adatvizualizáció

586 milliárddal több áfa az infláció miatt, mint tavaly, miközben Euróban legjobban Magyarországon drágul az élelmiszer

A Magyar Államkincstár nemrég publikált adatai szerint alaposan megugrott az állam áfa-bevétele: 2021-hez képest 586 milliárd forinttal több került a közös kasszába, a többek között az élelmiszereket is terhelő 27 százalékos rekordmagas áfából. De nem csak ebben éllovas Magyarország: az élelmiszerdrágulás továbbra is az európai lista csúcsán.

„A háború és a brüsszeli szankciók gazdasági válságot, háborús inflációt, áremelkedést és bizonytalanságot hoznak egész Európában. A háborús inflációnak csak a béke tud véget vetni. A kormány ezért szorgalmazza a béke rendezését és az Európának ártó újabb brüsszeli szankciók elkerülését” – így reagált a Telexnek a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium, miután 2022. július 6-án egyetlen euróért 416 forintot kellett fizetni.

Az, hogy a kormány mindent a februárban kezdődött orosz invázióra fog, nem új. De ahogy korábban Becsey Zsolt volt fideszes államtitkár az Átlátszónak kifejtette, a hazai pénzromlás sokkal inkább a kormány fiskális politikájának az eredménye, semmint az orosz támadásé. Megírtuk, hogy a forint leértékelése drágítja az importot, és olcsóbbá teszi az exportot. Tehát mesterségesen belenyúlnak egy külkereskedelmi, versenyképességi helyzetbe, ha leértékelik. És itt ez zajlik.

A korábbi fideszes államtitkár szerint a kormány fiskális politikája is okozza az inflációt | atlatszo.hu

2015-höz képest 42%-kal drágult az élelmiszer Magyarországon az Eurostat szerint, miközben a forint 2019 óta 18%-kal gyengült. Az infláció és az árfolyam közötti összefüggésről Becsey Zsolt, az Orbán kormány korábbi államtitkára beszélt az Átlátszónak. Szerinte a kormány döntései is jelentős hatással vannak az inflációra.

Az államadósság magas, annak devizahányada azonnal növeli az adósságot forintban, a növekvő kamat miatt a kiadások is nőnek. A környéken senkinél nincs ilyen magas GDP arányos kamatköltség az adósság után, mint nálunk. Sajnos emögött az árfolyampolitika mögött az áll, hogy így tudják a folyó fizetési mérleget mesterségesen pluszban tartani. Még egy nagyon nagy hozadéka van a leértékelésnek: a munkaerő olcsó marad.

A napokban publikálta az Eurostat az élelmiszerek drágulásáról szóló statisztikáját, ebből kiderül, Magyarországon drágult a legjobban az élelmiszer 2015 óta.

Az, hogy többet hagyunk a boltban, nem csak ebben a statisztikában látható. Magyarország az áfában is éllovas. Az élelmiszerek egy részére nincs kedvezményes 18 százalékos kulcs, így ott is a 27 százalékos áfa érvényesül. A Magyar Államkincstár szintén napokban publikált adatai azt is megmutatják, mennyivel nőtt az áfabevétel.

Becsey Zsolt korábbi, portálunknak adott interjújában elmagyarázta: „a lakossági rezsicsökkentés vagy a kisebb kocsik esetében az üzemanyag ára (gyakorlatilag mind a kettő), a lakosságra hat jótékonyan. Mivel lakossági inflációt mérünk – módszertanilag érthetően –, nem pedig mondjuk, az ipari szervezeteket vagy gazdálkodó szervezeteket érintő inflációt, ezért ez is mesterségesen kisebb. Ha az ember megnézi az európai inflációs jelentéseket, az látszik, hogy több mint a fele az inflációnak Nyugat-Európában olyan komponensekből jön össze, ami nálunk hatósági áras.”

Segesvári Csaba

Nyitókép: 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42