Ikonikus ábrázolást, már-már művészettörténeti reflexiókat és giccsbe hajló romantikát vélhet felfedezni a néző, aki a napokban megjelent Edward Snowden-interjú képi anyagát vizslatja.
James Bamford NSA-specialista újságíró és Platon nevű fotográfus közös munkája nemrég jelent meg a Wired magazinban. A terjedelmes interjúból többek között megtudhatjuk, hogy egy balul elsült NSA akció állhatott a 2012-es szíriai internetleállás mögött, illetve, hogy van egy kibertámadások ellen védő MonsterMind nevű projektje az USA-nak, ami emberi beavatkozás nélkül tud ellencsapásokat indítani. A globális megfigyelő-rendszerek létezéséről és működéséről egy évvel ezelőtt nyilvánosság elé álló, ma már Oroszországban bujkáló Snowden ártatlan célpontokra veszélyes eszköznek tartja a Monstermind-ot.
Ez így egy nagyon rövid összefoglalója volt a több anekdota jellegű, személyes történetet felvonultató interjúnak, úgyhogy nézzük meg inkább a videót, ami leginkább egy nagyon jól sikerült promóanyag és egy werkfilm szerelemgyereke.
Lejjebb pedig egy majdnem 4 percre vágott videót helyeztünk el, melyben a fotóanyag keveredik Snowden mondanivalójával.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10. Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Eliott Wang, a budapesti Tajpej Képviseleti Iroda vezetője az 1956-ban nyújtott támogatásról, Tajvan biztonsági helyzetéről és a kínai terjeszkedésről is beszélt az Átlátszónak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!