„Az lenne a legjobb, ha az egész rendszer összeomlana” – A közoktatás minden szereplőjére súlyos terheket ró a tanárhiány
Az egyre nagyobb méreteket öltő tanárhiány nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket és a pedagógusokat is nehéz helyzetbe hozza.
Az egyre nagyobb méreteket öltő tanárhiány nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket és a pedagógusokat is nehéz helyzetbe hozza.
Nincs könnyű dolga annak a szülőnek, aki logopédust akar találni az óvodában, pedig egyre több gyereknek lenne szüksége beszédfejlesztésre.
A gyermeküket egyedül nevelő szülők számára hatványozottan nehéz időszak a tanévkezdés, és nemcsak anyagi okok miatt.
Szakértők szerint a gyermekvédelmi törvény óta még inkább érezhető a feszültség az iskolai felvilágosítás terén, bár a részletek még nem tisztázottak.
Aggasztóan elöregedő pedagógusok, kevés utánpótlás, teljesen eldeformálódott korfa: ez olvasható minden közelmúltban elkészült felmérésből, ami a pedagógusok jelenlegi és jövőbeli korösszetételét monitorozta.
Sok diák szeretné a szóbeli vizsgák eltörlését, mert a járványidőszakban nem tudtak rendesen tanulni az online oktatás során.
A közoktatás jövőjéről szervezett előadást október 20-án az Eötvös József Csoport a Közoktatás helyzete címmel. Az eseményen Gyarmathy Éva és...
Eredeti célja a gyermekek egészségének védelme lett volna, de pont ellentétes eredményt fog elérni a homofób törvény. Vecsernyés Anna pszichológussal,...
2020. március 16-ától sok más országhoz hasonlóan a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is bevezették a digitális oktatást az általános és középiskolákban....
Nemrég számoltunk be arról, hogy reményvesztett pedagógusok keresték meg az Átlátszó Oktatást, mivel a jogerős bírósági ítélet és a többszöri...
Az elmúlt napokban a várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola pedagógusai keresték meg az Átlátszót abban bízva, hogy a nyilvánosság ereje...