Egyéb

Betörés, önbetörés vagy titkosszolgálati akció volt a kötvényiroda kirablása? Csikász Brigitta a Klubrádióban

 

Az április elején, a letelepedési kötvénykereskedő Arton Capital irodájából rejtélyes módon ellopott 600 millió forint ügye többször is beszélgetés tárgya volt a Klubrádióban, így augusztus 10-én reggel a Döglött ügyek című műsorban, míg augusztus 22-én a Reggeli gyorsban nyilatkozott róla kollégánk, Csikász Brigitta.

A „döglött ügy” címkét azzal érdemelhette ki a bűntett, hogy a mai napig nem tudni, hogy valóban betörés történt-e, vagy csak kamu sztoriról van szó, esetleg, mint kezdetben több volt rendőr is vélte, külföldi titkosszolgálatok akcióztak a belvárosi, Hajós utcai irodában.

Amennyiben tényleg ott volt az Arton Capitalnál az a mintegy 600 millió forint, amit állítólag elvittek, akkor olyan kérdések merülnek fel, mint például hogy ki és miért gondolhatta, hogy ekkora összeg biztonságban lehet az irodában. Ha csupán lejelentették a pénz ellopását, az is ad bőven gondolkodnivalót, ahogyan az is ha a valamelyik külföldi titkosszolgálat munkájának eredménye volt a több százmillió és a szerver eltüntetése.

Kapcsolódó cikkeink

Külföldi titkosszolgálatok akciózhattak, vagy önbetörés történhetett az Arton Capitalnél volt rendőrök szerint

Nincs gazdája az Arton Capitaltől elvitt százmillióknak, erősödött az önbetörés verziója az ügyben

 

A Klubrádió 2017. augusztus 22-i műsorában, a Reggeli gyorsban arról volt szó, hogy az Átlátszó információi szerint a nyomozás lassan halad, mondhatni áll, mert nem csak nehezen jutnak egyről a kettőre a rendőrök, hanem az ügy hátterében meglévő politikai szál – a letelepedési kötvények miatt – visszaveti a nyomozók igyekezetét a tettesek mielőbbi megtalálásában.

 

 

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42