riport

Senki nem törődik azzal, hova mennek a globális piacon eladott fegyverek

Irak újrafegyverezéséről és a közel-keleti, ázsiai, valamint afrikai fegyverpiacért zajló nemzetközi versenyről készített riportot a Vice News. A stáb elutazott a világ legnagyobb hadászati expójára az Egyesült Arab Emírségekben található Abu Dhabiba (International Defense Exhibition and Conference), valamint egy bagdadi fegyverkiállítást is elutaztak megnézni. A riport azt vizsgálja, hogyan versenyzik egymással az USA, Oroszország és más feltörekvő – jellemzően ázsiai – államokban székelő cégek a világ fegyverpiacáért.

A riport szerint a világ legnagyobb fegyverexportőrének számító USA haditechnikai cégeit törvények kötik, melyek szabályozzák, hogy csak olyan országoknak és partnereknek adjanak el fegyvert, ahol azok biztosan nem lesznek háborús bűnök és emberi jogsértések eszközeivé. A Vice anyagából azonban az derül ki, hogy az amerikai Külügyminisztérium (és hadsereg) elég lazán kezeli a szabályozást. Így adhatnak el haditechnikai eszközöket egy rövid szünet után újra Egyiptomnak, és így kerülhetnek az iraki hadsereggel együttműködő, háborús bűnökkel vádolt milíciák kezébe amerikai fegyverek.

Nem véletlen persze, hogy nem fogják rövid pórázon saját piaci szereplőiket az amerikaiak – sejteti a videó -, hiszen Oroszország a világ második legnagyobb fegyverexportőreként egyenesen állami tulajdonú cégekkel pályázik ugyanezekre a „vásárlói rétegekre”. A nagyhatalmak versenyévé változó fegyverexport során ők sem törődnek túl sokat azzal, hogy az eladott termékeik végül milyen célokra lesznek felhasználva.

 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42