![Képernyőkép 2025 02 11 125145](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2025/02/Kepernyokep-2025-02-11-125145-300x180.jpg)
Veresegyház lovardát vásárol, és elad egy telket, hogy azon is lovarda épüljön
Vagy nagyon szeretik a lovassportot, vagy valami egészen más van a háttérben.
A vasárnapinál is többen, becsléseink szerint nagyjából 30000-en vettek részt az internetadó elleni második tüntetésen. A kormány a tüntetők által adott ultimátum ellenére nem vonta vissza az adót, mely a tiltakozók szerint szándékosan korlátozná az információhoz jutást azzal, hogy drágábbá teszi az internetezést.
Az ezúttal békésen véget érő tüntetésen a múltkorihoz hasonlóan a társadalom legszélesebb rétegei – volt fideszesektől radikális fiatalokon át baloldaliakig – képviseltették magukat, de ahogy videóriportunkból is kiderül, a legtöbb résztvevő most tüntet először. „Betelt a pohár” – mondják, szerintük az internetadó csak az utolsó csepp volt a korrupciós botrányok, a demokrácia csorbítása, a szociális problémák tetején.
Egyszerre telt be mindenkinél a pohár – még nagyobb tüntetés a netadó ellen from atlatszo.hu on Vimeo.
A felszólalók felhívták a figyelmet, hogy egyszerre 10 városban volt tüntetés tegnap az internetadó ellen, a november 17-i héten történő parlamenti szavazás napján pedig „meg fogják akadályozni” a netadó megszavazását.
Korábbi cikkeink a netadóról
20000 égnek tartott mobil – Drónról is felvették az internetadó elleni tüntetést
A Fidesz mindig megakadályozta a különadók áthárítását
A felvonulás ezúttal is a József Nádor téren a Nemzetgazdasági Minisztériumnál indult, majd a Kiskörút és az Astoria érintésével az Erzsébet hídon haladt át Budára. A tüntetés hivatalos része a Clark Ádám téri „0” kilométerkőnél ért véget, mondván a 700, illetve 5000 forintos netadóval sem értenek egyet. Ezután még nagyjából kétezren átvonultak a Kossuth térre, ahol több száz készenléti rendőr állta körül a Parlamentet, megakadályozva, hogy a tüntetők kitűzzék az EU-zászlót az épületre.
Egy kisebb lökdösődés után a szocialista párt képviselői EU zászlókkal a kezükben jelentek meg az egyik ablakban, de a tömeg felismerve őket hangos fújolásban tört ki.
Halász Áron
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Vagy nagyon szeretik a lovassportot, vagy valami egészen más van a háttérben.
Paár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
Az Országos Atomenergia Hivatal minden érdemi információt kitakart a dokumentumból, így abból nagyjából annyit tudhatunk meg, hogy Paks II Pakson van.
Az állami app fejlesztésére kiírt közbeszerzést a Tigra Kft. által vezetett konzorcium nyerte, az appot pedig a nyertes konzorcium tagjai közül a Fornax ICT Kft. fejleszti. A Tigra tulajdonosa Vertán György, aki Magyar Péter volt feleségének munkát, ex-barátnőjének pedig lakást adott.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!