevesek magánérdeke felülírja a közérdeket.
A „Megvédjük a Rómait!” elnevezésű tüntetés nagyjából ezer résztvevője áthúzott láncfűrészt és markolót ábrázoló táblákkal, valamint különböző szöveges transzparensekkel vonult a „Fák a Rómain, gát a Nánásin” feliratú molinó mögött a Északi Vasúti összekötő hídtól a Postás üdülőig. Ott beszédet mondott dr. Timár Gábor geofizikus, Nemes Zoltán vízépítő mérnök, és több helyi lakos/aktivista is.
Ilyen háborítatlannak szeretnék megőrizni a partot a tiltakozók. (fotó: Halász Áron)
Az Átlátszó élőben követte az eseményt, többen elmondták véleményüket a tervezett mobilgátról kameránk előtt. Munkatársunknak röviden nyilatkozott Illés Zoltán (FIDESZ) egykori környezetvédelmi államtitkár is, aki már a Városliget ügyébenis kiállt a természetrombolás ellen.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!